A tévhit megdőlt: kell a koleszterin, a tojás egészséges! Ma van a tojás világnapja

08 okt. 2015 Administrator

A Nemzetközi Tojásszövetség 1999-ben hirdette meg minden év októberének második péntekére a tojás világnapját, mely ebben az esztendőben október 9-re esik. Ekkor több mint 30 tagországban rendezvények sorozata hívja fel a figyelmet a tojás nélkülözhetetlenségére a táplálkozásban.

 

 

Szimbólumként a tojás mindenütt az élet kezdetét és a világmindenséget jelképezi. A kínaiak úgy képzelték el az eget és a földet, mint tojáshéjat és sárgáját, egy indiai mítosz szerint pedig egy hattyú keltette ki a kozmikus tojást, amelyből a világ létrejött. A finn népi eposzban, a Kalevalában a világ egy tojásból keletkezik.

 

A magyar népi hitvilágban is kiemelt szerepet játszott a tojás. Általánosan elterjedt szokás volt a csecsemő első fürdővizébe tojást ütni, hogy a gyerek szép, egészséges legyen. Amikor az újszülöttet először látogatta meg valaki, illett tojással megajándékozni. A lakodalomban az új asszony alá tojást gurítottak, hogy a könnyű szülést, illetve termékenységét biztosítsák.

 

 

A tojás 13 vitamint tartalmaz (a C-vitaminon kívül minden szükségest), közülük a D-vitaminnak ez a legfontosabb hazai forrása. Lecitin és kolin tartalma miatt mind az egyedfejlődés korai szakaszában, mind időskorban fontos az idegrendszeri funkciók kialakulása, illetve megtartása terén. Szakemberek szerint az anyatej után a tojás a legteljesebb, mással nehezen pótolható fehérje, melynek zsírjai, ásványi anyagai és vitaminjai ideális arányúak.

 

Számos egészségügyi szervezet ajánlja világszerte a tojás fogyasztásának növelését, és cáfolja azokat a tévhiteket, amelyek szerint a tojás a koleszterinszint emelkedését okozná. A tojás olyan nélkülözhetetlen tápanyagokat tartalmaz, amelyekre a szervezetnek - különösen gyermekkorban - szüksége van.

 

 

Az 1980-as években a táplálkozással foglalkozó szakemberek egy csoportja úgy vélekedett: magas koleszterintartalma miatt fogyasztása csak korlátozott mennyiségben ajánlott. A kilencvenes évek elején a kérdés tudományos megítélése gyökeresen megváltozott, miután több vizsgálat bizonyította: a tojásban lévő koleszterinféle nem káros, hanem kifejezetten hasznos az emberi szervezet számára. Napi egy tojás elfogyasztása nemhogy káros lenne, hanem kifejezetten hasznos, ugyanis az emberi szervezetnek a normális működéshez koleszterinre szükség van.

 

A legutóbbi statisztikai adatok szerint a magyar lakosság évente és fejenként 217 tojást fogyaszt, ez a mennyiség a korábban 260-270 darab körül mozgott.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek