„Mögmondtam, hát mögmondtam! Gyertök, mert köll!”

26 júl. 2013 Vaskor István

2013. augusztus 2-4-ig Rózsa Sándorra emlékeznek Ópusztaszeren: kétszáz éve született a magyar betyárvilág legismertebb és máig legnépszerűbb alakja.

rozsasandor2Nosztalgiát idéző életmód, hírhedt rablások, pusztai csavargások, állandó üldöztetés: betyárélet, azaz Rózsa Sándor volt ez a javából! A hős, aki a szegényeket csupán azért nem zaklatta, mert azoktól nem volt mit rabolni; az útonálló, aki a legenda szerint 1848-ban a Cegléd felé kocsizó Kossuthot is ki akarta rabolni; a szökevény, akinek fejére vérdíjat tűztek ki; a tekintélyes bandavezér, aki a zsákmányt mindig igazságosan osztotta el, és a rablásokban meghalt cimborák családjáról is becsületesen gondoskodott; a gondoskodó családapa, aki bujkálása idején sógora tanyáján a gabonásban aludt, felesége pedig kenyérsütésből tartotta el fiukat.

A leghíresebb magyar betyár 1878. november 22-én, 65 évesen a börtönben halt meg tüdővészben. Legendás alakja a népballadákban, nótákban, regényekben és a filmvásznon máig él. A Magyar Televízió 1971-ben készítette életéről a mára legendássá vált tévésorozatot Móricz Zsigmond regényei nyomán. Sokan talán emlékeznek erre:

{youtube width="400" height="266"}0wYOBLZe2EY{/youtube}

Rózsa Sándort a történelem tett naggyá majd a betyárvilág jelképévé. Nem véletlen hát, hogy az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban augusztus 2-4. között programsorozattal emlékeznek meg a a „betyárkirályról”, aki születésének 200. évfordulójára kiállításokkal, színpadi, zenés, bábos előadásokkal, filmvetítéssel és közönségtalálkozóval emlékeznek.

A betyárvilágot hagyományőrző csapatok bemutatói elevenítik meg. A Skanzen betyárfészkében a látogatókkal közösen építenek egy vasalót, mely a pásztorok jellegzetes főző, és raktározó építménye volt. Faragásokat készítenek, mesélnek a viseletekről, és a pásztorrendről, milyen is egy nap, egy hónap, egy év kint a pusztán.

200évesRózsaSándorA látogatók számára megfelelő étel- és italellátást biztosítva az emlékpark egész területén, több helyszínen gasztro pontokat, úgynevezett "duttyánokat" létesítenek, ahol magyaros ízekkel várják a vendégeket a három nap folyamán. A rendezvény díszvendége Oszter Sándor színművész, aki a Rózsa Sándor című filmsorozatban a főhőst alakította, így az ő személye alapjaiban összeforrt az alföldi csárdák és betyárok világával

A programsorozatot augusztus 4-én a szőregi csata újrajátszása zárja, amelynek helyszíne a szőregi Monti-park lesz. A csatában részt vesznek azok a hagyományőrző és szabadcsapatok, amelyek az emlékparknál gyülekeznek.

A nagyszabású programsorozatra Rózsa Sándor szavai csábítják az érdeklődőket: „Mögmondtam, hát mögmondtam! Gyertök, mert köll!”

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek