Aki fák közelében él, kevesebbet beteg

18 aug. 2014 Administrator

A légszennyezés kiszűrésével a fák évente dollármilliárdokat takarítanak meg az egészségügynek világszerte, nem is szólva a kedvező pszichés hatásokról.

faTöbb kutatás megerősítette, hogy a fákkal körülvett környezetben élők kevesebbet betegek, gyorsabban gyógyulnak, és jobban érzik magukat a bőrükben. Az Environmental Pollution (Környezetszennyezés) című folyóirat legújabb számában jelent meg az a tanulmány, amely a fák betegségmegelőzésben betöltött szerepét vizsgálja. A tanulmány szerzői azt írják, hogy például 2010-ben a fák körülbelül 17 tonnányi szennyeződéstől tisztították meg a levegőt az USA-ban, ezáltal 850 haláleset és közel 670 ezer légúti megbetegedés kialakulásának vették elejét – emeli ki a The Atlantic portál cikke.

A kutatás megállapításait egy, az Egyesült Államokat ábrázoló térkép foglalja össze, amely részletesen bemutatja, hogy mely területeken a legnagyobb a fák egészségvédő hatása. Általánosságban elmondható, hogy minél több fa van egy adott területen, annál több szennyeződést képesek kiszűrni. Azonban a sűrűbben lakott, urbánus régiókban minden egyes fának nagyobb szerepe van, mint vidéken, hiszen városban egy fának arányaiban sokkal több emberről kell „gondoskodnia” – írja a cikk.

Kevesebb fa, több haláleset

Amikor az Egyesült Államokban veszélyes méreteket öltött a smaragd kőris kéregrontó bogár pusztítása, párhuzamosan megugrott a szív- és érrendszeri betegségekre, valamint légúti problémákra visszavezethető halálesetek száma is. Egy 17 évet felölelő, az USA 15 államát érintő vizsgálat több mint 6 ezer légúti, továbbá 15 ezret meghaladó szív- és érrendszeri halálesetet írt a kéregrontó bogár számlájára.

fa2Egy korábbi, az 1970-es években született tanulmány a fák kedélyjavító hatására világított rá: azok a súlyos műtéten átesett páciensek, akik kórházi ágyukról az ablakon kinézve fákat láttak, gyorsabban gyógyultak, mint azok a társaik, akiknek szobájából a szomszédos épületekre volt kilátás. Egy másik kutatás pedig azt állapította meg, hogy közvetlenül a mellrák diagnózisa után a nők sokkal jobban tudtak a betegség legyőzésére koncentrálni, ha hetente legalább két órát a szabadban, fák között töltöttek.

Évente hétmillió áldozat

A WHO adatai szerint a légszennyezés globális szinten évente 7 millió áldozatot szed. Az egészségügyi kiadásokon túlmenően a levegőszennyezés járulékos költségeit, például az épületekben okozott károkat vagy a kieső termést is figyelembe véve a mostani tanulmány 86 milliárd dollárra becsüli az amerikai fák által elvégzett levegőtisztítás éves összértékét. Ha másért nem is, ezért mindenképpen érdemes minél több zöldfelületet kialakítani, főleg a városokban – írja a szerző.

A kutatás

Az Egyesült Államok Erdészeti Hivatalának kutatásai alapján úgy tűnik a keleti parton és a Középnyugaton egyre növekvő számban előforduló szív- és érrendszeri, valamint alsó légúti halálesetek szoros összefüggésbe hozhatók a régióban található 100 millió fa kivágásával. Bár a vizsgálati eredmények megerősítik azokat az elképzeléseket, melyek szerint a természetes környezet jelentős hatással van az emberek egészségi állapotára, a kutatóknak nem sikerült ok-okozati összefüggéseket megállapítaniuk a fakitermelés és az egészségi állapot között, így a kettő közti kapcsolat továbbra sem világos.

A tudósok 1300 megyéből és 15 államból származó demográfiai, halálozási és erdészeti adatokat vizsgáltak meg az 1990 és 2007 közötti időszakból. Az adatok összevetése után kiderült, hogy az egészségügyi mutatók jelentősen leromlottak a smaragd kőris kéregrontó néven ismert kártevővel fertőzött régiókban.

fa3A kártevő pusztításának következtében ezeken a területeken a többi régióhoz képest 15.000-rel több szív- és érrendszeri haláleset és 6000-rel több alsó légúti eredetű haláleset történt. A tudósok szerint a fák pusztulása és a halálozási arány növekedése közti kapcsolat azután is megmaradt, hogy olyan tényezőket is figyelembe vettek, mint az etnikai hovatartozás, az iskolázottság és a havi kereset.

"Kétség sem férhet hozzá, hogy a halálozási arány nem az iskolázottság, a bevétel, vagy valami más változó miatt nőtt meg hirtelen: ez a növekedés csakis a fák pusztulásával hozható összefüggésbe" - nyilatkozta Geoffrey Donovan, az Erdészeti Hivatal kutatóintézetének munkatársa. "Az összefüggés ugyanis minden megyében, eltérő demográfiai összetétel esetén is megmaradt."

A smaragd kőris kéregrontót 2002-ben Detroit mellett fedezték fel. A kártevő mind a huszonkét, Észak-Amerikában őshonos kőrisre veszélyt jelent, mivel a fertőzött fákat szinte kivétel nélkül elpusztítja.

Forrás

 

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek