Sosem találod ki, hogy néz ki belülről ez a tengeri erőd

22 ápr. 2015 Administrator

A Spitbank Fort erődöt a britek még a viktoriánus korban építették, hogy megvédjék magukat francia csapatoktól. 2009-ben egy millárdos megvásárolta és luxusszállodát alakított ki belőle. Később két további erődöt is vásárolt, melyek közül a Man’s Land Fort is elkészült.

A dél-angliai Portsmouth kikötőjének közelében, a Solent szorosban található Spitbank Fort egy három tengeri erődből álló együttes legkisebb, 50 méter átmérőjű alapra felhúzott tagja, amit kisebb megszakításokkal 1861 és 1878 között egy esetleges francia támadás kivédésére építettek.

Komolyabban sosem sérült, a II. világháborús német légitámadások is csak kisebb károkat okoztak benne. Ezzel együtt a brit védelmi minisztérium már 1962-ben alkalmatlannak nyilvánította, de csak 1982-ben vonta ki a szolgálatból a műemlékvédett erődöt. Onnantól az enyészet vált a legfőbb ellenségévé.

A ’90-es években egy rövid ideig éjszakai klubként, majd magánmúzeumként működött, aztán enyészett tovább, mígnem 2009-ben egy Mike Clare nevű milliárdos megvette, hogy 18 szobásluxushotellé alakítsa. A szobákat az ágyúk helyén alakították ki, a mai ablakok egykor lőrések voltak.

A szállodalánc bővítése folytatódott és elkészült a párja a No Man’s Land Fortból. Ezt az erődöt 1867 és 1880 között használták szintén a francia csapatok ellen, jelenleg 23 szobával várja a vendégeket. A gyönyőrű szobákon kívül mini golf, lézer harc pálya, jakuzzi, wellness központ is található az erődben.

erőd

erőd1

erőd2

erőd3

erőd4

erőd5

erőd6

erőd7

erőd8

erőd9

erőd10

erőd11

Forrás

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek