
A diós sütiknek nincs párja. Az alábbi süti viszont tejszínnel is kényeztet, mind e mellett kezdő háziasszonyok is könnyen elkészíthetik, hiszen sütés nélkül az asztalra varázsolható.
Hozzávalók a laphoz:
20 dkg háztartási keksz
10 dkg apróra tört dió
10 dkg vaj
2 evőkanál cukor
2 evőkanál tejszínhab
A középső réteghez
10 dkg vaníliás keksz
2 tasak vaníliás cukor
0,5 dl tej
A krémhez:
1 tejszínes pudingpor
4 evőkanál cukor
4 dl tej
4 dl habtejszín
2 evőkanál porcukor
2 tasak habfix
A tetejére:
5 dkg csokoládéreszelék, vagy kakaópor
Elkészítése:
A háztartási kekszet apróra törjük és a vajjal, tejszínhabbal, dióval és cukorral együtt egy tálba tesszük, robotgéppel összedolgozzuk. Lekapcsolható oldalú sütőformába nyomkodjuk. Közben a pudingport összekeverjük a cukorral és a tejjel, megfőzzük és kihűtjük. A habot felverjük, hozzákeverjük a cukrot és a habfixet, majd a kihűlt pudingot is belekeverjük. A fele krémet rákenjük a kekszes alapra és 15 percre hűtőbe tesszük. A vaníliás cukrot feloldjuk a tejben és ebbe áztatjuk a vaníliás kekszet, majd ráhelyezzük a krémre. A maradék krémet ráhalmozzuk, majd megszórjuk a reszelt csokoládéval, vagy a kakaóporral. Lehűtjük és szeletelhetjük is. Vizes késsel szeleteljük, mert a krém megszilárdul, de ettől még mázolódhat!
A tejnél az emberi fogyasztásra sokkal kedvezőbb, az anyatej összetételét leginkább megközelítő tejsavó áldásos hatását egyre többen ismerik fel újra.
Bifidus essensis, probiotikus és az egyéb bűvös szavaktól megigézve azonnal tudatos vásárlókká válunk, és tucatjával hordjuk haza a különböző színes dobozokat a szupermarketekből, mert az egészségnél nincs is fontosabb. Közben elfeledjük az egyszerű, ám annál hatásosabb, olcsóbb, évszázadok óta jól ismert gyógyhatású tejsavót. Nemcsak egy ital, amitől elkerülhet minket minden téli nyavalya, de sütés-főzéskor is nagyszerűen felhasználható.
Mi a tejsavó?
A tejsavó nem más, mint a túró- és sajtgyártás mellékterméke – így első hallásra ez a meghatározás valljuk be, nem hangzik túl jól. A savó tulajdonképpen a tej legértékesebb része, és a melléktermék megnevezés helyett sokkal inkább megérdemelné a természet ajándéka címet.
Az enyhén sárgás színű, áttetsző folyadék,amit a sajt lecsöpögtetése során nyerünk, maga a tejsavó, ez fordul elő a konyhánkban akkor is, ha aludttejet készítünk vagy túrót. Ha gyorsan szeretnénk tejsavót kapni, teljes tejet lassan forraljunk fel, majd nyomjunk bele pár csepp citromlevet és szűrjük le.
A tej ásványi anyagainak mintegy 80%-át a tejsavó tartalmazza, köztük a magnéziumot, cinket, vasat, foszfort, kálciumot, rezet és szelént, és akkor ott van még bőséges C-, B-, H vitamintartalma. Ezen kívül értékes esszenciális és nem esszenciális aminosavakat tartalmaz, ami az izmok fejlődéshez elengedhetetlenül , ezért is tartalmaznak a sportolók izomtömeg-növelő csodaszerei tejsavó-fehérjét. Fogyókúrázóknak is ajánlott, mert egyfelől a zsírégetést segíti elő, másfelől nem engedi az izomszövetet lebontani.
A savó nagyon jó hatással van a depresszióra is. Érdemes évente, különösen a téli időszakban 6 hetes tejsavó kúrát tartani. Mire a végére járunk a naponta 4-5 dl tejsavót tartalmazó kúrának,már a télnek is lassan vége,és mindjárt más színben látjuk a világot.
A tejsavó felhasználása
Egyszóval a tejsavót vétek kiönteni. Ezt régen nagyon jól tudták, sütöttek, főztek vele. Ínséges időszakban, élelmiszerhiány idején sok embert a tejsavó fogyasztása védett meg a különböző betegségektől. A keleti népek mai is előszeretettel használják, nem feledve tucatnyi áldásos hatását. A leghatásosabb, ha magát a nyers savóitalt isszuk meg. Persze az is érthető, ha első látásra nem kívánja meg az ember a sárgás levet. Ha tudjuk, hogy fel szeretnénk használni a sajt- vagy túrókészítés után majd a tejsavót, érdemes ecet helyett citromlevet használni, sokkal kellemesebb íze lesz.
Fotó: amikisvárosunk.hu
A nagyobb bevásárlóközpontokban,élelmiszerüzletekben, a bioboltokban kapható ízesített savóital. Hasonlít a joghurtitalhoz, és ha ezt megkóstoljuk, biztosan kedvet kapunk házi előállításához, amit nemcsak nagyon egyszerűen, de sokkal természetesebben, adalékanyagoktól mentesen készíthetünk.
Turmixolhatjuk kedvenc gyümölcseinkkel, de kevés lekvárral vagy szörppel, mézzel, vaníliaesszenciával ízesítve, kicsit lehűtve kiváló üdítőitalt kapunk. Készíthetünk tejsavóból édesítőszert is. A cukorral kis lángon, hosszú ideig addig főzzük, míg méz sűrűségű lesz. Ugyanúgy használhatjuk, mint a mézet. Főzelékek habarásához is bátran használhatjuk, de ízesítés előtt kóstoljuk meg, mert a tejsavónak magában is van már egy kicsit savanykás íze.
Rizst, gabonaféléket is főzhetünk víz helyett tejsavóban. Arra ügyeljünk, hogy savóból kb. negyedével többet adjunk az ételhez, mintha vízzel készítenénk. / Itt is hagyatkozom a cikk írójának szakértelmére, bár én nem vettem még észre ennek szükségességét. Például ha kenyérkészítésnél negyedével több savót teszek a liszthez, mintha vizet használnék túl lágy lesz a tésztám. Savó vagy víz. Attól hogy másként nevezik s ízében is más a főzésben, sütésben betöltött fő szerepe abban tulajdonságában rejlik, hogy nedves - Lac/ Kelt tésztákhoz, kenyérsütéshez szinte kötelező kipróbálni. Kenyérsütésnél akár a teljes folyadékmennyiséget kiválthatjuk savóval, az íze sokkal finomabb lesz, a tészta sokkal lágyabb, levegősebb, és sokkal hosszabb ideig eltartható.
Ha édes kelt tésztát (fánk, bukta, de lángoshoz is jó) készítünk, akkor is érdemes 2-3 evőkanállal hozzáadni, hogy a tészta még könnyedebb, lágyabb legyen. Leveles vajastészta készítésekor is, ha ecet helyett használjuk, bársonyosabb ízt, könnyedebb állagot kapunk.
Amennyiben a megmaradt tejsavót nem használjuk fel egy-két napon belül, akkor se öntsük ki. Fagyasszuk le a jégkockatartóban, így annyi kockát kényelmesen ki tudunk venni, amennyire éppen szükségünk lesz alkalomadtán.
Tejsavóval készült házi kenyér
300 g fehér búzakenyérliszt
200 g teljes kiőrlésű rozsliszt
300 ml tejsavó
2 evőkanál vaj vagy zsír
4 dkg friss élesztő
3 teáskanál cukor
2 teáskanál só
1 teáskanál kenyérfűszer
A tejsavót langyosra melegítjük, elkeverjük benne a cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, majd megvárjuk, amíg az élesztő felfut. Ezalatt egy nagyobb tálba átszitáljuk a lisztet, hozzáadjuk a többi hozzávalót. Ha felfutott az élesztő, hozzáöntjük a többi hozzávalót, egy fakanállal átkeverjük, majd robotgéppel, dagasztókarral bedagasztjuk: a tészta akkor jó, ha elválik a tál oldalától, egynemű lesz, és hólyagosodik keverés közben. Egy tiszta konyharuhával letakarjuk, és meleg, huzatmentes helyre tesszük, kb. 45 percig, vagy míg a duplájára nő, kelesztjük.
Egy lisztezett nyújtódeszkára téve jól átgyúrjuk, cipót formálunk belőle, sütőpapírral kibélelt sütőlapra tesszük, és konyharuhával letakarva kb. 30-40 percig újra kelesztjük. Utána 180 fokos előmelegített sütőben 40-45 percig sütjük. Az utolsó 5-10 percben forró vízzel kenjük meg a cipó tetejét és így süssük tovább. Napokig eltartható, könnyű állagú kenyeret kapunk.
Ricotta házilag
1 liter tejsavó
3,3 dl friss, 3,5%-os tej
1 kávéskanál só
A tejsavót 30-35 fokosra melegítjük, hozzákeverjük a sót, majd hozzáöntjük a tejet. 85-90 fokra melegítjük, aztán egy tiszta konyharuhán (vagy sűrű szövésű gézen) át lecsepegtetjük.
Ízlés szerint adhatunk hozzá fűszereket, gombócokat formázhatunk belőle hidegtálhoz, de minden ricottával, készült recepthez is felhasználható. A sima túrót is helyettesithetjük vele.
Wellnes ital tejsavóból
3 dl tejsavó
1 narancs leve
1 érett banán, karikára vágva
2 teáskanál méz ,1 teáskanál vaníliaesszencia
A hozzávalókat turmixoljuk össze. Ízlés szerint más gyümölccsel is készülhet.
Forrás:lacikonyha
Sokak örömére elkészült el egy honlap és mobil-alkalmazás, amelynek segítségével egymásra találhatnak a helyi termelők és a közelükben élő vevők.
A www.30km.hu szolgáltatás civil szerveződésből indult, s európai uniós támogatással valósult meg, azóta pedig non-profit alapon működik. Nyár végi indulása óta már több mint négyezer-négyszázan regisztráltak a szolgáltatására.
A honlap vagy a mobil alkalmazás segítségével bárki megnézheti, hogy közvetlen környezetében milyen zöldséget, gyümölcsöt termelnek, vagy épp milyen kézműves termékeket állítanak elő, majd akár egy gombnyomással felveheti a gazdával a kapcsolatot. A fejlesztés eredményeként több helyi termelőnél megnövekedett a vásárlók száma.
Linczenbold Máté termelő arról beszélt, hogy a honlap segítségével nem csak a terméküket tudják eljuttatni a fogyasztókhoz, hanem a munkáját is megmutathatják.
Vörös Levente, a www.30km.hu alapító tagja elmondta: kezdeményezésük célja az volt, hogy a vevők könnyen és gyorsan, versenyképes áron, helyben vásárolhassák meg a friss, hazai élelmiszereket, ugyanakkor a kis- és helyi termelők is megtalálják a felvevőpiacukat, ne kelljen áruikat több száz kilométerre utaztatniuk a fogyasztóig. Hozzátette: a szolgáltatás termelőként és vásárlóként is regisztrációval érhető el.
Vörös Levente azt mondta: a logisztikán, a szállításon is dolgoznak, és abban bíznak, hogy idén ebbe az irányba is tovább tudnak lépni.
MTI
Széleskörű vizsgálatok igazolják, hogy egy adag olajos mag, heti több mint egy alkalommal fogyasztva, úgy tűnt védelmet nyújt a szívroham és a stroke ellen.
Minél gyakrabban fogyasztotja valaki a dióféléket, annál nagyobb volt a védelem. Más tanulmányok következetesen igazolták ezeket a korai felfedezéseket, és azt találták, hogy a dióféléknek kedvező hatása van a szív egészségére férfiakban, nőkben, idős korban, és azoknál, akiknek magas a vérnyomásuk valamint azoknál is akiknek nem. Mint diófélék, magas zsiradéktartalmú élelmiszerek (a diófélékben az energiatartalom mintegy 80%-a zsiradékból származik) ez egy érdekes felfedezés volt és a tudósok nekiláttak kideríteni, hogy a diófélék melyik alkotórésze lehet felelős, és hogyan fejti ki jótékony hatásait a testben.
Jótékony hatású zsírok a diófélékben
A diófélék zsiradékainak legtöbbje nagy mennyiségű jótékony hatású egyszeresen és többszörösen telítetlen zsírt tartalmaz és alacsony a koleszterinszint-növelő telített zsiradék tartalma. Az egyszeresen és különösen a többszörösen telítetlen zsírok csökkentik az LDL („rossz”) koleszterin- és vérzsír-szinteket. Ám még az után is, hogy figyelembe vették a diófélék kedvező zsírösszetételét, azt találták, hogy a dióféléknek a vártnál nagyobb a koleszterinszint csökkentő képessége. Ezenfelül, amiatt hogy a diófélék még mérsékelt fogyasztásának is jótékony hatása van, olyan, mintha a diófélék által kifejtett hatások túlmutatnának a koleszterinszintek csökkentésén.
Telve tápanyagokkal és más jótékony összetevőkkel
A hasznos zsírokon, fehérjéken és rostokon kívül minden egyes dióféle saját egyedi vitamin és ásványi anyag keveréket tartalmaz. A legtöbb dióféle tartalmaz: hasznos mennyiségű E vitamint, egy erőteljes antioxidánst, ami semlegesíti a szabadgyököket és megvédi tőlük az egészséges sejteket; folsavat, ami fontos a homocisztein koncentráció (egy vérben lévő aminosav) megemelkedésének (rizikófaktor a szívmegbetegedéseknél) megelőzésben; valamint a vérnyomás szabályozásában közreműködő magnéziumot.
Gyulladásellenes hatás
Újkeletű javaslat az, hogy a diófélék segíthetnek csökkenteni az artériák gyulladását, a szívbetegség egy korai jelét. A diófélék különösen gazdagok argininben, egy fehérjeeredetű aminósavban. Egy friss spanyol tanulmány azt találta, hogy a dióban (Juglans regia) gazdag diéta segített csökkenteni az arteriális gyulladásokat és képes volt ellensúlyozni a zsírban gazdag táplálkozás hatásait.
Más betegségek elleni védelem
Tény, hogy a gyakori diófélék fogyasztása összefügg a 2 típusú diabetes mellitus, más néven a felnőttkorban kezdődő diabetes alacsonyabb kockázatával. Megint csak a gyulladásellenes hatás a szóba jöhető ok. Szintén van néhány elmélet arról, hogy a diófélék védő hatásúak lehetnek bizonyos típusú rákokkal szemben. Például az Európai Prospektív Rák és Táplálkozás Vizsgálat azt találta nőknél, hogy minél több dió és magfélét fogyasztottak, annál alacsonyabb volt körükben a vastagbélrák kockázata. Férfiaknál nem találtak hasonló összefüggést.
Diófélék fogyasztása
Heti pár alkalommal egy marék vegyes dióféle fogyasztása jót tesz az egészségnek, azonban van néhány ellentmondás. Mivel a diófélék magas energiatartalmúak, javasolt valamilyen kevésbé egészséges helyett és nem egyszerűen mellé fogyasztani. Továbbá legjobb a dióféléket nyersen fogyasztani, mivel a pörkölés vagy sütés csökkentheti az aktív összetevők hatásosságát.
Dió
A diók nemzetségének tudományos elnevezése voltaképp egy latin kifejezésből eredeztethető, melynek jelentése: Jupiter makkja. A kifejezésből következtethetünk, hogy már az ókoriak is értékes termésnek tartották a természet eme ajándékát. A nemzetségbe közel 20 diófaj tartozik, a legelterjedtebbek a nemes dió, a vajdió és a fekete dió. Az előbbi Perzsiából tett meg hosszú utat, hogy Európába kerülhessen, míg az utóbbi kettő Észak-Amerikából származik. Tápanyag összetételüket tekintve magas fehérje-, rost-, antioxidáns- és fitoszterintartalommal rendelkeznek. Kiemelkedő kalcium-, magnézium-, mangán- és vasforrás, illetve B1-, B6-vitaminbomba.
Számtalan felhasználása ismert a konyhában. Dúsíthatjuk vele az ételeinket, például tehetjük gabona alapú köreteinkbe, ezáltal tápértékük magasabb lesz, ízük pedig különlegesebb. Ugyancsak gazdagíthatjuk vele salátáinkat, desszertjeink töltelékeit, nem utolsó sorban díszíthetünk is vele. Pikáns hidegtálak alapkomponense is lehet. Jól harmonizál a gyümölcsökhöz, kiemeli egyes sajtok aromáit. A dióolaj értékes ómega-3-zsírsavforrás, amely csökkentheti a vér káros koleszterinszintjét. Kellemes illatú és ízű hidegen sajtolt olaj. Mivel hajlamos az oxidációra, könnyen avasodik, ezért kerüljük a hosszú ideig való tárolását
Földimogyoró
A földimogyoró, bár a nevezéktan szerint a hüvelyesek rendjébe tartozik, tápanyag- összetétele szerint szoros kapcsolatban áll az olajos magvak csoportjával. A magok 50%-ban zsiradékot és kb. 30%-ban fehérjét tartalmaznak. Zsírsavprofiljukra dominánsan palmitinsav, olajsav és linolsav jellemző, ami nagy hasonlóságot mutat az olívaolajéval. Hidegen sajtolt olaja kellemes ízű, kiváló minőségű étolaj. Felhasználása igen sokoldalú, készítenek belőle földimogyoró vajat, mely az amerikaiak nagy kedvence. Magját pörkölve, sózva vagy natúr változatban is fogyaszthatjuk.
Napraforgómag
A napraforgó sokatmondó névvel rendelkezik. Egyrészt a növény azon képességére utal, miszerint virágaival a Nap járását követi. Másrészt fészekvirágzata a Napra emlékeztet, a közép-amerikai származású növény az ott élő bennszülöttek számára a Nap istenségét szimbolizálta. Magát a napraforgómagot – közismertebb nevén szotyolát – többféle módon hasznosíthatjuk a konyhában. Értékes kiegészítője lehet zöld salátáknak és köreteknek egyaránt. Növelhetjük vele a péksütemények, levesek rosttartalmát, illetve nem utolsó sorban gyümölcssaláták pikáns ízesítője is lehet. Táplálkozás-élettani jelentősége sokrétű. Számos egészséget támogató növényi hatóanyagot és esszenciális tápanyagot tartalmaz. Kiváló B6- B5-, E-vitamin-, szelén-, mangán- és vasforrás.
További egészséges nassolnivalóról itt olvashattok.
Házi kedvenceink nem csupán okosak, de igazodnak családunk ritmusához és sok esetben felveszik a szokásainkat is.
Szeretetükkel és a viselkedésükkel könnyen kivívják, hogy teljes értékű családtagnak tekintsük őket. Tisztában vannak vele, amikor elindulunk reggel a munkába, egyedül maradnak. Türelmesen viselik az egyedüllétet, de ha csörren a kulcs a zárban, már az ajtóban várják a gazdi belépését. A következő videóban a várakozás és a megérkezés pillantai elbűvölnek akkor is ha van kutyánk, akkor is ha nincs.
{youtube width="570" height="428"}uVGLpeftwYI{/youtube}
A szerencsebambusz vagy más néven: Lucky Bamboo évek óta hazánkba is betört, és remélve hogy tényleg szerencsét hoz, ami sokunkra ráférne, így örömmel vásároljuk és ajándékozzuk.
Pedig mindössze arról van szó, hogy a kertészek, akik megalkották ezt az új fajta szerencsét hozó növényt, egy ügyes marketinggel tették világhírűvé, hiszen szerencsére mindenkinek szüksége van.
Tehát a szerencsebambusznak sem a bambuszhoz, de talán a szerencséhez sincs sok köze, akárcsak a négylevelű lóherének, de ha hiszünk benne, ki tudja, talán tényleg meghozza a szerencsénket.
Ez a keleties növény, nem más, mint a dracena egyik fajtája
Egészen pontosan a Dracaena sanderana.
A szerencsebambuszt ma már megvásárolhatjuk szinte bármelyik virágboltban, és kertészetben ,de ajándékba is adhatjuk, több változatban is. Vágott virágként csokorba fűzve remekül mutat, de kis tálkában kisebb nagyobb csoportban is megvásárolhatjuk, sőt külön fiú és lány szerencsebambuszt is vihetünk otthonunkba, nehogy magányosak legyenek.
Vízbe téve hamar gyökeret fog ereszteni, és ha úgy gondoljuk, hogy már unjuk a vázában zöldellő szerencsebambuszt, egyszerűen ültessük el egy cserép virágföldbe, és máris kapunk egy szép dracenát. Szobanövényként ápolása és gondozása megegyezik a többi dracena fajtáéval, kerüljük a huzatos hideg helyiségeket, és télen ne locsoljuk túl a földjét!
Ám ha továbbra is szeretnénk vázába, vagy kis tálkában nevelni, ne felejtsük el, hogy ez egy növény, amelynek idővel nem lesz elég a víz, tápanyagra is szüksége lesz, sőt idővel érdemes cserépbe és virágföldbe átültetni.
A fiatal szerencsebambusz nem szereti a klóros csapvizet, így érdemes lágy vízzel öntözni, mert a csapvíz klórtartalma miatt a levelek sárgulnak és elszáradnak.
Mi a szerepe az egyháznak, az egyházi szervezeteknek a vidék megmentésében, fejlesztésében? Milyen jó gyakorlatokat lehet alkalmazni?
És miért Ölbő? Mert itt működik az egyházmegyei karitász Szent Miklós Gyógyfüves Háza. Ez a kezdeményezés is része annak a szerteágazó tevékenységnek, amelyet a szervezet a falun élő emberek életének segítése érdekében végez. E cél érdekében határozták el, hogy a helyi társadalom és persze mindannyiunk javára hasznosítják az üresen álló plébániaépületeket, udvarokat, kerteket.
Így született meg a gyógynövénykert létrehozásának ötlete, a terv, hogy gyümölcsfákat ültetnek, és termést helyben fel is dolgozzák. Az egyházmegyei karitász ezzel elévülhetetlen érdemeket szerzett a helyi népesség foglalkoztatásában, a lakosság helyben tartásában, az értékmegőrzésben és a vidékfejlesztésben egyaránt.
A gyógyfüves kertet 810 tő új gyógynövény letelepítésével gazdagították
Ezenkívül bioegrest, szőlőt, csipkebogyót telepítettek nagy tételben.
Tuczainé Régvári Marietta, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász igazgatója így nyilatkozott:
Szerettük volna, ha ez a kert nemcsak a gyógynövényekről, hanem az egészséges szabadidő eltöltéséről is szól, ezért pályáztunk egy Kneipp útra is. Ezt az egy Kneipp utat önerőből még 3 Kneipp "szigettel" bővítettük. Ezenkívül van a kertnek egy működő ásott kútja, ami mellé egy vizes lemosásokra alkalmas szigetet hoztunk létre. A kertet körben egy hosszú vizesárok szegélyezi, melyre egy kis erdei hidat készíttettünk, ami egy akácos erdőbe (pihenő erdőbe) való bejutást tesz lehetővé."
Mai rohanó világunkban az embereknek egyre nagyobb szüksége van a pihenésre, megnyugvásra, lecsendesedésre. Erre a legalkalmasabb hely a természet. Sebastian Kneipp már az 1800-as években felismerte ezt. A víz gyógyító hatásával kezdett el foglalkozni, majd ebből alakította ki öt elemből álló terápiáját. Ezek a hidroterápia, fitoterápia, táplálkozástudomány, mozgásterápia és a rendterápia. Úgy gondolta, ahhoz hogy "rend" legyen az életünkben; testünkben, lelkünkben minél több ponton kapcsolódnunk kell a természethez.
Szent Miklós Gyógyfüves Ház
A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász a vadon termő és a termesztett gyógynövényeinek feldolgozására két évvel ezelőtt létrehozta a Szent Miklós Gyógyfüves Házat Ölbőn, mely a gyógyulni vágyók egészségét szolgálja.
Ebből a biokörnyezetből látják el a szombathelyi Püspökvár melletti üzletsoron megnyílt Castellum Teaházat gyógyteákkal, itt szárítják és csomagolják az odakerülő gyógyfüveket.
Az üzem a mai kor elvárásainak megfelelő felszereltséggel, ugyanakkor a hagyományos szárítási, feldolgozási módszerek alkalmazásával állítja elő gyógyteáit, hogy azok a lehető legnagyobb mértékben őrizzék meg hatóanyagaikat, ezzel szolgálva a „természetes" gyógyulást.
A gyógynövényeket a Karitász vidéki intézményeiben - Vásárosmiskén, Nagylengyelben, Kemenespálfán, Nardán és természetesen Ölbőn - gyűjtik, majd ezután kerülnek a Gyógyfüves Ház szárító polcaira. Az itt megszáradt, majd becsomagolt gyógyteák pedig egyenesen a két éve nyílt Castellum Teaház polcaira kerülnek, ahol vásárlás mellett a vendégek meg is kóstolhatják a gyógyító nedűt.
A kelt tészta számos sütemény alapja, ha egyszer megtanuljuk, hogyan kell helyesen készíteni, és mi szükséges hozzá, egy éltre tudni fogjuk.
Emlékszem, kislányként nagymamám tanított főzni-sütni, számos alkalommal gyúrtunk közösen kelt tésztát, és az ő kelt tésztái mindig tökéletesek lettek. Az ő korosztálya tudott valamit, amit ma már kevés lány, nő tud, és sajnos velük együtt, a titok is eltűnik, mert ma már kevés embert érdekel az otthoni sütés, így a kelesztés művészete.
Azért még nincs minden veszve, a házi készítésű termékek egyre nagyobb teret hódítanak a világban, így mi most a kelt tészta elkészítésére is megtanítunk.
Íme 8 aranyszabály, amit mindenképp be kell tartanunk
1. A kelt tésztához szükséges alapanyagok mindig szobahőmérsékletűek legyenek! Ha tejet vagy vizet adunk a tésztához annak 35-37 fokosnak kell lennie.
2. A lisztet használat előtt át kell szitálni, így lesz a tészta könnyű és omlós!
3. Mindig friss, könnyen morzsolható élesztőt használjunk!
4. Nem muszáj külön felfuttatni az élesztőt, ha minden hozzávaló friss. Szitáljuk a tálba a lisztet, a közepébe tegyük bele az élesztőt, a cukrot, sót, tojást és egy kevés olvasztott zsiradékot. Majd töltsük rá fokozatosan a langyos tejet.
5. Kezdődhet a dagasztás! Sokkal jobb kézzel végezni, hiszen jobban érezzük a tészta állagát. Kezdetben egy fakanál segítségével alulról, fölfelé húzzuk magunk felé a tésztát, majd, amikor már szinte válik el a fakanáltól, kezdjük el kézzel dagasztani.
6. Ha szépen elválik a táltól és a kezünktől is, a tetejét hintsük meg liszttel, tegyük kb. 27-30 fokos hőmérsékletre, Takarjuk le, és hagyjuk állni negyven percet.
7. Onnan tudjuk, hogy megkelt, hogy erős kelt tészta illata lesz, és szinte duplájára nő.
8. A receptben levő leírások alapján formázzuk, majd tegyük a sütőbe. Még egy fontos szabály: akár hideg, akár meleg sütőbe tesszük a tésztát, soha ne nyissuk ki a sütőt az első 15 percben!
Forrás:twice
Nagyon sokan nem tudtak vagy csak későn értesültek az ebadóról, sokakban felmerült az a kérdés, hogy honnan kellett volna tudniuk erről az egészről. Mára már ott tartunk, hogy akár 30.000 forintos bírságra is számíthat az, aki nem jelentette be kutyáját az önkormányzatnál.
Megbírságolhatják a kutyatartókat?
A kérdés adott: mi lesz azokkal a kutyákkal, akiket emiatt az utcára raknak, ugyanis sajnos nagyon sokan lesznek úgy, hogy a bírságot nem tudják kifizetni, ezért inkább megválnak a kutyától.
A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, Gémesi György elmondta, hogy az önkormányzatok oldalán már nagyon régóta lehet olvasni erről, illetve az újságok is cikkeztek a hírről. Elmondta ugyanakkor azt is, hogy nem az a cél, hogy a gazdikat megbírságolják, de szükség van arra, hogy a kutyákat bejelentsék a helyi önkormányzatnál. A chiprendszer szerencsére nagyon sokat segített abban, hogy az elszökött, kidobott kutyákat visszajuttassák a gazdinak vagy éppen jobb helyet találjanak neki- írja az agároldal.hu
Ebösszeírás és a chip közötti különbség
A chip a kutyának a tulajdonosát, az ő adatait rögzíti, illetve a kutya oltásának az adatait és egyéb speciális feljegyzéseket a kutyáról, az ebősszeírás arra vonatkozik, hogy az adott önkormányzatok hatáskörében milyen körülmények között és mennyi állat él.
A városok területén az az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 42/B §-a alapján kerül sor az ebek összeírására a jogszabályban meghatározott adattartalommal. Az önkormányzatok az ebösszeírás alapján az ebtartók által szolgáltatott adatokról helyi elektronikus nyilvántartást köteles vezetni, az állat tulajdonosa, tartója és más személyek jogainak, személyes biztonságának és tulajdonának védelme, valamint állatvédelmi feladatainak hatékony ellátása céljából.
Az eb tulajdonosa, vagy az eb tartója az ebösszeíráskor köteles az adatlapon feltüntetett adatokat a települési önkormányzat rendelkezésére bocsátani (az adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása állatvédelmi bírságot vonhat maga után).
Az adatok kezelésére kizárólag a fenti célok érdekében jogszabályi kötelezettség miatt kerül sor és azokból csak a jogszabályokban meghatározott személyeknek, jogszabályokban meghatározott feltételekkel lehet adatot szolgáltatni.
Az ebösszeíró adatlap további példányai beszerezhetők a Polgármesteri Hivatalban, letölthető az önkormányzatok weboldaláról, illetve nyomtatással, fénymásolással sokszorosíthatók.
Az ebösszeíró adatlapot ebenként kell kitölteni és eljuttatni a Polgármesteri Hivatal részére az alábbi módokon:
- postai úton
- személyesen
- elektronikus úton
Az ebösszeíró adatlapok leadásának határideje: 2015. március 1.
Tájékoztatjuk továbbá az ebtartókat, hogy 2013. január 1-től négy hónaposnál idősebb eb csak transzponderrel (chippel) megjelölve tartható, ezért kérjük, hogy szíveskedjenek a transzponderrel még nem rendelkező ebeket magánállatorvosnál megjelöltetni. Az eb transzponderrel történő megjelölése magában foglalja a transzponder árát, a beültetés díját és az adatbázisba való regisztráció díját.
Regisztrált eb adatának megváltozása miatt történő adatmódosítás díjmentes.
Manapság átlagos kereset mellett szinte lehetetlen ingatlanhoz jutni, legalábbis hitelfelvétel nélkül, annak ellenére, hogy estenként állami támogatás is segíti a saját lakást vásárlókat.
Előbbiből kiindulva nem véletlenül gondolják egyre többen azt, hogy nem fordulnak a bankokhoz kölcsönért,hanem inkább félretesznek, majd minimális összegből vásárolnak - főként vidéken -, melyet aztán saját erejükből újítanak fel, elhanyagolható problémának tekintve, milyen hosszú időt emészt is majd fel mindez.
Sejthető, hogy léteznek valóban rendkívül olcsó ingatlanok, kérdéses azonban, ez valójában mekkora összeget jelent, illetve milyen állapotú az adott ház. A femina.hu utánajárt, lehetséges-e Magyarországon akár 1 millió forintért is otthonhoz jutni.
Házak 1 millió forint alatt
A Heves megyei Erdőtelken találtuk meg azt a tehermentes, felújítandó családi házat, mely 700 ezer forintért vár új tulajdonosára, két szobával. A képek alapján bőven akadna vele munka, előny lehet azonban, hogy alapterülete több mint 100 négyzetméter, emellett több mint 870 négyzetméteres telek jár hozzá.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban 900 ezer forintért kínálnak eladásra háromszobás, több mint 100 négyzetméteres, közepes állapotúként jellemzett családi házat, illetve ugyanennyiért eladó egy szintén több mint 100 négyzetméteres és háromszobás felújítandó családi ház nagy telekkel a Békés megyei Kevermesen is.
A Zala megyei Pölöskén egy kétszobás, jó állapotú, zártkerti ház kerül 990 ezer forintba, a Vas megyei Nemesrempehollóson egy egyszobás, felújítandó házat lehet megvenni 950 ezer forintért, a Csongrád megyei Bakson pedig 1 millió forintba kerül egy kétszobás, 70 négyzetméteres, felújítandó családi ház.
Nem lehetetlen tehát olcsón ingatlanhoz jutni, érdemes azonban tisztában lenni vele, mennyi munka lesz - nem utolsósorban pedig mennyibe kerül - lakhatóvá és komfortossá tenni a házat, nem beszélve arról, hogy általában vidéki kistelepülések esetében lehet ilyen alacsony árakról beszélni. Ha azonban valakinek mindezzel együtt is megéri, sőt, kifejezetten vonzza a csendes, vidéki élet, érdemes lehet elgondolkoznia a hasonló lehetőségeken.
Az elindulásában segítséget jelenthetnek az alábbi cikkeink:
Azzal kezdődött, hogy kidobtuk a tévét
Aki egyszer megízleli, az többé nem engedi