Megnyílt az első közösségi kert Szegeden

06 júl. 2014 Pavló Péter

Sokak örömére, összesen tizenkettő parcellával közösségi kertet alakított ki a Megálló Közösségi Ház Szeged-Tarjánban. A kezdeményezés igen népszerű.

kertszeged3Lényege elsősorban nem a megtermelt zöldségek mennyisége, hanem az, hogy a kerteken keresztül egy minél erősebb közösség épüljön ki. A 7-8 négyzetméteres parcellákat már “belakta” a 11 család, a létrehozók tervei szerint pedig jövőre ott folytatják majd, ahol idén abbahagyják.

A MASZK Egyesület közösségi házában, a Budapesti körút 23. szám alatt nyílt meg Szeged első közösségi kertje. A projektet ugyan már hamarabb, március környékén szerették volna beindítani, ám eddig ez váratott magára. Ugyanakkor elkésve sincs senki, a most beültetett parcellákba ugyanis nem vetőmagok, hanem már palánták kerülnek. A kertészkedéshez szükséges eszközöket az egyesület biztosítja a jelentkezőknek, így csupán a locsolás költségét kell majd megtéríteniük a “tulajdonosoknak”.

“A közösségi kert a MASZK Egyesület közösségi házának udvarán kapott helyet, így amíg odakint a zöldségeket termelheti a résztvevők, a házon belül tanácsadással, klubfoglalkozással várjuk őket” – árulta el a SzegedCafénak Újhelyi Andrea, a projekt egyik közösségszervező koordinátora. Hozzátette: hosszú munkafolyamat volt idáig eljutni, ráadásul eredetileg márciusban akarták elindítani a kerteket, de a folyamat mostanra ért el az indítás fázisába.

kertszeged1Az udvaron a parcellák mellett lesz egy közös fűszeresláda is, amiben gyógynövényeket, fűszernövényeket és a konyhakerthez szükséges dolgokat találhatják majd az ide látogatók. A kertészet 100 százaléban vegyszermentes, így a városban igazi biogazdaság alakulhat majd ki. “Mindenki hazaviheti a megtermelt zöldségeit, de tervezünk közös főzést is, amit a megtermelt dolgokból teszünk majd össze” – mondta Újhelyi Andrea.

A megnyitóra Rosta Gábor, a Városi Kertek Egyesület elnöke is ellátogatott, aki 2011 környékén az országban elsőként hozott létre közösségi kertet Budapesten. Mint mondja, itt nem az a lényeg, hogy hány kilogramm paradicsom terem, hiszen a cél nem a mennyiség, hanem a kert közösségépítő ereje. “Ez egy szociológiai kísérlet, ha úgy tetszik” – árulta el a szakember.

“Jómagam válságmenedzsmentet tanítok egy főiskolán, így amikor 2008-2009 környékén Magyarországot is elérte a gazdasági válság, a hallgatók megkértek, tartsak egy előadást az  1929-es nagy válságról. Akkor bukkantam rá az úgynevezett válságkertekre és azok kultúrájára, nem sokkal később pedig írtam is egy könyvet A városi tanya címmel, nem sokkal később pedig megalakítottam az első ilyen kertet Budapesten” – mesélte Rosta Gábor.

kertszeged2Úgy látja, Szeged nagyon jó kertet épített, ráadásul minden bizonnyal több is követi majd ezt. “New Yorkban 1900 ilyen keretet tartanak számon, és ha csak abból indulunk ki, hogy a panelekben nagyjából 30 ezren élnek Szegeden, akkor legalább 100 ilyen kertet lehetne még létrehozni, így a legnagyobb gond a hely szűke” – emelte ki Rosta Gábor.

Az áprilisi felhívás óta rengetegen keresték meg a koordinátorokat, hogy szívesen vennének részt a kertészkedésben. Azóta már betelt a létszám, ám érdemes folyamatosan figyelni az egyesület Facebook-oldalát, hátha felszabadul egy-egy parcella.

Fotók: Kuklis István 

Forrás

 

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek