Élhető vidék: visszatérni a jól működő világhoz

16 szept. 2015 Varga Krisztina

A vidék sokszínű, a munkája is az – vallja a vidékfejlesztésben végzett munkájáért díjazott szakember, aki hisz a közösség erejében, a vidéki létben.

videkfejleszto3

 

Zágorhidi Czigány Ákos számos szervezetben tevékenykedik. Az oszkói Hegypásztor Körből indult, ott van a Pannon Helyi Termék Nonprofit Kft-ben, a hegyháti TDM szervezet élén. Tavaly az Év Vidékfejlesztője Díjat vehette át a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat elnökségétől.

- A vidékfejlesztésre komplexen kell tekinteni, nem szabad területekre tagolni – magyarázza. – Része a közösségfejlesztés, a gazdaságépítés, a turizmus, a szociális kérdések. Ez a sokszínűség jelenik meg az én munkámban is. A lényeg, hogy a dolgok jó irányba mennek és a szálak valahol összeérnek. Akármelyik minőségemben teszek, ugyanaz az irány: növelni a vidék élhetőségét. Újraindítani a régen jól működött folyamatokat, a még meglévő értékeket beépíteni a következő nemzedék életébe. Például kézművességet: kosárfonást, zsúpkészítést tanítottunk hegyháti munkanélkülieknek. Ma már többeknek megélhetést jelent az átörökített mesterségbeli tudás.

– A döntéshozók is mindinkább felismerik, hogy a vidékfejlesztés az egész gazdaság szempontjából fontos. Az élethez szükséges alapvető dolgok, így az élelem, nagyrészt vidéken teremnek. Itt él a lakosság nagy része, és bizonyos tudás csak vidéken maradt fenn. Olyan ismeretek, amikre még nagy szükségünk lesz. Egyre többen jönnek rá, hogy az az alapok nélküli, mesterséges multivilág, amit csak az érdekek és a pénz tartanak össze, már nem sokáig tartható. Vissza kell térni egy olyan világhoz, ami jól működött, mert az önellátásra, a saját tudásra, a közösségi összetartásra épült.

 

videkfejleszto

 

– Számunkra, akik mindig egy kicsit előbbre jártunk, ez már beigazolódott – mondja a Hegypásztor Körre utalva. – Abból indultunk, hogy visszahozzunk valamit az idősek szőlőhegyi kultúrájából. Aztán ez újabb dolgokat generált: jött a teleház, a vinotéka, a helyi termékek, a turizmus, a zsúpkészítés. Sikerült máshonnan is hasonló gondolkodású embereket bevonzani. Hiszem, idővel magunk mellé tudunk állítani jól képzett, innovatív fiatal szakembereket, akik kiutat keresnek a városi létből. Hiszen Oszkó és Budapest között oda vagy vissza ugyanannyi a távolság.

Országosan sok jó gyakorlat született, és a díj azt igazolja, Oszkó egy a jók közül.

– Biztatás, munkánk elismerése ez a díj. Megszoktuk, hogy érdektelenség mellett, vagy épp ellenszélben tettük dolgainkat, vittük tovább folyamatainkat. Most már magasabb szinteken is látják, hogy kicsit visszafelé kellene menni egy önfenntartó, élhetőbb életforma felé. A technika korában is meg lehet találni őseink tudásának és tapasztalatának a helyét. A vidéki ember élni akarása ösztönösen jó irányokat jelöl ki, csupán hagyni kell ezeket érvényesülni.

Forrás: vaol.hu

 

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek