Álomszép szentendrei ökoház az Év háza hazánkban

07 okt. 2015 Administrator

A Borbás Péter építész tervei alapján Szentendrén épült ökologikus családi ház nyerte idén az Év Háza országos építészeti pályázat díját, amelyet hagyományosan az építészet világnapján adtak át az Építészek Házában hétfőn Budapesten

 

Az 500 ezer forinttal járó fődíjat Szoják Balázs, az Év Háza pályázat kurátora és Dévényi Sándor, a zsűri elnöke és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) alelnöke adta át.

 

"Szépen szervezett, jól felépített, organikusan működő kis házról van szó", amely a körülötte lévő épületek karakterét, építészeti jegyeit, formálását, méreteit átvéve természetesen simul bele környezetébe - mondta értékelésében Dévényi Sándor. Makovecz Imrét idézte, mint mondta, az építészet tulajdonképpen a teremtés folytatása. "Szeretnénk, ha minden épületünk ilyen szervesen tudná folytatni a környezetet" - tette hozzá.

 

A Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Építész Kamara és az Magyar Építőművészek Szövetsége védnökségével kiírt pályázatra az idén 27 érvényes pályamű érkezett.

 

A fődíj mellett négy különdíjat is átadtak

 

A Magyar Építész Kamara különdíját egy veszprémi családi ház kapta, amelynek építésze Kovács Zsolt György, Beránková Jana és Kovács Dávid volt. A díjat Hajnóczi Péter, a kamara elnöke adta át.

 

 

A Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) különdíját Földes László Pilisborosjenőn található hosszú háza nyerte el. Az elismerést Sáros László György, a MÉSZ elnöke nyújtotta át, aki arról beszélt, hogy az építészek munkáját elismerő egyik legfontosabb állami díjat, a Pro Architektúra díjat a hagyománnyal ellentétben az idén nem adták a világnapon és kiállítást sem rendeztek. Úgy fogalmazott: az Év háza díjat mostantól a Pro Architektúra díj kistestvérének tekinti.

 

 

A Xella Magyarország Kft. Környezetbarát ház különdíját Bártfai-Szabó Gábor és Nagy Mariann vehette át egy budapesti ökologikus lakóházért, az Internorm Ablak Kft. különdíját Tóth László, Papp László és Schalling Frigyes nyerte el egy höveji nyaralóépületért.

 

Az Év háza díj főtámogatója a Baumit Kft., emellett az idén a Xella Magyarország Kft. és az Internorm Ablak Kft. állt a pályázat mellé.

 

Az Év Háza, az MTI fotói

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek