Középpontban a csákvári fazekasok

20 jún. 2012 Jónás Dániel

fazekasnapA helyi fazekasok munkájával, életével, magával a településsel ismerkedhetnek meg mindazok, akik június 23-án ellátogatnak  Csákvárra, a fazekasnapra.

A hónap elején megrendezett csákvári hagyományőrző napok után ismét változatos rendezvény várja az odalátogatókat.

A Szent Mihály téren délelőtt 10 órakor kezdődő rendezvényen sokszínű programokat kínálnak a vendégeknek. Egyebek mellett „A csákvári fazekasság története” vetélkedő döntőjét tekinthetik meg az érdeklődők, s meghallgathatják Csupor István néprajzkutató előadását „A csákvári fazekasság múltja és jelene” címmel.

A vidéki településre látogatók megtekinthetik az Esterházy-kastélyt, a Vértes Múzeum kiállításait, s akik nem érik be ennyivel, a „pusztabusszal” megtekinthetik Csákvár nevezetességeit.

S ahogy az ilyenkor lenni szokott: kézműves kirakodóvásár, vetélkedők, népi játékok, kézműves foglalkozások, táncház is szerepel a reggeltől estig tartó programban.

Fotó: fmb.hu

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek