Az örök életű tömegkályha megannyi előnnyel bír

12 szept. 2015 Administrator

Nálunk újdonságnak számítanak, de a skandináv országokban gazdaságosságuk-hatékonyságuk miatt elterjedtek az úgynevezett tömegkályhák,tömegtűzhelyek.

tömegjó

 

A tömegkályha és a tömegtűzhely a Skandináviában használt hagyományos téglakályha évtizedek óta fejlesztett új változata; másodégés-kamrával, másodlevegővel, nagy hőtartó tömeggel készül, kevés fával nagyon kellemes hőkomfortot ad. Az amerikai szakirodalmi adatok szerint Finnországban az új építésű családi házak több mint 90%-át tömegkályha fűti.

 

Juhász János tömegkályha fejlesztő szakember fantáziát lát ezen kályhák elterjesztésében, ezért először saját házába építette be ezt a kályhafajtát 2006-ban. Jó tapasztalatai, a jelentősen lecsökkent rezsiköltségek, illetve a kályha nyújtotta hangulat hatására megerősödött benne az elhatározás, hogy itthon is elterjeszti ezt a rendkívül takarékos fűtési és meleg víz előállítási technológiát.

 

Míg néhány évvel ezelőtt sokan még furcsállották, hogy a kényelmes gázfűtés helyett a szakember miért választja inkább a fával való tüzelést, addig ma már alig kérdőjelezik meg döntését: a földgáz folyamatosan drágul, és mivel importból szerezzük be, ezért fennáll a lehetősége annak, hogy időről időre csak korlátozottan áll rendelkezésre. Ausztriában és Németországban is sok helyen fűtenek fával, és ezekben az országokban is egyre jobban kezd elterjedni a tömegkályha, mivel olcsóbb, biztosabb és hangulatosabb is, mint a gázfűtés.

 

tömegju

 

A tömegkályha háromhéjú, másodlevegős, dán típusú másodégés-kamrás, hamuteres, fűtött ágyas, magas segédkéményes kályha. A kályhába meleg vizet adó hőcserélőt is beépítenek. Az alábbi kisfilmben Juhász János szociológus, ökotechnológia fejlesztő mutatja be a tömegkályha hatékonyságát és környezetbarát működését

 

 

Az itt látható 9 tonnás tömegkályha kevés fával, viszont tökéletes égéssel üzemel. A másodlagos égéskamrában égnek el a szénhidrogének (ezt a cserépkályha nem tudja), emellett ez az égéstér nyitott típusú, itt lehet sütni is! A fűtött pad és a segédkémény növeli a kályha hatékonyságát. A tömegkályha sugárzó hővel dolgozik, hőkomfortja sokkal kellemesebb, mint a konvekciós hőleadóké. Ez a kályha 95%-ban magyar termékekből épül fel. Begyújtásához nem kell papír.

tömeg3
 
 

A tömegkályha előnyei

  • Nem csak a tégla, de a lényegesen több samott beépítése miatt is több hő tárolására képes, hosszabb időn keresztül.

  • Nagyon gazdaságos, 80% fölötti hatásfokával a 10-15 kg fa hőjét 16-24 órán át egyenletesen sugározza.

  • A tűztér fölött van egy másodlagos, felső égőtér, ahonnan a fából felszabaduló füstök és gázok csak teljes kiégésük után tudnak továbbáramlani, és amely mellesleg megfelelő kialakítás esetén sütőtérként funkcionál: kenyér, hús, pizza, sütemény: remek téli ellfoglaltság!

  • A másodlagos tűztérnek köszönhetően rendkívül tiszta, 2-300 fokkal magasabb hőfokú az égés, nincs károsító savas kicsapódás, füstlerakódás.

  • A viszonylag nagy tűzteret megfelelően hozzáférhetővé tévő üvegajtóval van egy kandallóhatás, ugyanakkor a minimális hamu miatt csak 1-2 hetente kell üríteni, így rendkívül tiszta is

  • A szuper-tiszta égés miatt miatt tulajdonképp örök életű, nem szükséges 10-15 évente átrakni.

  • 5-6 nap alatt megépíthető, égetett téglából, de tetszőleges burkolattal ellátható, feltéve ha az jó hővezető, illetve kaphat akár egy festett vakolatot is.

  • Kell hozzá a megtervezett konstrukció, a pontos méretezés, a jó minőségű tűztér anyagok, a dilatáció kialakitása, megfelelő tömítés a belső mag és a burkolat között, és a  levegő megfelelő helyen, megfelelő mennyiségben történő adagolása.

 

tömeg

tömeg10

tömeg7

tömeg4

Forrás

További információt a témában, itt találtok.

 

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek