Tanyavilág: élet az Isten háta mögött

15 jan. 2013 Dömsödi Teréz

tanyavilag2Ott lakik az Isten háta mögött – mondták egymás között a tanyasi emberek, utalva a tanyák közötti távolságokra. De vajon beszélünk-e még tanyavilágról?
Ha beszélünk, milyen érelemben? Mi tartja távol az itt élőket a várostól, hogyan gondolkodnak és mik a kilátásaik?

A dónáti tanyavilágban járunk, Borsos Zsigmond agrárvállalkozó, a Pálmások Szövetsége tagja van segítségemre a tájékozódásban. Hepehupás földutakra térünk a kényelmes terepjáróval, miközben mesél arról, melyik tanya kié volt valamikor, s hogy laknak-e most ott, vagy sem. Zsiga – mert így ismerjük sokan – élete is egy a tanyavilággal, hiszen itt nőtt fel, ma is itt gazdálkodik nap mint nap a dónáti ormokon.  Saját és bérelt földjein gabonanövényeket termeszt. A gépesített gazdaság berendezéseit részint pályázati, részint saját forrásból biztosította. Meg tudja oldani a tárolást, raktározást. Örömmel újságolja, lesz kinek továbbadni a  vállalkozást a családban.

A szülői házhoz érkezünk, édesanyja, özvegy Borsos Imréné már vár bennünket. Tőle azt kérdezem, mennyiben volt más régebben itt az élet, és mennyiben más most.
- Régen sokkal nyugodtabbak voltunk, amit megtermeltünk, elvittük a piacra – tejfölt, túrót, baromfit – és eladtuk. Tehettük.
- Mindenféle jószágot tartottunk, például libákat ezres nagyságrendben, és tömtem is őket a saját kezemmel. Minden gond nélkül zajlott az átvétel, akár sovány libáról, akár tömött szárnyasról volt szó.
- Ebben az életkorban már inkább azért választom a tanyát, mert itt kisebb a rezsi, szeretnék így is spórolni.

tanyavilag1Zsiga elintéz néhány telefont és tovább indulunk. Egy újabb tanyához érkezünk, ahol Dunás Imre gazdálkodó fogad. Ahogy belépek a városias jellegű, szép, rendezett házba sok-sok gyönyörű hímzést látok. Kérdésemre mondja, hogy az édesanyja készítette mindegyiket. Csodaszépek – nyugtázom.

Dunás Imre családi gazdasága is a klasszikus növénytermesztésre épül, ezen kívül a ház melletti almás adja a virág alapot 180 családos méhészetének. Így nem kell a zümmögőket vándoroltatni. A mézet pedig pergetést követően, egyben értékesíti. – tudjuk meg, ahogy azt is, hogy miattuk maradtak meg a fák. A környékben ugyanis nagyon sok gyümölcsfát kivágtak az utóbbi években, mert nem tudták a termést megfelelő áron értékesíteni.

- Mára a tanyasi élet lényege megváltozott – említi Imre. – Magam is gazdasági okok miatt tartok még ki, ahogy a legtöbben, akik ma tanyán élnek.
Dunás Imre és Borsos Zsigmond kissé aggódik a jövő miatt. Az egyik probléma, hogy nehezen bővíthető az öntözhető földterületek nagysága. A másik, hogy a  gazdasági válság miatt nő az energia ára. Jelenleg a gázolajé, aggasztó mértékben, pedig ez a gépek igazi motorja – mondják.
Miután látjuk, hogy  valódi értelemben vett önellátó gazdálkodás alig akad ma a tanyákon, ideje újabb élethelyzetet találni.

tanyagyerekzoldbolthuA puszta kellős közepében egy kis tanyán él Lipóczkiné Mónika a családjával. Mint említi, szükségből költöztek ide. Férjével együtt a Hungerit Zrt. dolgozói,  de ő most a két kicsivel – a kislány 4, a fiúcska 2 éves – gyesen van idehaza. Nagyon szerényen, de annál nagyobb szeretetben élnek itt. Otthonukat apránként újítgatják fel.

- Több dolog igazán nagy probléma – említi Mónika. Az egyik az elzártság, hiszen messze vagyunk még a főúttól is, nem hogy Szentestől. A gyerekekkel alig jutok be a városba. A rossz közlekedés miatt férjem is gyakran kerékpárral teszi meg az utat a munkahelyére, és vissza. Most arra is próbálunk gyűjteni, hogy megszerezhesse a jogosítványt. Igyekszünk továbbá úgy rendbe tenni a tanya környékét, hogy jövőre a szükséges konyhakerti növényeket megtermelhessük, de hosszabb távon szeretnénk visszaköltözni a városba.

Példájuk mutatja, hogy a tanyasi ember számára sok minden az álmok kategóriájába tartozik, ami más, városi embernek teljesen természetes. Sokan élnek ma Mónikáékhoz hasonlóan.

Forrás: varosivisszhang.hu

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek