Tantárgy lett a befőzés és savanyítás több somogyi iskolában

27 dec. 2013 Administrator

Több somogyi iskolában is a tanterv része, tananyag lett a befőzés. A diákok akár még pénzt is kereshetnek a lekvárfőzéssel és a savanyúságkészítéssel.

lekvar2Az igazán újszerű kezdeményezésről, az egyik településen, Törökkoppányban szerzett tapasztalatokról a kapos.hu számolt be.

Törökkoppányban, az önkormányzat lekvárfőző műhelyében a gyerekek korábban eper-, kajszi- és  szilvalekvárt is készítettek a helyiek által összeadott gyümölcsökből. A szezonnak megfelelően mostanság almalekvárt készítenek helyi recept alapján – fahéjjal fűszerezve.

Madarász Anna projektvezető, Völgy Hangja Egyesület elmondta: a lekvár és befőtt készítése mellett a nebulók megismerkednek a savanyúság- és paradicsompüré-készítés fortélyaival, s a program keretében a házi készítésű szappanok világával is megismerkednek.

Ám nemcsak régi receptekről és a feldolgozás műhelytitkairól szólnak a foglalkozások. Amint azt Varga Andrea, a helyi általános iskola igazgatója kifejtette: matematika órán kiértékelik és forintosítják a munka egész folyamatát. Számba veszik a bevételeket és kiadásokat – így a gáz- és áramfogyasztást –beleszámítják a saját munkavégzésüket is – tehát hogy mennyiért dolgoztak –, s így állapítják meg a termék eladási árát.

Merthogy a gyerekek szeretnék értékesíteni a finomságokat. A tervek szerint a településen szervezett vásárokon eladják majd a lekvárokat és befőtteket, a bevétel pedig az osztálypénzt gyarapítja.

Forrás: kapos.hu

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek