Idilli környezet Zalacsányban: kitűnő borok, házias ételek, a természet közvetlen közelsége – Pálos Vendégház

11 ápr. 2014 Vaskor István

Áll egy gyönyörű ház Zalacsány szélén, ahol a Pálos Vendégház tulajdonosai a természet lágy ölén, jó házigazdaként várják egész évben a vendégeket.

palos1A fiatal házaspár, Badacsonyi Tamás és felesége, Badacsonyi Kovács-Nikoletta története nem csupán jó példája annak, diplomásként hogyan lehet az ember a vidéki élet szerelmese, hanem arra is rámutat, miként valósítható meg céltudatosan egy dédelgetett álom.

Niki közgazdász, Tamás jogász végzettségű. Budapesten éltek, itt alapítottak pályázati tanácsadó céget, ezáltal a vidékfejlesztésben is otthonosan mozogtak. Több mint 50 vidéki templom felújítása valósult meg azáltal, hogy a házaspár keze nyomát viselte a beruházás érdekében benyújtott, majd megvalósított pályázat. Tamás ráadásul Brüsszelben is dolgozott. Tanácsadó cégük ma is működik.

A vidékfejlesztésben való jártasság persze még nem garancia arra, hogy az út egyenesen a falusi turizmushoz vezet, ám azt jól érzékelteti, hogy e tevékenység a fiatal korosztály számára is munkát, megélhetést biztosíthat. Badacsonyiék története jó példa arra, hogy manapság egyfajta generációváltás szemtanúi is lehetünk: a diplomás, külföldöt megjárt fiatal szakembereknek is vonzó lehet a vidéki létforma.

palos3„Kisfiam, így szólt hozzám a dédapám, jöjj velem, hagyjuk itt a város zaját. Jöjj velem, mesélek megint sok csodát, elmegyünk, s úgy leszünk, mint két jó barát” – énekelte nagy slágerét évtizedekkel ezelőtt a Skorpió együttes. Niki és Tamás bizonyára ismerte a dalt, ám döntésükben vélhetően nem a dédpapa, hanem az elhatározás és a múlt emlékei játszottak főszerepet. Tamás Zala megyéből származik, és régi vágya volt, hogy visszatérjen a gyökereihez. Itt élt nagyapja, Badacsonyi Lajos is, aki a Népművészet Mestereként fafaragóként alkotott, számtalan népdal őrzője és előadója volt.
A házaspár álma tavaly valósult meg, amikor az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap - Darányi Ignác Terv támogatásával 2013 júliusában megnyílt a Pálos Vendégház és Borozó Zalacsány Örvényeshegy részén. A ház történelmi fontosságú területen fekszik, hiszen a közelében működött az 1200-as években épült Pálos Rend központi jelentőségű kolostora, mely egészen az 1600-as évekig virágzott, majd a török csapatok lerombolták.

Távol a városok és a forgalom zajától, tradicionális magyaros, falusias hangulatú környezetbe toppan a látogató, ha betér a Pálos Vendégházba, ahol a berendezések kialakításában a helyi kézműves motívumokat is felhasználták, és Tamás nagyapjának faragásai is láthatóak. Mesebeli táj, mesés fogadó, a természet kedvelőinek pedig igazi földi paradicsom a környék. Számos programlehetőséget kínálnak, így kajakozást a Zala folyón vagy a gyógyvizes Hévíz-patakban, biciklitúrákat a vendégháztól 10 km-re található természetvédelmi területen, illetve madár- vagy vadmegfigyelő túrákat. Az sem véletlen, hogy vadász vendégeiknek igény esetén vadászatokat szerveznek, de miért ne, amikor akár kertjükből is élvezhető a szarvasbőgés…

A környező településeken termál- és gyógyfürdők kínálják szolgáltatásaikat. A kehidai gyógy- és élményfürdő 2 km-re, a zalaszentgróti termálfürdő 17 km-re, Hévíz mindösszesen 10 percnyi autóútra található a Pálos Vendégháztól.

palos2xAki ellenben „csak” a Pálos Vendégház nyújtotta családias légkört szeretné élvezni, annak billiárdozási, asztalifoci, asztalitenisz lehetőséget biztosítanak. Ugyancsak a ház kínálata – június közepén – a cseresznyeszüret, október közepén pedig a szőlőszüret, mindkettő a maga vidéki romantikájával és hangulatával.

A vendégházban 5 szoba található, mindegyik franciaágyas, saját fürdőszobával és WC-vel. A vendégek hozzáférnek a közös helyiségekhez, így a felszerelt vendégkonyhához, nappalihoz, wellness részhez és borozóhoz.  A parkolás ingyenes.

A lenyűgöző természeti környezetben, a háztól mindössze 800 m-re található szőlőhegyen és borospincénkben igény szerint borkostolót tartanak a vendégeknek. Ám ma már nem feltétlen kell máshová menni finom bort kóstolni: nemrégiben megnyílt a vendégház étterme és borozója, hol a kellemes ízvilágú zalai „nedük” mellé gasztronómiai ínyencségek dukálnak. Egyebek között Újházy tyúkhúsleves, szarvaspörkölt, zalai töltöttkáposzta, házi szilvalekváros kukoricaprósza található az étlapon.

Tamás és Niki külföldi idegenforgalmi kiállítások standjain is bemutatkozott a vendégházzal, mintegy menedzselve ezzel a térség turizmusát is. Ezért sem meglepő, hogy sok külföldi vendéget köszönthetnek portájukon, többségüket Hollandiából és Belgiumból. A távolról érkezett látogatók pedig a legnagyobb megelégedettséggel viszik a Pálos Vendégház jó hírét. Ezt igazolandó, hogy a tripadvisor.com – az egyes szálláshelyeket értékelő, és véleményeket közlő – weboldalon az eddig megjelent beszámolók mindegyikében felejthetetlen élményként írják le a tapasztaltakat. A csodálatos környezet, a tágas szobák, a vendégek minden gondolatát figyelő házigazdák, a kertben szedett paprika, paradicsom és a sok gyümölcs, a házi baracklekvár, a zamatos borok, no és a házi pálinka – mind-mind előbukkannak az értékelésekben.

palos4A Badacsonyi házaspár a természetes környezet, a vidéki „feeling” és kikapcsolódás boldogságát nyújtja a hozzájuk betérőknek. Aki ellátogat Zalacsányba, biztosan megtapasztalja azt a vendégszeretetet, amely egyre több pihenni vágyó kedvelt és keresett helyévé tette a vendégházukat.

Remek lehetőség erre a szálláshely tavaszi akciós, 2 éjszakás csomagajánlata: 38.000,- Ft helyett 19.900,- Ft-ért akciós áron foglalható 2014. április 30-ig, 2014. április 8 - 2014. május 31-ig terjedő időszakra.  2 éjszaka szállás bőséges reggelivel 2 fő részére, borkóstoló a házigazdák által termelt és minőségi zalai borokból a szálláshely borozójában, ingyenes parkolás, WIFI, biliárd és csocsóhasználat.

További információk a palosvendeghaz.hu/akcio weboldalon érhetők el.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek