Tartalomszerkesztő

Nem telik el egy nap sem, hogy az emberiség ne termeljen hatalmas térfogatú műanyag hulladékot, ezzel szép lassan tönkretéve a bolygónkat és annak valamennyi élőlényeit.

körny2

Valóságos megszállottai lettünk a műanyag táskáknak, szatyroknak, csomagolásoknak, termékeknek, gépeknek és „természetesen” a műanyag palackoknak is.

 

A műanyag az ember által felfedezett egyik legszennyezőbb, legkárosabb anyag. Nagyon sok ember nem gondolkozik el azon, hogy hová kerül az a szemét, amit a kuka mellé dob, mert tele van nyomva már és nem fér bele. Inkább eldobja a bokorba, ezzel a laza mozdulattal a természetes vizeinket is szennyezve.

A hulladéklerakóknál szinte az égig érnek a műanyag szemétkupacok. Innen elfújja a szél, bele kerülnek vizeinkbe, a vadállatok széthordják, és egy soha véget nem érő pusztító körforgás alakul ki.

Az ENSZ Környezetvédelmi Program becslése alapján mára már  több,  mint 46.000 db műanyag van négyzetkilométerenként az óceánban, 6 x annyi, mint fitoplanktonból.

 

A következő 5 szívszorító kép jó emlékeztető arra, hogyan és miként szennyezzük be a környezetünket ezzel az anyaggal, aminek újrahasznosításával véget vethetnénk a folyamatosan szennyező, fojtogató, fullasztó és mérgező hatásoknak.

 

 

A világ tengerpartjain száz mérföldekben mérhető azon hulladékok partra mosása, melyek nem lebonthatók. Ezek a  fényképek akár nagyvárosok közelében készülhettek volna. Ezek azonban  Észak-Norvégia elhagyatott tengerpartjain készültek. A szennyezés a világ legeldugotabb tájain a legmagasabbak.

körny4

 

Fóka a lebegő szemét csapdájában

A fókák nagyon megszenvedik az emberiség műanyag gyártás mániáját. A hatalmas tömegű és méretű műanyag szemét az óceánokban és part mentén lebegnek, veszélybe sodorva az állatok természetes életterét, ami akár az életükbe is kerülhet. Ez a fotó egy csapdába esett fóka mentése közben készült.

körny3 

Állatokat fojt meg a sörös pack hurokja

A képen egy szegény sündisznó látható, akinek a feje beszorult egy sörös doboz pack összetartó hurkába, melyből minden nap kerül a szemétbe. Tele vannak vele a belvárosok, a parkok. Ezek a műanyag karikák évente több ezer háziállat és vadon élő állat életének vetnek véget. Sajnos a sündisznó sem élte túl ezt a találkozást.

süni

 

Ellenőrizhetetlen óceán szennyezés

Az erős áramlatok az óceánok legmélyebb pontjaira is elviszik a műanyag szemetet, veszélyeztetve ezzel olyan fajokat, melyek nagyon ritkán találhatók meg, illetve azon fajokat, melyek már kihaló félben vannak. Tengeri teknősök, ráják, bálnák, cápák, rákok és halak mind áldozatául esnek a környezetszennyezésnek. Belegabalyodnak, segítség nélkül pedig elpusztulnak.

körny4

 

Egy tengeri madár halála

A tengeri madarak sajnos ételnek nézik a víz felszínén úszó kis műanyag darabokat, mint például az öngyújtó, kupak, elem, táskák. Az óceánok felszínén úszó műanyagok a tengeri madarak pusztulásához is vezetnek. Több százezer példányt találnak holtan, gyomruk tartalmában pedig a képen látható és ezekhez hasonló tárgyakkal. Szervezetük nem bontja le a műanyagot, ami miatt elpusztulnak.

Egy kép az emberiség felébresztéséhez!

körny

Ezek a szívszorító képek talán emlékeztetni fognak minket arra, hogy hová is dobjuk a műanyag szemetet. Talán eszünkbe jut, hogy egy, akár több élőlény pusztulását is okozhatja a nemtörődöm viselkedés hatására.

A műanyagot hazánkban többféleképpen lehet gyűjteni, illetve újrahasznosítani. Ahol nincs szelektív hulladékgyűjtés, ott érdemes összefogni embertársainkkal és közösen gyűjteni ezeket a háztartási hulladékokat. A szemétlerakó helyek és önkormányzatok többsége szívesen segít a nemes célok és a szebb, tisztább, biztonságosabb jövő felépítésében.

Forrás: care2.com

Ötszáz kilowatt beépített teljesítményű naperőművet épített Európai Uniós támogatás nélkül több mint 185 millió forintos beruházással a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászágón a Newergies Kft.

jaszagoTavaly ilyenkor még focipálya volt a jászágói templom mellett, most már tizenkétezer négyzetméternyi napelem fogadja a látogatót, aki Pusztamonostor felől érkezik meg a Jászság második legkisebb településére. A nyolcszáz lakosú faluban a Newergies Kft. nevű cég épített ötszáz kilowatt teljesítményű naperőművet 185 millió forintos beruházással.

 

A 2000 polikristályos napelemből áll, évi 550-580 ezer kilowattórás termelését a hálózatba értékesítik. Ez a mennyiség nagyjából 200 családi ház éves fogyasztását fedezi, ami azt jelenti, hogy Jászágó villamos energiából voltaképpen önellátóvá vált. A tervek szerint ráadásul egy újabb 500 kilowatt teljesítményű rendszert is építenek a településen még az idén. Jászágónak – ahol e sorok írója fél gyerekkorát töltötte nagyszüleinél – más haszna is származik a beruházásból: a Newergies több millió forint iparűzési adót fizet, és a régi focipálya helyett is új épül az őszi szezonra.

 

Ez az első naperőmű az országban, mely európai uniós támogatás nélkül épült fel

A 185 millió forintos beruházás 80 százalékát hitelből, fennmaradó részét önerőből finanszírozták. A tervek szerint 10 év alatt térül meg a befektetés, de az erőmű tervezett élettartama 35 év. A Newergies projektjét a cég közleménye szerint két ok vezérelte: az egyik, hogy bebizonyítsák, a napelemes energiatermelés versenyképesen tud működni a hagyományos energiaforrások mellett, akár úgy is, hogy külső támogatási forrást nem vesz igénybe. A másik, hogy ezt a bizonyítva befektetőket és további megrendelőket találjanak a vállalkozás számára.

Könnyen elképzelhető, hogy világhírű lesz a szombathelyi kerékpárút. 

bicikliA történet ott kezdődött, hogy a szombathelyi Diófa utcában az új bicikliút tervezett nyomvonalába három darab négyemeletes ház is belelógott. Sok hadakozás és vita után a tervezők és kivitelezők megcsinálták a lehetetlent és megépítették a kerékpárutat.

 

Az ésszerűség azt diktálta volna, hogy eleve olyan helyre tervezzék, ahol van rá hely (például az út túloldalán lévő gondozatlan zöldterületen). De nem. Inkább különböző nagyságú íveket rajzoltak bele az érintett részeken. Ezt egyébként úgy oldották meg, hogy azon a szakaszon, ahol a legjobban rálóg az épület a járdára, ott lett kisebb görbületű a kanyar.

A Diófa utcai világhírnévre hajazó bicikliútról további részleteket és fotókat a Nyugat.hu oldalon találtok.

Kerti járólapok ezernyi variációja létezik, most megmutatjuk, hogyan lehetséges viszonylag egyszerűen, gyorsan és rendkívül olcsón művészi formát kialakítani.

 

levél

 

A beton nagy előnye, hogy ellenálló, kemény anyag, de amíg nem kötött meg, viszonylag jól formázható.

 

Lépések

1. lépésben az alapot ássuk meg, többé-kevésbé levél alakú legyen 8-10 centi mély (de ha nagyobb súlyú emberek is használják lehet több is), egymástól a nekünk megfelelő lépéshossz távolságára.

2. lépés - az aljára tegyünk apró kavicsot 1-2 centi magasságban alapnak, majd öntsünk bele homokot szintén 1-2 centit, ez fogja a tapadást biztosítani.

3. lépés - csináljunk betont. Ez sem ördöngösség, de a ha javasolhatom, az előre kevert beton is elérhető, nem sokkal drágább, és a munka 2/3 részét leveszi a vállunkról. Adjunk hozzá vizet, addig keverjük, míg olyan állagú nem lesz, mint valami sűrű zselé. Ebben az állapotában már nem folyik szét, de még alakítható.

4.lépés: öntsük a gödörbe, döngöljük le egyenletesen, simítsuk el a felszínét simára, egyenletesesre, úgy hogy a formát kitöltse.

Eddig volt a "kemény" munka, most jön a művészet.

levél2

 

5. lépés: a még meg nem kötött beton felszínére egyenletesen nyomjuk rá a levelet. Egyenletesen nyomkodjuk rá,hogy mindenütt egyforma mélysége legyen. A képeken rebarbara levél látható, de mindenki válassza ki a neki megfelelő levelet, ízlés szerint.

Arra nem árt ügyelni, hogy az adott levél mérete azért megfeleljen egy lépőkő méreteinek.

6. lépés: szedjük le a levelet a betonról, mert ha beleköt a betonba, gyengíti annak szerkezettét.

Ha úgy érezzük, most még javíthatunk a mintán, fa pálcika segítségével mélyíthetjük az erezetett, stb..  

7. lépés: takarjuk le zsákkal, vagy újságpapírral, naponta legalább kétszer locsoljuk meg, és két hétig ne lépjünk rá.

 8. lépés : élvezzük ki a látványt, használjuk egészséggel.

 

levél3

Fotó:goodshomedesign.com

 

 

A parlagfüvet még a virágzás előtt ki kell irtani, figyelmeztet a Földművelésügyi Minisztérium. Komoly bírságra számíthat, aki június 30-ig nem tesz eleget a kötelezettségének.

parlagfűA parlagfű elleni  védekezést a virágzás előtt el kell kezdeni – figyelmeztet a Földművelésügyi Minisztérium. A védekezési kötelezettség elmulasztását az illetékes hatóság 15 ezer és 5 millió forint közötti bírsággal sújthatja.

A földtulajdonosoknak és földhasználóknak június 30-ig el kell végezniük a parlagfű irtását, megakadályozva a virágbimbók kialakulását. A parlagfű jelenleg is csírázik az országban, a növények fejlettsége eltérő, a legfejlettebb növények már 30-35 centiméteresek.

A parlagfű elleni védekezés  védekezés minden évben nagy kihívás elé állítja a gazdálkodókat, ezért a minisztérium javasolja, kérdéseikkel forduljanak a megyei kormányhivatalok növény- és talajvédelmi szakembereihez, vagy a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara tagjaihoz, akik segítenek a parlagfű  elleni védekezés leghatékonyabb és legmegfelelőbb módszereinek kiválasztásában.

{youtube width="570" height="428"}DV3hwMmjd6c{/youtube}

 

Átadták a Hegyköz területén fekvő füzérradványi Károlyi-kastély felújított parkját, melyet az ország egyik legszebb és legnagyobb történelmi kertjének tartanak.

károlyiAz országos természetvédelemi oltalom alatt álló, csaknem 90 hektáros park rekonstrukcióját több éves előkészítő munka előzte meg, amely tartalmazta a terület teljes geodéziai és növénykataszteri felmérését, történeti kutatását, régészeti feltárását is. A munkálatokat fakivágással, bozótirtással kezdték meg; a tájidegen, agresszív, nem védett növények ritkításával és irtásával újra biztosított lett a védett és őshonos fajok élettere.

károlyi2

 

A vadkárok megakadályozása és a vagyonvédelem érdekében új kerítésszakaszok határolják a teljes területet, megszépült kapuzatok fogadják a látogatókat. Újból kiépítették a parkot átszövő, kiterjedt sétány-hálózatot, és felújították a park hat hídját, miként a terület bevezető útját szegélyező Fenyves-allét is. A park vízrendszerének újbóli felélesztése magába foglalta a zsiliprendszer és támfalak felújítását, a csatornák kotrását, illetve a források revitalizációját is.

 

károly4

Ha ezen a gyönyörű helyen szeretnétek tölteni néhány napot, akkor örömteli hír, hogy szálláshely a Károlyi Kastély kert területén található. Az egykori kastély nyári lakjait és pavilonjait a mai kor igényei szerint alakítottak ki. A nyugalom csodás szigete.

 

Fotó: Északerdő Zrt. és RHerczeg

Kis Vuk világába csöppent egy család. Házuk hátsó udvarán kis rókák születtek, az élményt pedig megosztották a világgal.

Nem mindennapi történet részese egy amerikai család. Egy valóságos rókacsalád életét követhetik nyomon, hiszen kertjükben növekszik néhány rókakölyök. A képek önmagukért beszélnek.

 

róka2

Előtte egy kis kedvcsináló Vuk történetéből

 

Öregapja vére van benne, ki első volt a nemzetségben. Vuk lesz a neve, mint az öregapjának – mondta. – Vuk, ami annyit jelent, hogy minden rókának félre kell állni az útból, ha vadászatra indul.

 

–  Buta vagyok én, Karak?
–  Nem vagy buta, csak még keveset tudsz.

 

  - Így nehéz menni Vuknak – szuszogta. 
 – Hát hogyan szeretsz menni? – mosolygott Karak. 
 – Ha a fejem lefelé van – magyarázta –, nehéz a fejem. Úgy látszik…

 

róka

 

róka3

 

róka4

 

róka6

 

róka7

 

A család olyan élményteli napokat él át a rókacsaláddal, hogy egy csipetnyi szeletét a világnak is szerették volna megmutatni. A videófelvételt most mi is közreadjuk.

 

{youtube width="570" height="428"}Xg-6k4y0zbA{/youtube}

 

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek