Tartalomszerkesztő

Tudjátok, hogy mi köti össze a fájdalmas aranyeret, a magas vérnyomást és a pikkelysömört? A válasz a vérkeringés.

A kutatások azt mutatják, hogy mindhárom betegséget eredményesen lehet kezelni a francia tengeri fenyőkéreg kivonattal.

 

fenyokereg

Hatékony pikkelysömörre

A Chieti-Pescara Egyetem kutatói olyan pácienseken tesztelték a fenyőkéreg kivonatot, akik pikkelysömörben szenvedtek. Az alanyok egyik fele három hónapig 150 milligramm kivonatot kapott, míg a másik az allopátiás orvoslás legjobb gyógyszerét.

 

Az allopátia kifejezést homeopaták, természetgyógyászok, és más alternatív gyógymódokat előnyben részesítő személyek használják a hagyományos, (tüneti kezelést alkalmazó) orvoslásra. Három hónap után a pycnogenollal kezelt betegek sokkal jobb eredményeket mutattak, mint a másik csoport. A végeredmények szerint a pycnogenollal kezelt betegeknek 32 százalékkal volt nagyobb a gyógyulási aránya, és 36 százalékkal csökkentek a kezelési költségeik.

Aranyérre is gyógyítóan hat

A fentiekben említett egyetem aranyérben szenvedő páciensekkel is elvégezte a kísérletet. A féléves terápiában 49, 3-as és 4-es fokozatú, szülés következtében jelentkező aranyér bántalmaktól szenvedő nő vett részt. A folyamat hasonló volt az előző kísérlethez, amelynek végén a pycnogenollal kezelt alanyok 75 százalékának elmúltak a tünetei, míg a kontrollcsoport esetében az arány csak 56 százalékos volt. További fontos következtetés, hogy az eredmények annál jobbak voltak, minél krónikusabb és komolyabb volt a betegség egyes alanyok esetében.

 

A magyarázat az, hogy a fenyőkéreg kivonat jó hatással van a véredények működésére és fokozza a vérkeringést. Ez különösen fontos a kisebb véredények esetében, amelyek a bőrsejteket táplálják.

 

Kutatók ugyanakkor 93 olyan pácienst vizsgáltak, akik a vér- és artéria rendellenességben szenvedtek. Valamennyi esetben a véráramlás csökkenése volt a kiváltó ok, ami a véredények falának rugalmatlansága miatt állt elő. A pycnogenollal való kezelés után a 4 betegségcsoport képviselői esetében két hónap kezelés után a vérkeringés sebessége 54 százalékkal, míg 3 hónap után kétharmadával nőtt.

Ugyanakkor az is kiderült a fenyőkéreg kivonat jelentősen csökkentette az oxidatív stresszt. Az oxidatív stressz olyan állapot, amikor a prooxidánsok és az antioxidánsok egyensúlya eltolódik az előzőek javára. Az antioxidáns – prooxidáns egyensúly fenntartása az egészség megőrzésének fontos eszköze. Más kutatások azt is kimutatták, hogy a fenyőkéreg kivonat semlegesíti a szervezetben lévő szabadgyököket.

Forrás:filantropikum

 

Valószínűleg biztosra akartak menni az Androidnál, amikor elkészítették a cukiskodó, állatos reklámot, méghozzá néhol furcsa párosításban.

allat2

A recept pedig működni látszik.

{youtube width="570" height="428"}vnVuqfXohxc{/youtube}

Egyébként maga a videó nem tolakodó, mindössze a végén derül ki, miről is szól az egész. A hirdetés már csak azért is találó, mert az Androidnak maximum csak a szerethetőségét lehet növelni, az elterjedtségén nem igen van mit még feljebb tornázni: tavaly 10 megvásárolt okostelefonból 8 androidos volt – írja hvg.hu.

Sokan szeretjük a sajtot sütve, de kevésbé azt, hogy többnyire túl olajos. Az alábbi recept ebben más, mint az eddigiek.

sajt

Ez a sajtgolyó nem szívja meg magát olajjal, a külseje ropogósra sül, rendkívül könnyen formázható, és még kiadós is!

Az alábbi mennyiségből kb. 25-30db sajtgolyót tálalhatunk.

Hozzávalók

– 20 dkg reszelt sajt
– 20 dkg liszt
– 1 tojás
– 1 dl főzőtejszín
– 1 csapott teáskanál só
– olaj a kisütéshez

A hozzávalókat összegyúrjuk, majd golyókat formálunk a tésztából, amelyeket végül forró olajban aranybarnára sütünk. Bármilyen sajtot használhatunk, akár vegyesen is! Talán a a legfinomabb valamilyen füstölt sajt, trappista sajttal kombinálva. Ez persze szubjektív, bátran variálható ízlés szerint.  Adhatunk a tésztához apróra vágott sonkát vagy zöld fűszert, ha fel szeretnénk dobni.
Tartármártással, lilahagyma mártással pedig valami isteni.

Mártás
A lilahagyma mártást igazán egyszerű elkészíteni: két deciliter tartárhoz, fél fej apróra vágott lilahagymát adunk.

Jó étvágyat!

Forrás: rupanerkonyha.cafeblog.hu

Az egyik legjobb dolog télen a hulló hópelyheket csodálni, az egyik legrosszabb pedig havat lapátolni. Úgy tűnik, ez utóbbi fárasztó feladatra van egyszerűbb megoldás.

lapat

A hólapátolás, valljuk meg, nem tartozik a legkedveltebb téli elgoglaltságaink közé. Szakadatlanul hajolni és dobni a havat, nem feltétlen álmaink netovábbja. Most úgy látszik van megoldás ennek orvoslására. Próbáljuk  tekercselni a havat! Talán még az idei szezonban is hasznát vehetjük.

Az alábbi videón a "hóhányás" egy könnyebb és szórakoztatóbb műfaját láthatjátok. A végeredmény pedig önmagáért beszél.

 

{youtube width="570" height="428"}FNdUAatXLY4{/youtube}

A burgonya megelőz minden növényt a népszerűségben, naponta foglalja el a fő helyet milliók asztalán. Nevezik második kenyérnek is, olyan nagy a tápértéke.
burgonyale

Tartalmaz keményítőt, cukrot, fehérjét, vitaminokat, és ásványi anyagokat. Fontos C-vitamin és B6 vitaminforrás.
Egyetlen élelmiszer sem tartalmaz ennyi káliumot a szárított gyümölcsökön kívül, ennek köszönhetően a szívizomműködés segítője.

Semlegesíti az antibiotikumok mellékhatását, védő hatást fejt ki a megnövekedett radioaktív sugárzás esetén. Megvédi a szervezetet a bekerült nitrátoktól, és nitritektől.

A nyers burgonya leve gyógyítja a gyomor nyálkahártya gyulladást

A nyál, a gyomornedvek, és a meleg hatására a burgonya dextrinekre bomlik, amely nem izgatja a gyomor nyálkahártyát (mindez nem mondható el a gabonákról, más zöldségekről, és gyümölcsökről. A burgonya a szénhidrát anyagcsere típusú táplálékok közé tartozik. A sárgarépa, cékla és más gyökérzöldségek, cukor formájában tárolják a tápértéket, a burgonya viszont keményítő formájában. Az emberi gyomorban a keményítő fokozatosan bomlik le, nem hoz létre cukrokat, melyeket zsír formájában tartalékol a szervezet. A belőle készült étel könnyen elsajátítható, és nem terheli a gyomrot nehezen feldolgozható ballasztanyagokkal.


Viszont a burgonya magas keményítő tartalma miatt hetente 1-2 alkalomnál gyakrabban nem  ajánlható.  Az olajban zsírban sült változatát próbáljuk kerülni és lehetőleg ne keverjük egy étkezésen belül a magas fehérje tartalmú ételekkel, húsokkal, halakkal.

 

A burgonya szolanin tartalma, ha az ételbe kerül mérgező, ezért ne használjunk kicsírázott burgonyát, még ha el is távolították a csírákat (a mi éghajlatunkon januárban elkezd csírázni a burgonya ha nem hűtőházban tárolják, ilyenkor "lecsírázzák" ugyanúgy eladják, a sok tudatlan ember pedig megveszi és megeszi, ugyanígy ártalmas a zöldre színeződött burgonya ezt is dobjuk ki. Legjobb ha mindezek ismeretében már eleve nem vesszük meg az ilyen burgonyát.


A nyers burgonya lé a gyomor és a bélrendszer gyulladásos folyamatainak enyhítésére szolgál

Ehhez a rózsaszín fajtát válasszuk, és reggel éhgyomorra ½ 1 dl-t igyuk kúraszerűen. Vágjunk fel egy nagyobb burgonyát kockákra, majd egy éjszakán át hagyjuk állni vízben. Találkoztam olyan tanáccsal hogy ilyenkor csökkentve a gyomor enzimtartalmát az utána elfogyasztott étel nem emésztődik meg. Ez valóban így is van, csakhogy minden nyers levet önmagában fogyasztunk, ez vonatkozik a burgonyalére is. Vagyis utána legalább fél óráig, de inkább egy óráig nem eszünk.


A nyers burgonya pépje csökkenti a bőrpírt, enyhébb égéseket, és a szemre helyezve 10-15 percre egy-egy karikája, semlegesíti a számítógép okozta feszültséget.

mytaste                                                                                     Fotó:mytaste.hu

 

Színes burgonyapürék - vidám ízvilág

A burgonyapürét különböző zöldségekkel gazdaggá tehetjük ezáltal önálló étellé avanzsál, és egy salátával kiegészítve könnyű ebéd vagy vacsoraként tálalhatjuk.


Először elkészítjük a szokványos módon a burgonyapürét. Ennek minőségét alapvetően a burgonya fajtája határozza meg, válasszuk a lisztesebb rózsaszín változatot. Jobban megőrizhetjük az ízt és az értékes tápanyagokat, ha héjában főzzük meg, természetesen lehet lehámozva kockára vágva sós vízben is főzni. A pürésítésnek is két módja lehet, vagy burgonyanyomóval, vagy törővel, az előbbivel tökéletesebb, csomómentes eredményt kapunk. Vajat és forró tejet adunk hozzá, és ezzel kikeverjük, habosítjuk.

A hozzáadott zöldségek, a vajban párolt apróra vágott hagyma, fokhagyma, a zsenge zöldborsó, és a spárga illetve ugyanezek főtt pürésített változata. A pasztinák, sárgarépa, és a spenót, szintén főzve és pürésítve a burgonyapüréhez adva teszi változatossá azt.
A burgonya püré felét belesimítjuk egy kivajazott sütőtál aljára rátesszük a megpárolt, vagy blansírozott zöldségeket a püré másik felével betakarjuk, tetejére vajdarabkákat teszünk és 20 percre betesszük az előmelegített sütőbe.

 

Forrás

A Bored Panda internetes portál készített összeállítást olyan gyerekekről, akik állatnak képzelik magukat, és aranyosan pózolnak egy fotó erejéig házi kedvencükkel. 

zalanA képen látható magyar kisfiú egyértelműen odáig van a sziámi cicáért, sőt, még a padlóra is kifeküdt vele napozni.

Az eredeti posztban lehet szavazni is, hogy melyik fotó a legédesebb, legötletesebb. Segítsünk Zalánnak, hogy az élmezőnybe kerüljön!

Ezen az oldalon a felfelé mutató nyílra kattintva szavazhattok a fotóra, hogy még több emberhez eljusson a kép.

 

És persze ők is aranyosak

zalan2

zalan4

 

 

A "SIRHA 2015" Élelmiszeripari Kiállításon, Lyonban versenyeztek hazánk büszkeségei.

lion

A magyar különlegességekről videó is készült, ami igazán élményteli 2 perc. A Herendi porcelán, az Egri Bikavér, a Szatmári szilvalekvár, a Parajdi só csupán néhány név a repertoárból.

A két perc nagyon kevés, ahhoz hogy minden "jóságunkat" megmutathassuk, hiszen van még bőven a felsoroltakon kívül. De így is büszkék lehetünk!

 

{youtube width="570" height="428"}X0gTNNxMSSY{/youtube}

 A nehézfém terheltségről és a kivezetés fontosságáról nagyon sokat hallani az utóbbi időben. A koriander megoldás lehet e területen.

kori2

Nehézfémeket már magzati korban elkezdünk "begyűjteni" a méhlepényen keresztül, utána az anyatejjel, majd az oltásokkal, de ételekkel, vízzel, levegővel is növeljük ennek mértékét. Akinek van vagy volt amalgám tömése, szintén biztos lehet a nehézfém terheltségben. A kivezetésben is segítségünkre lehet a koriander.

Kiváló méregtelenítő, segíti a méreganyagok kioldását

Képes mobilizálni a higanyt, kadmiumot, ólmot, alumíniumot a csontokban és a központi idegrendszerben is. 

Azon kevés anyagok közé tartozik, mely szervezetünkben helyreállítja a higany által okozott DNA károsodást.

Miután a koriander több mérget mobilizálhat így hatásosabb ha kalciumban vagy ásványi anyagban gazdag készítménnyel együtt fogyasztjuk, biztossá téve a méreganyagok kiürülését, hiszen ezek vezetik ki a koriander által "fellazított" nehézfémeket.

Ehhez jó választás az alga. Egy nemrégen végzett állatkísérlet bemutatta, hogy az alumínium csontvázból való távozása gyorsabban zajlott le, mint bármelyik más méregtelenítő anyaggal.

kori

Hogyan fogyasszuk, használjuk?

 Ha van otthon vagy a kertünkben koriander, akkor a friss levelek rendszeres fogyasztása is segít, de koncentráltabb hatású a tinktúra.

Tinktúra készítése

Egy pohár jó minőségű koriandermagot törjünk össze kőmozsárban.

Töltsük egy sötét színű lezárható üvegbe.
Öntsünk rá 1 csésze vodkát és zárjuk le.
A következő 10-14 napban napi 2 alkalommal rázzuk össze az üveg tartalmát, majd az "érlelés" leteltével szűrjük le.
Töltsük sötét színű üvegbe és tartsuk hűvös helyen.Az elkészült tinktúra 2 évig használható fel.

A tinktúra adagolása

Napi 2x10 cseppel kezdjük és a második héttől emelhetjük az adagot 3x 10 cseppre. Közvetlen étkezés előtt cseppentsük teába vagy gyümölcslébe (30 perccel az alga (chlorella) bevitele után).

2 hónap után tartsunk 2-3 hónap szünetet

A koriander használatának más módja

Dörzsöljünk 5 cseppet naponta 2 alkalommal a bokába, hogy mobilizálja a rekeszizom alatti összes szervet, ízületet és csontozatot. 
Ugyanígy a csuklóba, a rekeszizom feletti szervek, ízületek és csontozat mobilizálásához.
 

Koriander "tea"

Alkalomszerűen is ihatjuk. Hatásos lehet fejfájás és más akut tünetek ellen, például ízületi fájdalomnál is. 20-25 cseppet tegyünk egy csésze vízbe vagy teába. Lassan kortyolgassuk.

Dörzsölhetünk 10-15 cseppet a fájó területre. Gyakran, szinte azonnal érezhető a fájdalom csillapodása. 

Ha azt szeretnénk, hogy saját otthonunk legyen, de a források szűkösek, akkor talán érdemes gondolkodni egy kicsi, de hangulatos kivitelben.

 

kicsi

Nem is hinnénk, hogy egy kis alapterületű házat is meg lehet úgy tervezni, hogy minden alapvető funkció helyet kapjon. Designer Chris Hainingnak sikerült berendeznie egy 26 négyzetméteres alapterületű házat. Nem is akárhogyan. Nézzétek meg, mit tudhat egy kicsi ház.

 

Nappali

kicsi2

Lépcsö az emeletre

kicsi3

Tetőtérben a háló

kicsi4

A modernizált konyha

kicsi5

 

kicsi6

Fürdőszoba

kicsi7

kicsi8

Méretéből és szerkezetéből fakadóan akár szállítható is.

kicsi9

 

 

 

 

 

 

A hungarikumnak minősülő fehér akác várhatóan nem kerül fel az “idegenhonos özönfajok” uniós tiltólistájára, amely az Európai Unióban nem őshonos, agresszíven terjedő állat- és növényfajok kitiltását, visszaszorítását irányozza elő – közölte a Földművelésügyi Minisztérium az MTI-vel, a mezőgazdasági és halászati tanácsülést követően.

akacA közlemény szerint Karmenu Vella környezetpolitikáért, tengerügyért és halászatért felelős biztos elmondta, hogy a listát 2015 folyamán alakítják ki, és ígéretet tett arra, hogy a lista előkészítése során folyamatosan egyeztetnek Magyarországgal.

Kiemelte: ahogyan az uniós jogszabály is kimondja, elsődlegesen az EU-ban széles körben még el nem terjedt, gyors intézkedésekkel kezelhető káros fajokkal szükséges foglalkozni.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek