Vajon milyen lehet a mindennapi élet az Andok vagy éppen a Himalája magaslatain? Miben másak a hegyi emberek, hogyan birkóznak meg  a körülményekkel? 

A távoli szemlélőt innen „lentről” gyakran megérinti az ottani erdők, legelők, ásványi anyagokban gazdag környezet szele, ám ha esetleg turistaként eljut oda, csak néhány napig csodálhatja az ott élők mindennapjait, és ismerkedhet azzal, hogyan bírják a nem mindennapi körülményeket.

A már-már a felhők közelében, a nagy magasságokban élő hegyi emberek szervezete megszokja a körülményeket, viszonyt három fontos tényezővel meg kell megbirkózniuk: a környezettel, az éghajlattal, és azzal, hogy szinte teljes elszigeteltségben élnek a társadalomtól.

Ahogy mondják, a trópusi égövben elterülő hegyeknél talán nincs is jobb élőhely egy „földlakó” számára. Ezek a területek mentesek a legsúlyosabb betegségektől, így például a maláriától, az álomkórtól – melyek a forró síkságokat bármikor sújthatják. Az Egyenlítőhöz közeli magaslatokon szinte jele sincsen az évszakok változásának. Mondhatni egész évben tavasz van, a mezőkön évente többször is megterem a növény. Ilyen a bolíviai és a perui Andok, ahol az egyetlen nagy élő civilizáció az inkáké. Az Andok területén egyébként az elmúlt 4000 évben több millió ember élt. Az ott lévő települések fekszenek a tengerszint felett a legmagasabban a Földön, igaz többségük valamivel 4000 méter alatt.

Az emberek tehát képesek sokféle élőhelyhez alkalmazkodni, gondoljunk csak az Andokban vagy a Tibetben élő közösségekre. Ők egész életüket itt töltik, egészség tekintetében különösebb gond és probléma nélkül. Csak egy példa: a magaslatokon élőknek húsz százalékkal több vérük van, mint az átlagnak, vörösvérsejtjeik is nagyobbak, ez pedig segíti az oxigén felszívódását. Mindebből az következik, hogy a hegylakóknak sűrűbb a vérük, így a szívük is majd egyötödével nagyobb méretű, mint az alacsonyabb területeken élőknek. Ezzel együtt nagyobb a tüdejük, sőt artériáik, vénáik is, így szinte elképzelhetetlen, hogy végtagjaik megfagyjanak.

De vajon mit esznek a hegyekben élők? A kukorica mellett – ami nagyjából 9-10 hónap alatt érik be a magasságokban – elsősorban burgonyát. Az ezekből készített főtt ételek a leggyakoribbak. Az Andokban magvakat, egyebek mellett az igen magas fehérjetartalommal rendelkező quinoát is fogyasztják, húsnak többnyire a tengerimalacot eszik.

A tibeti magaslatok embereinek legfontosabb túlélési „eszköze” a jak. Nemcsak az áruk vontatására használják ezt az állatot: húst, gyapjút, tejet, sajtot és vajat is biztosít a közösségnek, ráadásul a jak trágyáját sokan fűtésre használják fel. Érdekesség, hogy a jak tejét és az ebből készített vajat Buddha követői rendszeresen a szerzeteseknek, lámáknak ajándékozzák.

A tibetiek átlagban naponta 30-50 csészével isznak nemzeti italukból, ami tulajdonképpen egy vajas tea. Összetétele egyszerű: vaj, tealevél és só. Annak ellenére, hogy összetétele alapján nem igazán tűnik finomnak, nagyon ízletes. Egyébként a magas zsír- és kalóriatartalmú  ételek és italok segítenek melegen tartani az ajkaikat, kezeiket, megakadályozván, hogy azok kiszáradjanak a magaslati levegőben.

Sok kultúrában a hegyek már régóta szentek, így a kínaiaknál, a buddhistáknál, az ókori görögöknél és a keresztényeknél is nagy szerepet játszottak évezredekkel ezelőtt is.

Ma a felhők közeli élet nagyon érdekes és csábító. Igaz időtlen idők óta rengetegen megmászták már a legmagasabb csúcsokat, és a ködös, félelmetes magaslatok a mai napig nagy kihívást jelentenek a kalandra vágyók életében. A magaslatok lakói viszont mindennapjaikat élik azokon a helyeken, ahová elsősorban a hegymászók és a legkíváncsibb turisták jutnak el.