Medvesi Fotós Maraton: pályázatot hirdetettek a résztvevőknek

22 júl. 2014 Administrator

2014. október 11-12-én rendezik meg a világ első határon átnyúló geoparkjában a Medvesi Fotós Maratont, melyre a szervezők fotópályázatot hirdettek. 

medvesfoto1Az esemény keretében 48 órán keresztül biztosítanak programokat a résztvevőknek annak érdekében, hogy megismerjék, felfedezzék ennek a kevéssé ismert, ugyanakkor változatos, természeti értékekben gazdag tájnak, a Medves-vidékének az értékeit. A program részeként éjszakai fotózásra is lehetőségük nyílik a részvevőknek, mely során a rendezők kivilágítják a középkori várromokat.

A Novohrad-Nógrád Geopark Nonprofit Kft. a programhoz kapcsolódóan hirdet fotópályázatot, melyre a Medvesi Fotós Maraton 48 órája alatt készült olyan egyedi fotográfiával lehet pályázni, melyeknek szerzői jogával korlátozás nélkül rendelkezik a pályázó. A fotók témája elsősorban a Medves vidékének táji, természeti, geológiai sokszínűsége, szépsége, ember és táj kapcsolatának bemutatása legyen.

A pályázatot két kategóriában - felnőtt (18 éves kortól) és ifjúsági (18 éves korig) – hirdették meg. Egy szerző legfeljebb 5 db felvétellel nevezhet. A fotókat elektronikus formában kell elküldeni az alábbi e-mail címre: iEz az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A beérkezési határidő:2014. november 15.

A díjazás (mindkét kategóriában): első díj 20000 forint értékű vásárlási utalvány, második díj 15000 forint értékű vásárlási utalvány, harmadik díj 10000 forint értékű vásárlási utalvány, közönségdíj 15000 forint értékű vásárlási utalvány, különdíj (a legjobb analóg technikával készült fotó készítője) 20 000 forint értékű vásárlási utalvány.

medvesfoto2A kiállított és díjazott képek szerzőit a szervezők 2014. november 25-ig értesítik. A díjátadó tervezett időpontja: 2014. december 1., tervezett helyszíne: Salgótarján.
A pályamunkák kiállításainak tervezett helyszínei és időpontjai: 2015. január – Salgótarján, József Attila Művelődési Központ, 2015. március – április: Füleki vármúzeum, 2015. június – Ipolytarnóci Ősleletek, 2015. július – Novohrad - Nógrád Geopark fogadóépülete.

A pályázattal és a rendezvénnye kapcsolatos további információk itt érhetők el: www.nngeopark.eu www.fotosmaraton.hu www.foto-maraton.sk  www.medvesifotosmaraton.blogspot.hu

Sajtókapcsolat: Kéri István (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., +36 20 954 1482)

 

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek