Ötszáz kilowatt beépített teljesítményű naperőművet épített Európai Uniós támogatás nélkül több mint 185 millió forintos beruházással a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászágón a Newergies Kft.

jaszagoTavaly ilyenkor még focipálya volt a jászágói templom mellett, most már tizenkétezer négyzetméternyi napelem fogadja a látogatót, aki Pusztamonostor felől érkezik meg a Jászság második legkisebb településére. A nyolcszáz lakosú faluban a Newergies Kft. nevű cég épített ötszáz kilowatt teljesítményű naperőművet 185 millió forintos beruházással.

 

A 2000 polikristályos napelemből áll, évi 550-580 ezer kilowattórás termelését a hálózatba értékesítik. Ez a mennyiség nagyjából 200 családi ház éves fogyasztását fedezi, ami azt jelenti, hogy Jászágó villamos energiából voltaképpen önellátóvá vált. A tervek szerint ráadásul egy újabb 500 kilowatt teljesítményű rendszert is építenek a településen még az idén. Jászágónak – ahol e sorok írója fél gyerekkorát töltötte nagyszüleinél – más haszna is származik a beruházásból: a Newergies több millió forint iparűzési adót fizet, és a régi focipálya helyett is új épül az őszi szezonra.

 

Ez az első naperőmű az országban, mely európai uniós támogatás nélkül épült fel

A 185 millió forintos beruházás 80 százalékát hitelből, fennmaradó részét önerőből finanszírozták. A tervek szerint 10 év alatt térül meg a befektetés, de az erőmű tervezett élettartama 35 év. A Newergies projektjét a cég közleménye szerint két ok vezérelte: az egyik, hogy bebizonyítsák, a napelemes energiatermelés versenyképesen tud működni a hagyományos energiaforrások mellett, akár úgy is, hogy külső támogatási forrást nem vesz igénybe. A másik, hogy ezt a bizonyítva befektetőket és további megrendelőket találjanak a vállalkozás számára.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek