Tiszai kalandtúra a fenntarthatóságért

14 szept. 2012 Administrator

kaland1A Szolnok-Hódmezővásárhely közti Tisza-szakasz „bejárásával” lezárult a Tiszavölgy Kalandtúra-„Zöld összefogás a fenntartható Tisza-vidékért” program.

Bátorságpróba, lenyűgöző helyszínek, természeti és kulturális látványosságok, drótkötélpályák, egy kis evezés a Tiszán, mellékfolyóin, holtágain, és több mint 150, esetenként akár 200 kilométer kerékpározás, ismerkedés a helyi ízekkel, a még fellelhető ősi mesterségekkel – ez jellemezte az öt hét végén rendezett programot.

Az útvonal száztizenegy települést érintett és 2012. szeptember 9-én, Hódmezővásárhelyen zárult az idei legnagyobb öko-kalandtúra. Az összesen 1750 résztvevő 850 kilométernyi távot kalandozott be kerékpárral az öt hétvégén. Mindeközben rengeteg helyen megálltak, helyi termékeket (kecskesajtot, kenyérlángost, mézet) kóstolgattak, kosárfonó, hálószövő, mézeskalács-sütő, fazekas mesterrel találkozhattak, fenntartható életmóddal kapcsolatos feladatokat oldottak meg, és nem maradt el a fizikai kihívás sem: kalandpályán csúsztak át folyók fölött, eveztek a Túron, a Tiszán, a Kurcán, a Tisza-tavon és holtágakon.

Az Új Széchenyi Terv keretében az Európai Unió azért támogatta a Tiszavölgy Kalandtúrát, mert kiváló alkalmat biztosított arra, hogy a résztvevők vonzó környezetben és érdekes feladatokon keresztül szerezzenek ismereteket a fenntartható életről, így sajátítsák el a környezetünk védelmével kapcsolatos gyakorlati tudnivalókat. A szervezők szerint a túra bebizonyította, hogy hosszabb és rövidebb távokra is érdemes a kerékpáros közlekedést választani, illetve a szezonális és helyi élelmiszerek fogyasztása, nem csak finomabb és egészségesebb, hanem ezzel kevésbé terheljük meg környezetünket. A „kalandtúrázók” maguk győződhettek meg arról, miként lehet a lehető legkevesebb szemetet termelni a mindennapokban, és azt a keveset is miként lehet úgy kezelni, például komposztálni, hogy a legkevésbé szennyezze a környezetet. A Tiszavölgy Kalandtúra életre szóló élményt jelentett a résztvevőknek, ami hozzájárul ahhoz, hogy a megtanult viselkedésminták is napi életük részévé váljanak.

Magyarország legnagyobb fenntarthatósági rendezvényét, a Tiszavölgy Kalandtúrát a Kalandakadémia Közhasznú Egyesület (KKE) az Európai Unió támogatásával az Új Széchenyi Terv keretében rendezte meg, a két éjszakai szállás, a teljes ellátás és az összes kaland ingyenes volt annak az 1750 főnek, aki nem Közép-Magyarországról érkezett.

kaland2Hídvégi-Üstös Pál, a Tisza nagykövete, egyben a Tiszavölgy Kalandtúra szakmai vezetője szerint bebizonyosodott, hogy meg lehet mozgatni 1750 embert, akik kortól és edzettségi állapottól függetlenül összefogva, támogatva segítik át egymást az akadályokon, együtt bicikliznek, teljesítik a fizikai és szellemi kihívást jelentő feladatokat. „Hétről hétre éreztük, hogy milyen hatalmas a kalandtúra közösségépítő ereje. A Tisza-menti települések nagy szeretettel fogadták a túránkat, mindenhol szívvel-lélekkel mutatták be saját büszkeségeiket” – közölte Hídvégi-Üstös Pál.

Szűcs Julianna, a kalandtúra projektmenedzsere szerint mindenki nagyon nyitott és befogadó volt a fenntartható életmód módszereire, különösen akkor, amikor látták, hogy egy kis odafigyeléssel, tudatosabb élettel milyen sokat tehetünk. „Sokan beszélnek a fenntarthatóságról, de kevesen tudják, hogy mit is jelent. Mindenki számára megdöbbentő volt, hogy pazarló életmódunkkal mennyi szemetet termelünk. Kiderült, hogy milyen hatalmas lépést tehetünk az ökológiai lábnyomunk csökkentése felé azzal, ha autózás helyett kerékpározunk, helyi, szezonális élelmiszereket fogyasztunk, valamint nem vásárolunk felesleges dolgokat és túlcsomagolt termékeket” – jelentette ki a kalandtúra projektmenedzsere.

Forrás: ng.hu;  fotó: KKE

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek