2015-ben az év hala a kecsege

01 jan. 2015 Administrator

Nyert a vészesen fogyatkozó kecsege, a döntés négyezernél több voks alapján született meg a Magyar Haltani Társaság most zárult közönségszavazásán.

kecsegeA győztes nagy előnnyel (60%) végzett a másodiknak befutó galóca (25%) és a harmadik helyezett vágódurbincs (15%) előtt - ismertette az eredményt Harka Ákos, a társaság elnöke.

A rajt-cél győzelmet arató kecsege különös megjelenésű hala vizeinknek. Orra megnyúlt, testét pikkelyek helyett csontvértek védik, belső vázát porc alkotja, farokúszója a cápákéra emlékeztet. Élőhelye az oxigénben dús folyóvizek sóderes-homokos vagy kemény agyagos mederszakasza, ahol a fenéken keresi kisebb gerinctelen állatokból álló táplálékát.

Kedvence a tiszavirág lárvája, amelyet ormányával az aljzatból is kitúr.

Általában néhány fős csapatokban jár, a tél közeledtével azonban nagy rajokba verődik a mélyebb részeken. A tiszai halászok ilyenkor vették elő két csónakkal vont húzóhálójukat, a palónyát, amellyel néhány kerítés elegendő volt a napi zsákmány megszerzéséhez.

Ez azonban már a múlté. Nemcsak azért, mert

a duzzasztott folyószakaszokról eltűnt a kecsege,

hanem mert a sodrottabb részeken is vészesen megfogyatkozott. Ez indokolja, hogy 2014-ben kivették a fogható fajok köréből, kifogott példányait vissza kell engedni. Remélhetőleg a faj mesterséges szaporításból származó ivadékainak rendszeres telepítéséhez is sikerül anyagi forrásokat találni, mert ez sokat segíthet a populációk megerősödésében.

Fotó: Sallai Zoltán

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek