1 fontért (430 forintért) kínálnak eladó házakat Liverpoolban

09 okt. 2015 Administrator

Emberek ezrei jelentkeztek a lehetőségre idáig, hogy mindössze 1 fontért (kb. 430 Ft) vásárolhassanak házat az angliai Liverpool városában.

 

 

Eddig 2,750-nél is több ember adta le jelentkezését az 1 fontért eladó üres, teraszos ingatlanokra, amit a liverpooli önkormányzat árul a város Picton nevű negyedében. A rendszert Joe Anderson polgármester vezette be még 2013-ban, azzal a céllal, hogy a város lelakott, rosszabb állapotban lévő részeit felpezsdítse és ezáltal a gazdaságot kicsit felpörgesse.

 

Az első körben összesen 20 ház került eladásra ezen a hihetetlen áron Granby Four Streets és Arnside Road környékén. A házak teljesen ki vannak pucolva, nincs bennük sem az elektromos, sem a vízvezeték hálózat, sem bútorok vagy egyéb szerelvények, tehát gyakorlatilag teljesen üres vázakról beszélünk. Az ingatlanok állapota nem egyforma, van amelyiké jobb, van amelyiké rosszabb. Egyes épületekben már 10-15 éve nem lakott senki.

 

 

„Tulajdonképpen ezek üres vázak, amit mindenki úgy rendezhet be kedve szerint, ahogy akar” – nyilatkozta a liverpooli önkormányzat egyik munkatársa, Tony Mousdale.

 

Garrick Street az egyik olyan utca a 9 közül, amit kiárusítanak. 250 olyan embert is felhívott az önkormányzat, akik ez első körben nem jártak sikerrel, még mielőtt a nyilvánosság számára elérhetővé váltak a házak. A jelentkezőket az önkormányzat október végéig fogja értesíteni a folyamat következő fázisáról.

 

 

Ahhoz, hogy valaki az 1 fontos ingatlanok vásárlására leadja a jelentkezését, Liverpoolban kell laknia, vagy legalább dolgoznia, nem lehet munkanélküli, és az első otthonát kell, hogy vásárolja. Azok, akiknek gyerekük van vagy hitelfelvétel szempontjából jobb helyzetben vannak, előnyt élveznek. A jelentkezőknek bizonyítaniuk kell ugyanis, hogy rendelkezésükre áll, vagy fog állni a felújításhoz szükséges kb. 35 ezer font, és a felújítást magát 12 hónapon belül el is végzik. Az új tulajdonosnak meg kell továbbá ígérnie, hogy legalább 5 évig nem költözik ki.

 

Ez egy igen nagyszerű módja, amivel a fiatalabb generációnak segítenek saját ingatlanhoz jutni, továbbá segít a lepusztultabb környékek fellendítésében.

 

„Nem lesz lakáshitelem, nem kell bérleti díjat fizetnem, és lesz egy saját otthonom mire 36 éves leszek. Csak rajtam múlik, hogy milyenné alakítom. Ez minden szempontból nagyon jó hír.” – újságolta az egyik boldog tulajdonos, aki az előző jelentkezés során járt sikerrel.

Forrás

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek