Tündérkertek napja Viszákon

26 máj. 2012 Vaskor István

pajtaszinhaz3A viszáki Pajtaszínház és Galéria idén is megnyitotta kapuit, s június első hét végéjén újabb kulturális programokkal várja az Őrségbe látogatókat.   

Viszákon, ebben a kicsinyke Vas megyei faluban Szarvas József, a Nemzeti Színház színésze – néhai barátjával és pályatársával, Kaszás Attilával együtt – álmodta meg a Pajtaszínház és Galéria létrehozását. A 2006-os megnyitást követően a „portán” és az azt körülölelő Tündérkertben megannyi közösségi, kulturális, művészeti és zenei eseményre, irodalmi estre, színházi előadásra került már sor.

pajtaszinhaz2Ezek sorába illeszkedik 2012. június 2-án, szombaton este hat órakor Hegedüs Endre festő kiállításának megnyitása. A tárlatot Tenk László festőművész ajánlja az érdeklődők figyelmébe, az ünnepségen közreműködik a Canarro duo. S hogy egy kis valódi vidéki pezsgést is társítsanak a programhoz, a megnyitót követően Györgykovács Imre somlóhegyi borosgazda finom nedűivel koccinthatnak a jelenlévők.

Június 3-án, vasárnap délután három órától a Tündérkertek napja elnevezésű rendezvényre kerül sor. Elsőként Gál Tamás rendezésében Petőfi Sándor: A helység kalapácsa című művének előadását tekintheti meg a közönség, majd 18 órától Ferenczi György és a Rackajam koncertje következik. A rendezvény ideje alatt a kertben büfé üzemel.
Az érdeklődők a nap folyamán a Pajtában Hegedűs Endre kiállítását tekinthetik meg, a Galériában pedig az állandó tárlat alkotóinak remekeivel ismerkedhetnek meg.

pajtaszinhaz1Bár Szarvas József színművészt nem fűzik családi kötelékek az Őrséghez, Viszák, az ottani emberek és életforma megismerésével ma már a ő is a kis közösség tagjának mondhatja magát.

Ezért sem véletlen, hogy színművész a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége  által indított Művészek a vidékért kampány - amelyet  olyan művészek, közéleti személyiségek támogatnak, akik elhivatottak a szelíd turizmus iránt, szeretik a természet közelségét és magukénak tudhatják a környezettudatos életformát – Vas megyei „arca” lett.

A www.falusiturizmus.eu és a www.falusiturizmus.hu oldalon hazánk  természeti, kulturális értékeit, gasztronómiáját, a vidéki életet egy-egy színművész, televíziós személyiség mutatja be. Szarvas József, a viszáki Pajtaszínház és Galéria életének tulajdonosa, „mindenese” így rendszeresen ajánlja Vas megye szépségeit, programjait.

Fotó innen!

 


Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek