Napisten havi palóc piac Parádfürdőn

18 jún. 2012 Vaskor István

parad4Néhány hónappal ezelőtt indult útjára a parádfürdői Palóc Piac, amely rövid idő alatt népszerűvé vált: tízezrek fordultak meg a vásári forgatagban.   

A Palóc Piac Szervezőinek Baráti Közössége mindent egy lapra tett fel, amikor a Mátra lábánál, csodálatos környezetben megszervezte a termelők és kézművesek piacát. Mint arról a sokszinuvidek.hu is beszámolt, már az első rendezvény is nagy sikert aratott, az ország sok részéről érkeztek látogatók, hogy megismerkedjenek a palóc vidék különlegességeivel.

parad3A havonta egy alkalommal sorra kerülő vásár minden alkalommal kínál kísérőprogramot. Így lesz ez a következő Palóc Piacon is, melyre június 22-24. között minden nap napkeltétől napnyugtáig kerül sor Parádfürdőn, a pavilonsoron és környékén.

A június 21-i nyári napforduló köszöntésére Napisten havi ősi magyar fényünnep és tűzszertartás keretében június 22-én - a Pannonhalmi Levendulahetek programsorozatának nyitónapján  - 19.30-tól Bencsik Róbert (Szer-Szél) vezetésével kerül sor, de lesznek e hagyományhoz kapcsolódó előadások, bemutatók, közönségtalálkozók is. A történelmi és játszó udvarban lovagi sátor, lovagi pálya, íjászat, gyermekfoglalkozások várják a családokat  

A látogatók a Napisten havi palóc piacon is koccinthatnak a magyar kézműves sörök remekeivel, kóstolhatnak nemzetközi aranydiplomás palóc sört, meggysör, szűretlen búzasört, vörös sört és narancsos-gyömbéres sört is.

Érdemes megjegyezni a piac következő néhány havi időpontjait is. Ezek a következők: július 20-21-22, augusztus.24-25-26, szeptember 14-15-16, október.17-18-19-20, november16-17-18.

További információk vitéz Gálfalvy Gallik Béla főszervezőnél szerezhetők be. Telefon: 06-30-605-7121,  email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek