Láttátok már "Mini Magyarországot"?

30 máj. 2014 Adminisztrator

Szarvason, az ország legnagyobb arborétumában látható a Mini Magyarország makettpark, amely folyamatosan új alkotásokkal bővült.

szarkepA gyönyörű természeti környezetben található makettparkban Magyarország épített csodáinak minden apró részletében kidolgozott kicsinyített mása megtalálható.

A magyar vasúttörténet legendás mozdonyainak, legszebb állomásépületeinek és a balatoni vitorlázás ikonikus hajóinak kicsinyített másaival bővült a makettpark, így abban jelenleg mintegy félszáz makett látható.

A Szarvas történetének egyik legnagyobb magánerős beruházásaként megvalósult makettpark hazánk legnagyobb arborétumában, a Kárpát-medence és a történelmi Magyarország mértani középpontjában található és hazánk történelmét, hagyományait, építészeti nevezetességeit mutatja be.

Közel 280 méternyi mini vasúti sínen, alagutakon, hidakon átkelő mini mozdonyok és a mini Balatonon, illetve a mini Dunán ringatózó hajó és vitorlás makettek mellett több emblematikus épület, kastély, templom, állomásépület meg is szólal a Mini Magyarországban. Igazi ritkaságnak számító hangfelvételek, dallamok csendülnek fel a liliputi épületekből, míg a vasút-hajómakettek gombnyomásra indulnak a mini síneken, a Balaton vagy éppen a Duna kicsinyített másán.

makett1A makettparkban látható a Heves gőzmozdony, az Árpád sínbusz, vagy a balatoni nyaralókban nosztalgikus emlékeket idéző NOHAB mozdony. A járműveket nem csak megcsodálni, de irányítani is lehet. A mozdonyok egy gombnyomásra indulnak a következő állomásra. Az új, mozgó vasútmodellek olyan állomások között közlekednek, mint a mezőtúri, a tószegi, a mártélyi, a kétegyházi, a mosonmagyaróvári, a búcsúszentlászlói, az almási, vagy a bátaszéki vasútállomás. Az állomásépületek kicsinyített másai eredeti állapotukban láthatók.

 

A vitorlázás szerelemeseinek minden bizonnyal különleges élményt jelent majd együtt látni a „Magyar-tenger” legendás hajóit, köztük a Schärenkreuzer, a Kalóz, a Dragon, a Jolle, a Beluga, vagy a „Földkerülő” Szent Jupát alapmodelljét, a Balaton 31-et, ahogy lágyan ringatóznak a mini Balaton hullámain.

Az új vasút- és hajómakettek, mini állomásépületek mellett számos korábban bemutatott makett is interaktív funkciókkal egészült ki. A Debreceni Református Nagytemplomból az „Erős vár a mi istenünk”, Luther Márton korálja hallatszik, míg a Jáki templomból gregorián dallam, a Szegedi Dómból pedig a híres harangjáték csendül fel. A mini Pécsi Dzsámiból a müezzin imára hívó hangja hallatszik.

{youtube width="570" height="428"}uu7ryimItVA{/youtube}

Azok számára, akik jártak már a Mini Magyarország makettparkban, ismerősek az interaktív megoldások, hiszen a mini Operaházból már hallható a híres Melis-ária, az Egri vár makettjében a törököknek szóló elszánt üzenetként kifüggesztett koporsó pedig egy gombnyomásra emelkedik ki a várfal mögül.

Forrás: eletszepitok.hu

További látványos makettek ízelítőül

szaregerEger vára

szarbazilikaEsztergomi Bazilika

szarjakiJáki templom

szarcifraCifra palota -Kecskemét

szardebrereftemplomReformátus templom -Debrecen

szardorozsmaiszelmDorozsmai szélmalom

szarhevizHévízi Gyógyfürdő

szar18Szegedi dóm

szarweinkhemkastelyWeinckheim kastély -Békéscsaba

szartravelo

 

 

Forrás: eletszepitok.hu

 

 

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek