Betyárparádé is színesíti a tiszacsegei lovasnapokat

13 jún. 2012 Fekécs Edit

tiszacsege2Idén június 16-17-én kerül sor a változatos, vidám programokat kínáló Tiszacsegei Lovas- és Nemzetközi Gasztronapokra, a település régi vásárterén.   

2009-ben a Tisza-tavi Regionális Idegenforgalmi Bizottság és a Magyar Turizmus Zrt. Regionális Marketing Igazgatósága pályázatot hirdetett 2009. év turisztikai rendezvénye a Tisza-tavi régióban címmel. Ezt a címet a Tiszacsegei Lovas és Nemzetközi Gasztronapok kapta. Valószínűleg nemcsak a rendezvény színvonala, hanem annak egyedülállósága nyerte el a bizottság tetszését, melyet immár ötödik alkalommal szerveztek meg.

tiszacsege1De milyen is ez a rendezvény? A hagyományőrzők a rendezvény előtt két nappal érkeznek a környékről. Letáboroznak a rendezvény helyszínén, és elkezdődik a vigadalom. Esténként főznek, énekelnek, dalolásznak a Hortobágy szélén, a tábortűz mellett. A nótaszó beleolvad a Hortobágyi puszta madárcsicsergéstől, békakuruttyolástól zengő éjszakájába. Az idősebbek mesélnek a múlt történéseiről, a huncutságaikról, a fiatalabbak pedig figyelemmel hallgatják őket. Fő a bográcsokban a jó magyar étel, a birkapörkölt, a slambuc és sok más finomság.

A rendezvényen önfeledten örülnek a másik sikerének, mert itt mindenki kiváló és nyertes. Olyan, elsősorban vidéki emberek látogatnak el ide, akik a hagyományokat nemcsak őrzik, hanem meg is élik azokat! A két nap folyamán lesz lovas felvonulás, betyárparádé, tüzér csapatok bemutatója, csikós bemutató, távlovas verseny, íjász és solymász bemutató,  pásztor ételek főzőversenye, népdalcsoportok fellépése, de lehetőség nyílik egy kellemes sétakocsikázásra a Hortobágyon, vagy éppen kézműves foglalkozások megtekintésére.

Érdemes tehát csatlakozni, érdemes ellátogatni e hét végén Tiszacsegére, erre a változatos programra.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek