Medúzákat fedeztek fel Sükösdnél!

03 júl. 2015 Administrator

Különleges, a hazai vizekben ritkán előforduló, de ilyen helyen még sohasem látott élőlények: édesvízi medúzák felbukkanása tartja lázban a Sükösdi tőzegtó-rendszer egyikének hasznosítóit és az oda járó vendégeket.

meduza1Kiss Ferenc tógazda elmondta: legnagyobb meglepetésükre egy horgász vette észre, majd fotózta le telefonjával a szokatlan élőlények egyik példányát az összesen 10 hektárra tehető, 4 tóból álló vízrendszer egyik 2,5-3 hektáros területű tavában.

Mindenki hitetlenkedett

Az esetet először hitetlenkedve fogadó tógazda szerint ezt követően hétfőn minden egyéb tevékenységet félretéve bejárták csónakkal a tó minden zegét-zugát és több helyen is nagyobb számban látták a felszín közelében úszó medúzákat. 

A tógazda jelezte: bár senki nem tudja, a medúzák (Craspedacusta sowerbyi) hogyan kerülhettek oda, minden bizonnyal már hosszabb ideje élnek - sőt, tekintettel arra, hogy hétfőn helyenként egyszerre 15-20 egyedet is láttak belőlük - valószínűleg szaporodnak is a medúzák a tóban. Mivel a víz a rendszer többi tavával is összeköttetésben áll, feltehetőleg a többiben is élnek – tette hozzá.

Zavaros vízben is megélnek

Felidézte: fantasztikus, felemelő élmény volt megpillantani a különleges, körülbelül 2 centiméter átmérőjű, áttetsző, hópehelyhez hasonló formájú, lüktető mozgásukkal az ilyenkor mindössze 10 centiméter mélységig áttetsző vízben lassan mozgó élőlényeket. Úgy vélte: bár úgy tudja, eddig példa nélkül áll, hogy Magyarországon ilyen zavaros vízben előfordultak, ám elképzelhetőnek tartja, hogy a medret meleg időben is hűtő tőzegréteg miatt jól érzik itt magukat.

Bár a víz nem áttetsző, ám minősége biztosan megfelelhet a medúzáknak, mert a korábban oda telepített, erre közismerten rendkívül igényes tokhalak is szépen fejlődnek a viszonylag sekély, átlagosan 2-2,2 méter mélységű, évtizedekkel ezelőtt tőzegkitermelés után hátramaradt, ám mára vízi növényzettel és bedőlt fákkal szegélyezett, vadregényes tóban – fogalmazott. 

meduza2Nagyon ritkán, de előfordul, hogy édesvízi medúzák tömegével jelennek meg hazai vizekben, általában bányatavakban vagy folyók holt medrében. Korábban a Mályi-tóban vagy a szigetközi Duna-szakaszon, három évvel ezelőtt pedig a Középbánya-tóban, Salgótarján közelében látták őket.

Elhordta a petéket a szél

Újonnan meghódított élőhelyeikre vélhetően kiszáradt petéket hordott el a szél, amelyek fejlődésnek indultak a számukra alkalmas körülmények között – magyarázta a szakember, aki közölte, hogy az édesvízi medúzák emberre egyáltalán nem ártalmasak. Bár vannak méreganyaggal teli apró csalánsejtjeik, azokkal csak az egysejtűekre jelentenek veszélyt - írta az MTI.

MTI-fotó: Bugány János

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek