A motorozás és a szárnyaló pincészet találkozása a Hetényi családban

08 szept. 2015 Vaskor István

Ritka, mondhatni kétlaki borászat a Hetényi családé: szőlőik a Szekszárdi Borvidéken, pincészetük a Pécsi Borvidéken, Mecseknádasdon található.

hetenyi1E kettősség mögött azonban kiváló borok, szívélyes és profi vendéglátás húzódik meg, melynek egyik motorja Hetényi Emese. Az édesapja, Hetényi János mellett dolgozó fiatal hölgyet pincészetük szolgáltatásairól és fejlesztéseikről kérdeztük.

 

- Nem véletlenül említettem motor szót, hiszen Ön és párja is a motorozás nagy szerelmesei. Gyerekkori vágya teljesült ezzel?
- Agrármérnök vagyok, így inkább a lovak felé húzott a szívem, de a családi vállalkozásunkból fakadó sok feladat mellett saját lóra nem jutott volna időm, így más „lóra” tettünk és az általam és párom által is kedvelt motorozást választottuk: ha csak tehetjük, vas-lovaink nyergeibe pattanunk és rójuk a kilométereket.

hetenyi2

- Hoz valamit a konyhára a motorozás és a borászat nem mindennapos kapcsolata?
- Annyiban igen, hogy sok motoros turista érkezik hozzánk, akik a vendégházunkban eltöltött napok alatt megízlelik borainkat, igény szerint pedig motoros túraútvonalakat javasolunk nekik a környéken, sőt túravezetést is vállalunk, mely során többféle célpont közül választhatnak a vendégek. Ezek a célpontok más-más programot ajánlanak, kezdve a csokoládé kóstolástól egészen a biofarm látogatásig.


hetenyi3

- A vendégház és a pincészet találkozása is jó árukapcsolásnak tűnik.

- Családi vállalkozásunk 2005 óta működik, azóta mind a pincészet, mind a vendéglátás területén folyamatosan fejlesztünk. A szálláshelyek fejlesztése is ennek a munkának a része: négy-napraforgós minősítésű apartmanjaink és szobáink 16 fő kényelmes elszállásolására nyújtanak lehetőséget. A Pécs-Mecseki Borút és a FATOSZ (Falusi- és Agroturizmus Országos Szövetsége) minősített tagjaként garancia, hogy rendezvényházunk, vendégházunk és pincészetünk kellemes kikapcsolódást nyújt nagyobb családok, baráti társaságok és egyedül érkezők számára is. A borkóstolásra, borelemzésre, a szőlő- és bor előállítás történetének megismerésére vágyókat, csoportos bejelentkezés alapján fogadjuk, igény szerint finom falatokkal.

 

- Étkeztetnek is?
- Nagyobb csoportoknak előzetes egyeztetés alapján egyszerű ebédet/vacsorát, vagy akár több fogásos borvacsorát biztosítunk éttermünkben, ugyanígy a nálunk megszállóknak előzetes egyeztetéssel félpanziót is kérhetnek. Borainkból a nyitvatartási időn belül  bármikor kóstolhatnak (azért a biztonság kedvéért nem árt ránk telefonálni). Ahogy mondani szoktam: akár egy fröccsre is mindig nyitottak vagyunk a megszomjazott turisták előtt.

hetenyi4

- Az Orfűi Aquapark, az Orfűi Aktív Víziturisztikai Központ, a Pécs-Orfű- Abaliget kerékpárút és a Bikali Élménybirtok mellett a Rejtőzködő Borfalu, Mecseknádasd is tagja a Baranyai - Élménykörútnak, mely olyan egyedülálló, interaktív, középkori tematikus park, ahol minden generáció számára garantáltak az élmények. Hogyan kapcsolódik ehhez a Hetényi Pincészet?
- A település felett „magasodik” a Pince Kilátó – melynek kilátó része szabadon látogatható, és ahonnan csodaszép kilátás nyílik a Keleti-Mecsekre –, mellette pedig a vállalkozásunk részeként működő boltozott pince várja a vendégeket. Itt olyan különleges, palackos tételeinkből kóstolhatnak az érdeklődők, amik kereskedelmi forgalomban már nem kaphatók és már csak alig pár palack van belőlük. A borokkal történő ismerkedés közben a borászat hagyományairól, a környék történetéről és a borkészítés titkairól mesélünk.


hetenyi5

- Népszerűségük, szakmai elismertségük egyik titka a folyamatos fejlesztés, melyből az utóbbi időszakban sem volt hiány.

- Két területen: a vendéglátás-szállásadáshoz, valamint a borászati tevékenységhez kapcsolódóan sikeres pályázatainknak köszönhetően jelentős bővítésre, korszerűsítésre került sor. A támogatások segítségével a pincészet előtti útszakasz térkő-burkolatot kapott, klimatizáltuk az éttermet és a vendégszobákat, az energiaellátás korszerűbbé tétele során napelemek telepítésére került sor, és a vendéglátásban szükségesés eszközöket – étkező- és pohárkészleteket is beszereztünk. Térségek közötti együttműködés keretében – a Nagymányoki Szőlő- és Bortermelők Egyesületével közösen – szintén pályázati forrásból épült meg új palackozónk és raktárunk. Ebben lehetőség van a palackos borok ideális körülmények közti tárolására és további érlelésére.

Borkedvelők, természetbarátok, motorosok! Itt a kihagyhatatlan lehetőség, irány a Hetényi Pincészet! További információk a pincészet weboldalán és Facebook-oldalán találhatók.

hetenyi6

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek