Átadták a Hegyköz területén fekvő füzérradványi Károlyi-kastély felújított parkját, melyet az ország egyik legszebb és legnagyobb történelmi kertjének tartanak.

károlyiAz országos természetvédelemi oltalom alatt álló, csaknem 90 hektáros park rekonstrukcióját több éves előkészítő munka előzte meg, amely tartalmazta a terület teljes geodéziai és növénykataszteri felmérését, történeti kutatását, régészeti feltárását is. A munkálatokat fakivágással, bozótirtással kezdték meg; a tájidegen, agresszív, nem védett növények ritkításával és irtásával újra biztosított lett a védett és őshonos fajok élettere.

károlyi2

 

A vadkárok megakadályozása és a vagyonvédelem érdekében új kerítésszakaszok határolják a teljes területet, megszépült kapuzatok fogadják a látogatókat. Újból kiépítették a parkot átszövő, kiterjedt sétány-hálózatot, és felújították a park hat hídját, miként a terület bevezető útját szegélyező Fenyves-allét is. A park vízrendszerének újbóli felélesztése magába foglalta a zsiliprendszer és támfalak felújítását, a csatornák kotrását, illetve a források revitalizációját is.

 

károly4

Ha ezen a gyönyörű helyen szeretnétek tölteni néhány napot, akkor örömteli hír, hogy szálláshely a Károlyi Kastély kert területén található. Az egykori kastély nyári lakjait és pavilonjait a mai kor igényei szerint alakítottak ki. A nyugalom csodás szigete.

 

Fotó: Északerdő Zrt. és RHerczeg

Nincs még egy olyan háziállat, ami ennyire hasznos és egyszerre kártékony is, mint a kecske. Mégis hogyan lehet a hátrányból előnyt kovácsolni?

kecskeBár a kecskét körülbelül ugyanakkor és ugyanott  háziasították, mint a juhot, jóval kevésbé sikerült domesztikálni, mint a jámborságáról híres birkát. A kecske rövid időn belül képes „visszavadulni” és szinte bármilyen éghajlattal könnyedén megbirkózik.

 

A kecske ahol megjelenik, az őshonos növényevőket kimagasló intelligenciájával, rendkívüli mozgékonyságával és mindennel elbíró emésztőszervével gyorsan kiszorítja az őshonos növényevőket. És akkor meg sem említettük nagyfokú szaporaságát. Nagy károkat tud okozni, ott ahol a hely flóra és fauna nincs erre a kíméletlen evolúciós nyomásra felkészülve.

 

Ugyanakkor persze hasznos is lehet, hiszen mivel szinte mindent megeszik, így például kiválóan irtható velük olyan invazív növényfajok is, melyek kvázi ejtőernyősként (általában emberi hatásra) pottyannak a helyi ökoszisztémába, amúgy hajlamosak arra, hogy a helyi növénykultúrát kiszorítsák, megfojtsák, és ezzel az egész helyi ökoszisztémát a teljes pusztulásba lökjék.

 

Megeszi, sőt kedveli a más házi állatok számára mérgező növényeket, pl. mérges szömörce, bábaguzsalyt (a fordító megjegyzése: szintén saját élményanyag, láttam amint egy kb. 80 kiló kecskebak megeszik egy doboz leírhatatlanul erős Munkás cigarettát. Ez a nikotin mennyiség egy istállóra való lovat elpusztított volna, a kecskének egy kicsit zavaros lett a járása. Egy délután erejéig…).

kecske4

Emésztőrendszere olyan lebontó enzimeket tartalmaz, amely lehetővé teszi, hogy szinte bármit (pl. 1,5 négyzetméter nylon) lebontson anélkül, hogy károsodna bármilyen módon. A gyümölcsök, melyeket nagy élvezettel fogyaszt egyébként a kecske, magjaik, miközben áthaladnak a kecske emésztőszervén, az emésztőnedvek hatására lebomlik róluk a külső, kemény védőburok, és ezáltal termékennyé válnak.

 

Megeszik mindent. Tényleg mindent. Akácfát mindenestül, futó szeder, avagy narancshéj, nem válogat. Gyorsabban legallyazza a kidobott karácsonyfát, mint bármilyen darálógép. Az aljnövényzet ritkításával egyébként csökkentik a tűzveszélyt és serkentik a növekedést is.

 

Rendkívül hálás tulajdonsága, hogy kedveli a gyümölcsfáink fejlődését akadályozó kúszónövények indáit is, csak arra ügyeljünk, hogy következő célpont ne a gyümölcsfa legyen.

 

A kecske bár rendkívül makacs, ugyanakkor gyorsan tanul, alkalmazkodik. Hamar megtanulja tisztelni a villanypásztort, és mivel nem kedveli a vizet, egy egyszerű vizesárok is jó természetes kerítés lehet.

 

Azokon a helyeken ahol a terepviszonyok, vagy egyszerűen helyhiány miatt a nagy teljesítményű gépek szóba sem jöhetnek, környezetkímélő alternatívaként ajánlkozik a kecske, mely kontrolált körülmények közt lényegesen kisebb terhelést ró a környezetre, mint a gyomirtó szerek, avagy nagy teljesítményű gépek.

 

Miközben „tereprendez”, ne feljtsük, hogy ingyen termeli a szerves trágyát is.

kecske2

30 kecske 1 nap alatt képes 1000 négyzetmétert kipucolni

Miért lehet ez érdekes? Külföldön egyre több példát találunk az "öko-kecske" szolgáltatásra vagyis házhoz viszik a kecske csapatot és az elgazosodott területeket környezetbarát módon lelegeltetik.

 

Több vállalkozás is alakult erre a módszerre, érdemes megismerni:

-          a Google észak-kaliforniai központjában a gyepet kecskékkel tartják rendben, így nem kell sem gyomirtót, sem belsőégésű motorral működtet fűnyírót használniuk, jelentősen csökkentve ezáltal a környezetterhelést. Itt érdemes megjegyezni azért azt is, hogy a kecske a gyep füvével szemben hajlamos előnyben részesíteni a különböző „széles-levelű” növényeket, illetve a fák ágait, szeret mindenhonnan csipegetni, tehát pázsitnál ne számítsunk azonnali eredményre (ha csak pázsit karbantartás a cél, arra a juh hatékonyabb).

-          az USA-ban több helyen (pl. Seattle, Washington állam, Tenessee állam, Észak-Karolina állam) bérelhetőek a kecskék „tereprendezésre”.

-           több helyen használják az invazív növényi fajok féken tartására, vagy az olyan helyek karbantartására használják, ahol szóba sem jöhetnek a nagy gépek.

A kecske, mint állat, hasznos és kártékony egyszerre, az, hogy melyik tulajdonsága kerül előtérbe, csak a gondolkodó, vagy épp ellenkezőleg, egyáltalán, nem gondolkodó embertől függ.

 

Végezetül itt egy látványos "gazigazítós" videó

{youtube width="570" height="428"}tsldULFSROc#t=34{/youtube}

 

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek