Nem lenne vetélytársa a vérbarackból készült magyar rostosnak

11 aug. 2014 Administrator

A vérbarackból készült rostos ital magyar különlegesség lehetne a világban, olyan termék, amely megverné vetélytársait – mondta Timon Béla professzor.

barackverKínában a hosszú élet és a hallhatatlanság jelképe a barack, a barackszínt pedig a nő színének tartják. Az is elmondható róla, hogy az egyik legkedveltebb gyümölcs a magyarok körében. Ráadásul viszonylag könnyen termeszthető, és a számos fajta közül van, amit világszerte magyarnak tartanak – ez a vérbarack. A gyümölcsről már 1561-ben úgy ír egy német szerző kertekről szóló latin nyelvű művében, mint magyar specialitásról.

Timon Béla nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanár szerint jó lenne, ha gyakoribb lenne a piacokon ez a nagyon finom fajta, amiből nem csak nagyon jó, meggyszínű lekvárt, de rostos gyümölcslevet is lehet készíteni.

A professzor szerint a vérbarackból készült rostos ital igazi magyar különlegesség lehetne a világban, olyan termék, amely megverné vetélytársait, mert levének tökéletes őszibarack íze van, a színének pedig nincs párja Európában.

A professzor a Kossuth Rádióban azt is hangsúlyozta, hogy laboratóriumi vizsgálataik kimutatták, hogy a vérbarackban az antioxidáns aktivitás a vörös színhez kötődik, és ebből a vérbarackban nagyságrendekkel több van, mint például egy champion őszibarackban.

Forrás: hirado.hu

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek