Mosonmagyaróvár és Dunakiliti indul az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyén

21 okt. 2015 Administrator

Idén 209 település nevezett be a Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny hazai megmérettetésére.

 

 

A jubileumi emlékévre tekintettel idén a verseny kiemelt témája a településeken található templomok, vallási épületek környezetének gondozottsága volt. A verseny célja egy esztétikus, vendégváró település- és országkép kialakítása, a turizmus fellendítése, valamint a településeken élők összefogásának ösztönzése.

 

A huszonkettedik alkalommal megrendezett „Virágos Magyarországért” verseny győzteseit ma, október 21-én díjazták a Pesti Vigadó Dísztermében.

 

A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Turizmus Zrt. közös fődíját Mosonmagyaróvár és Dunakiliti kapta, így e két település nyerte el a jogot, hogy 2016-ban képviselje Magyarországot az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyén. Ez utóbbi európai megmérettetésen az elmúlt évben falu kategóriában Balatongyörök aranyérmet, város kategóriában Siófok ezüstérmet szerzett. Siófok emellett „Európa legszebb főtere” elnöki különdíjban is részesült.

 

 

A 2015. évi versenyben a fődíjat elnyerőkön kívül további három kategóriában osztottak díjat, így az 50 ezer fő feletti városok közül Zalaegerszeg, a 2 ezer alatti falvak közül Hercegkút, míg a fővárosi kerületek közül Kőbánya büszkélkedhet első helyezéssel. Az idei megmérettetésen a Magyarország miniszterelnöke által alapított különdíjat város kategóriában Veszprém, falu kategóriában pedig Újszilvás kapta.

 

A verseny fontos összekötő kapocs Európával, mivel Magyarország alapító tagja a 12 európai országot átfogó Európai Virágosítási és Tájépítészeti Társaságnak, amely az Európai Virágos Városok és Falvak versenyét szervezi. A reprezentatív eseményről összesen 76 település képviselője térhetett 

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek