Virágos Magyarországért verseny a vendégbarát településkép megteremtéséért

27 márc. 2014 Administrator

A Virágos Magyarországért versenyt immár huszonegyedik alkalommal hirdetik meg, a megmérettetésre a korábbiakhoz hasonlóan önkormányzatok nevezhetnek.

viragosmagyarorszagertA Virágos Magyarországért verseny Magyarország legsikeresebb környezetszépítő versenye, amelyet az Magyar Turizmus Zrt. saját projektjeként kezel, biztosítva annak szervezeti és finanszírozási kereteit. A verseny megszervezését a kezdetektől több minisztérium, szakmai és civil szervezet támogatja – írják közleményükben.

Ismertetik, hogy az országos mellett helyi - városi, megyei, régiós - versenyeket is rendeznek, amelyek évente közel kétmillió embert mozgósítanak a kulturált, rendezett, tiszta, virággal díszített környezet megteremtése, megőrzése érdekében.

Horváth Viktória, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára a közlemény szerint hangsúlyozta: a turizmus fejlesztésének egyik elsődleges feltétele a vendégbarát településkép megteremtése, a komfortérzet egyik kulcseleme pedig éppen a virágosítás.

csemo3A versenynek minden évben van kiemelt témája, 2014-ben az I. világháborús emlékhelyek környezetének gondozottsága a településen, kiemelten figyelve a jubileumi emlékévre.
A verseny fődíja Magyarország képviselete a 2015. évi Európai Virágos Városok és Falvak Versenyében (Entente Florale Europe). Az idén Gyula (város kategória) és Zebegény (falu kategória) jogosult erre. A 12 európai országot átfogó Entente Florale Europe versenyben az elmúlt két évtized alatt közel 50 magyar település vett részt 7 arany-, 21 ezüst-, 10 bronz- és 10 európai érmet nyerve.

A jelentkezéseket május 31-ig várják – írta az MTI.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek