Mórahalmon a bivalygulya visszaállította a múltat, és elhozta a jövőt

29 nov. 2012 Ferencz Rezső

bivaly1rostatiboHogy kerül bivaly az önkormányzati nyilvántartásba? Ha Mórahalmon így folytatják, hamarosan akár közigazgatási berkekben gyökeret ereszthet a mondás.

Hogy kerül a csizma asztalra? A szólást a hétköznapi életben akkor vesszük elő, amikor valamilyen szokatlan, nem várt és minden előzmény nélküli dolgot tapasztalunk, vagy amikor valamilyen képtelen esemény történik körülöttünk. De hogy kerül a bivaly a nyilvántartásba? A kérdés feltevésének Mórahalom városfejlesztési koncepciója az oka.

Amikor tizenhat évvel ezelőtt a város akkori vezetői meghatározták Mórahalom fejlesztésének irányát, eldöntötték, hogy csak olyan projekteket fognak megvalósítani, amelyek védik a természetet és serkentik a turizmust. Miután szétnéztek saját házuk táján és számba vették lehetőségeiket, rátaláltak a város határában kiszáradt, és náddal egyre sűrűbben benőtt Nagyszéksós-tóra. Hogy mi az összefüggés egy kiszáradt szikes tó és a létrejött bivalyrezervátum között, arról a telep önkormányzati gazdájával Csányi László alpolgármesterrel beszélgettünk, a bivalykarámoknál.

Alpolgármester úr! Mikor került ide ez a bivalycsorda?
- Az első állatokat 2008-ban vásároltuk meg. Akkor 15 anyaállatot és harminc növendéket vettünk.

0428bivaly- Miért döntöttek úgy, hogy bivalyokat vásárolnak?
- Azért, mert a száz hektáros Nagyszéksós-tó teljesen kiszáradt, a vízfelület gyakorlatilag megszűnt, az egész szikes medret benőtte a nád, és ez már veszélyeztette a környező legelőket is. Szándékunkban állt visszaállítani a terület eredeti állapotát, ezért tanácsért fordultunk a Kiskunsági Nemzeti Park szakembereihez.

- Ők tanácsolták, hogy bivalyokat vásároljanak?
- Igen. Ugyanis a bivalyok az ilyen elvadult területeket megtisztítják, feleszik a nádast, rendbe teszik a környezetet. Nekik ez természetes élőhelyük, nagyon jól érzik magukat az ilyen helyeken, és pusztán azzal, hogy itt élnek, rendbe hozzák, amire az enyészet már rátette a kezét.

- Hogyan képzeljük el azt az önkormányzati ülést, amelyiken a vásárláshoz szükséges határozatot meghozták?
- Ugyanúgy, mint a többi testületi ülést. Előterjesztettük a javaslatunkat, hogy bivalyokat akarunk vásárolni, és meg is indokoltuk, hogy miért. És azt is elmondtuk, hogyan akarunk hozzá forrást szerezni.

- És honnan volt pénz a kaszában bivalyokra?
- Ott nem volt pénz, de volt pályázati lehetőség. Pályázatunkat a Kiskunsági Nemzet Parkkal közösen készítettük el, ahol a nemzeti park volt a főpályázó, az önkormányzat támogatott partnerként csatlakozott a projekthez. A támogatás mértéke 95%-os volt, az önerőt ketten adtuk össze.

bivaly4rosta- Hol lehet Magyarországon bivalyokat vásárolni?
- Mi a Fertő-Hansági Nemzeti Parktól vásároltuk.

- A bivaly nem is olyan régen még jellemző állata volt Magyarországnak.
- Úgy van, 1911-ben még 155 ezer bivalyt tartottak nyilván az ország akkori területén, huszonöt évvel később már csak hétezer példány élt, napjainkban ezerre tehető az állomány nagysága.

- Mi történt azóta?
- Az eredetileg 45 fős állomány 2010-re 68 főre gyarapodott, ma pedig már 100 felett van a számuk. Köszönhető ez a 2009-ben megvásárolt új bivalycsaládnak. Ekkor érkezett a telepre Rómeó a bika, Júlia a tehén és Joda a gyerekük.

- Szép nevük van. A bivalyokat nem számokkal tartják nyilván?
- De, természetesen megvannak a nyilvántartás szabályai és abban nem szerepelnek nevek. De az új bivalycsalád érkezésekor névadó játékot hirdettünk a városban, és a lakók ezeket a neveket választották a jövevényeknek.

- Rómeónak köze van a szaporulathoz?
- Kizárólag neki van köze hozzá, jól el van a háremhölgyekkel és láthatóan nem is unatkozik, élvezi az apabivaly szerepet.

- Röviden mondjuk el, hogy mit kell tudni a bivalyokról.
- A bivaly Magyarországon honos állat, amely négy-ötéves korára fejlődik ki teljesen, átlagosan húsz-huszonöt évig él. Marmagassága 150-180 centiméter, súlya 400-800 kilogramm. Igénytelen állatok, megeszik a kákát, a nádat, a szittyót és a mocsári füveket. Igavonó állatként, teje és húsa miatt is tartják. Igavonó ereje másfélszer akkora, mint a szarvasmarháé, ezért terméskövek, vastag fatörzsek vontatására, termőföldek feltörésére használják. Teje porcelánfehér színű, magas vitamin- és zsírtartalmú, hat literből egy kilogramm  sajtot  tudnak  előállítani. Húsa sötét vörösesbarna, durva rostú, kevésbé porhanyós, ellenben több a foszfor és a vas benne, mint a marhahúsban.

- Tehát már négy éve él itt a bivalygulya. Azt hozták, amit vártak tőlük?
- Teljes mértékben. A náddal borított területek csökkenése, a láthatóan megjelenő vízfelület nagysága, a tópart melletti füves területek körvonalazódása mind a hosszú távú célokra mutat. A területet elhagyott madárvilág visszatérése, az itt még nem fészkelt fajok megjelenése valamint a növényzet, például a tavirózsa újrajelenése bizonyítékai a program sikerének.

- De nemcsak a természet, hanem az épített környezet is nagyot változott az elmúlt időszakban.
- Úgy van. Látva a természet regenerálódásának hihetetlen ütemét kerestük a fejlesztés lehetőségeit, amelyek szervesen kapcsolódnak céljainkhoz.

bivaly2rosta- Milyen célokat fogalmaztak meg?
- Megfogalmaztuk a Nagyszéksós-tó egykori jellegének visszaállítását, a vizes-élőhely rehabilitáció legeltetésre alapozott ökológiai gazdálkodással, élőhelyrekonstrukció-bemutató hely kialakítását, a terület széleskörű tudományos feldolgozási-kutatási feltételeinek megteremtését valamint a turizmus bővítését. Ehhez kerestünk további forrásokat.

- Ahogyan szétnézek itt a területen, látszik, hogy találtak is pénzt a program megvalósításához.
- Igen, megtaláltuk a szükséges forrást. 2011-ben Mórahalom Város Önkormányzata a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében valósítja meg a bivalyrezervátum további bővítését, az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap valamint a Magyar Köztársaság és Románia társfinanszírozásával. A megvalósításban Mórahalom Város Önkormányzatának partnere a romániai Pécska Város Helyi Tanácsa, és a Pecskai Natura Környezetvédő Egyesület.

- Mire nyújt lehetőséget az elnyert pénz?
- Ezzel a pályázattal önkormányzatunknak lehetősége nyílott a bivalytelepen egy oktató- és bemutatóház, egy szerszámtároló szín, egy fedett állatbeálló, valamint egy mérési központ megépítésre. Ezzel sikerült egy olyan környezetet létrehoznunk, amely alkalmas arra, hogy a bivalyrezervátum idegenforgalmi látványosság is legyen. Tehát egyszerre védjük a természetet és generálunk turizmust a projekt megvalósításával.

- Mit tapasztaltak? A Mórahalomra látogatók megnézik a bivalyrezervátumot?
- Meg bizony. Kialakítottunk turistaszállást is, a Nagyszéksósi Kulcsosházat, ahol osztályokat tudunk fogadni és szakszerű előadásokat, idegenvezetést tudunk tartani az idelátogatóknak.

bivaly3rosta- Halottam Bivaly Fesztiválról is...
- Idén volt az első. Itt tartottuk a tó mellett. Fantasztikus sikere volt, Legalább kétezren látogattak ki a rezervátumhoz. Hatvan csapat indult a bivalypörkölt főzőversenyen, nagyon jól sikerült rendezvény volt. Egész nap zajlott az élet, mindenki nagyon jól érezte magát. Jövőre lesz a második Bivaly Fesztivál, az biztos.

A hatalmas, száz hektáros tó negyedrészét már megtisztították a bivalyok. Olvadás után, csapadékos időszakban egyre nagyobb a vízfelület nagysága, egyre élénkebb a madárvilág, egyre szebb és színesebb a növényzet. A tó teljesen körbe van kerítve, horgászni nem lehet rajta. Hatalmas sétákat lehet tenni, kerékpárral is körbejárható a terület. Közelről figyelhetők meg a bivalyok, a madarak, egyáltalán megfigyelhető, hogyan kap új erőre a természet. Akik rendszeresen kijárnak, állítják, fantasztikus élményt nyújt a puszta, ha időt szánunk rá, ha jobban megfigyeljük, ha értjük az életét. Ehhez a Nagyszéksós-tavi szakemberek minden segítséget megadnak annak, aki igényli. Lehet megrendelni túravezetést, de lehet csatlakozni előre meghirdetett túraprogramokhoz is. A bivalygulya nem csak a múltat állítja vissza következetes munkával, hanem elhozta a jövőt is Mórahalomra.

Utóirat: egy önkormányzat nyilvántartásában szokatlan dolog bivalygulyát feltüntetni. Az ilyen tételnek nincs semmiféle előzménye. Amikor a PSZÁF emberei meglátták Mórahalom vagyonleltárát, azonnal a helyszínre siettek. Megszámolták a bivalyokat, és hosszasan tanácskoztak a város illetékeseivel a nyilvántartásról. Aztán megszületett a megoldás, minden a helyére került a számvitel szabályainak betartásával.  Azóta, ha Mórahalom könyvelését vizsgálják, már természetesnek veszik a szaporulatot is. Egyébként Mórahalom az egyetlen bivalygulya-tulajdonos magyar város.

Forrás: hir6.hu

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek