Elkészült a csodaszép erdélyi agyagkastély

19 ápr. 2015 Administrator

Nem hiszel majd szemednek, amikor az alábbi képeket nézed, pedig ez nem Photoshop, hanem egy valódi agyagból készült kastély fotói, amely nemrég került megépítésre Szeben megyében.

Razvan Vasile nagy álma vált valóra, amikor sikerült átadni a természetes alapanyagokból készült egyedi tervezésű épületet a Porumbacu-nak nevezett kis falú határában. Nyártól az épület megnyitja kapuit mindazoknak a turistáknak, akik egy mesebeli világot szeretnék megtapasztalni üdülésük során.

A ház egyedi látványához a havas bércek és az érintetlen környék adja a legszebb hátteret. Még jelen pillanatban dolgoznak a belső építészeti munkálatokon, de előre láthatólag hamarosan az is befejezésre kerül.

A természetes házakat népszerűsítő egyik román oldalnak adott interjú alapján a tulajdonos elmondta, hogy a 320 négyzetméteres vendégház építése során sok akadályba ütköztek, de mindet sikerült megoldani. Öt építészt cserélt, míg végre valakinek sikerült az álmát agyagba önteni. A munkát egy Máramarosszigeti munkáscsoport kivitelezte. A ház az agyag mellett olyan alapanyagokból készült, mint: homok és mész, szalma, aprókavics, fűrészpor, lucfenyő rönkök.

Ha szeretnél egy agyagkastélyos selfiet nem kell mást tenned csak egy kis kitérőt az erdélyi körutadon és látogass el ebbe a mesevilágba illő vendégházba.

agyagkastély

agyagkastély1

agyagkastély2

agyagkastély3

agyagkastély4

Forrás

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek