Noll nagypapa szellemisége és az unoka levendulás tanyája

11 jan. 2015 Vaskor István

A nagypapa dolgos, családcentrikus és kalandvágyó ember volt. Noll Mártonnak hívták, aki az 1900-as évek elején hárommillió honfitársával  együtt, 1 dollár 30 centtel a zsebében  kivándorolt Amerikába.

noll1Az akkor 18 éves fiatalember többször ingázott az Újvilág és a szülőföld között, majd 1920-ban  a  gazdasági  válság  elől  menekülve  feleségével Vara Annával, a nagymamával és három gyermekükkel végérvényesen visszatértek Magyarországra. Az  Amerikában  összegyűjtött pénzből a család nekilátott felépíteni  Felcsút határában a Noll-tanyát, ahol virágzó kertészetet hoztak létre, s ahol tíz gyermekük nőtt fel.

A dolgos hétköznapok idején a nagypapa aligha gondolta, hogy a Noll-tanya a történelem viharai között sodródva, az ő és a nagymama szellemiségét örök emlékként őrizve egyszer sok turista kedvelt pihenőhelye lesz. Hogy ez így történhetett, abban a legidősebb fiuktól született Zoltán unokájuk és családjának elévülhetetlen érdemei vannak.

noll2Az unoka Noll Zoltán 61 éves.  Négy gyermeke eddig négy unokával ajándékozta meg a büszke édesapát és feleségét, Erzsébet asszonyt. A Noll-tanya pedig ma már nem csupán a családi összejövetelek helyszíne, hanem a falusi turizmus egyik zászlóvivője is a Vértes hegység lábánál, Budapesttől negyven, Felcsúttól pedig alig két kilométerre.

- Ahogy a nagypapa Noll Márton, úgy a tanya is kalandos utat járt be. Mi motiválta Önöket, hogy az egykori virágzó gazdaság helyén, a vadregényes birtokon vendégházat üzemeltessenek? – kérdezem Noll Zoltánt.

- A nagyszüleim iránti tisztelet, az ő emlékük már fiatalemberként is elgondolkodtattak – mondja a tanyagazda. – A sok munkával és verítékkel létrehozott tanyát a második világháborút követő években államosították, a  téeszesítés  következtében pedig a kertészet  elpusztult, majd  a tanyát  lerombolták. A megkopott, barna, korabeli fotográfiákat nézegetve sokszor eszembe jutott, hogy a nagypapa „onnan fentről” vajon mit szól a pusztításhoz? Ma azonban gyakran emlegetem, hogy elégedettséggel és büszkeséggel tekint le ránk. A tanya újjáéledt, a nagyszülők szellemisége átjárja a birtokot.

noll3- Hogyan lett ismét Önöké a Noll-tanya?

- A rendszerváltás előtt visszavásároltam a birtok egy részét, majd a kárpótlás során – elővásárlási jogunkkal élve – a 20 hektáros, erdővel, ősmocsárral, tóval rendelkező, egyébként akkorra teljesen elvadult terület is a miénk lett. A nagyszülők tradícióit tiszteletben tartva feleségemmel együtt úgy döntöttünk, hogy felébresztjük álmából a kertészetet, újításként pedig a falusi turizmushoz kapcsolódva vendégházat építünk. 2005-re elkészült az épület, és a természetet érintetlenül hagyva újjávarázsoltuk a birtokot. Kuruttyolnak is a tóban szüntelenül a békák, s feltűnnek rendszeresen a fácánok, rókák, őzek és a vadnyulak. Igazi vidéki romantikát áraszt a tanya környezete.

noll4- Hogy milyen jól sikerült a birtok felélesztése, azt a vendégház négynapraforgós minősítése önmagában is bizonyítja, ám a swingolf és a footgolf pálya létrehozása, valamint a ma már háromezer levendulabokorral illatozó kertészet nem véletlenül csalogató a vendégek számára.

- A ház hat szobájában maximum húsz vendég elhelyezésére nyílik lehetőség, de erdei iskolák lebonyolítására is ideális helyszín a tanya. A swingolf – vagy ahogy mi egyszerűen nevezzük: parasztgolf – és a footgolf – ahol lábbal kell a labdát a „célba” juttatni – népszerűek látogatóink körében. Szolgáltatásként kínáljuk a csapatépítő tréningeket – melyek örömünkre egyre népszerűbbek – és a tanya pajtájában esküvők lebonyolítására is lehetőség van.  Akik itt tartották a lakodalmi tort, azoknak biztosan örök emlék marad a boldogító igen napja…

- Ne feledkezzünk meg a sokakat csábító levendulásról. Ismert, hogy sem Erzsébet asszony, sem Ön nem diplomás kertészek, de szinte született szakemberként gondozzák a virágokat.

- A levendula ültetvény szívünk csücske, ebből készült különlegességeinket – melyeket őstermelőként készítek – a környék helyi piacain kínálom és weboldalunkon is megrendelhetők. Külön büszkeség számunkra, hogy egy átalakított lepárló berendezéssel levendulaolajat és levendulavizet is készítettünk. Azoknak a vendégeknek, akik a szüret idején tartózkodnak a tanyán, örök szerelmük marad a levendula.

noll5- A gyönyörű táj, az aktív kikapcsolódási lehetőségek, a minden igényt kielégítő szálláshely „árnyékában” Ön és felesége mit tesznek hozzá személyesen a Noll-tanya varázsához?

- A szó legnemesebb értelmében együtt élünk vendégeinkkel. Ha szükséges feleségem segítségével magyaros ínyencségeket sütünk-főzünk, túrázunk az erdőben, jókat beszélgetünk. Mindenki kívánságát igyekszünk kielégíteni, mert aki hozzánk betér, az itt töltött napokon a Noll-család tagjának számít.

További információk a Noll-tanya weboldalán érhetők el.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek