Népszerű a Dél-Dunántúl a turisták körében

01 jún. 2012 Administrator

dunantulturista2Országos összevetésben a dél-dunátúli régióban nőtt a legjobban a vendégforgalom az év első három hónapjában a tavalyi év hasonló időszakához képest.

A vizsgált időszakban megközelítőleg tíz százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma a Dél-Dunántúl kereskedelmi szálláshelyein. A tavalyi év első három hónapjában 103 ezer, míg idén január eleje és március vége között több mint 113 ezer vendégéjszakát töltöttek el a régió szálláshelyein. Mindezzel együtt az átlagos tartózkodási idő is emelkedett a régióban: míg tavaly az első negyedévben egy-egy turista átlagosan 1,98 éjszakát töltött a Dél-Dunántúlon, addig idén már 2,1-et.

dunantulturistaAz adatok javulásához jelentősen hozzájárult, hogy az idén többen érkeztek külföldről, mint egy évvel korábban. A régióban leggyakrabban megforduló országok (Ausztria, Hollandia, Horvátország, Nagy-Britannia, Németország) állampolgárai által eltöltött éjszakák száma ötödével növekedett tavaly óta.
Az év első három hónapjában olyan nagyobb, nemzetközi érdeklődést is kiváltó rendezvények, köztük jelentősebb konferenciák is voltak a régióban, amelyek megmozgatták a turistákat. Emellett néhány, az utóbbi fél évben fejlődésen átesett attrakció is több látogatót vonzott, mint korábban. Így a reneszánsz élménybirtok szállófejlesztése, valamint a megvalósult élményfürdő-fejlesztések.
A májusi és a nyári adatok tekintetében sokat nyomhat a latba, hogy mennyi embert tudnak a régióba vonzani a fesztiválok, melyekből egyre több van vidéki kistelepüléseken is. Erőteljes hatása van ugyanis a kisebb-nagyobb ilyen típusú rendezvényeknek az idegenforgalmi mutatókra.

Fotó: 17pillanat.blogspot.com

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek