Fokhagymás hiedelmek, babonák és szokások

26 dec. 2014 Administrator

A fokhagyma egészségre gyakorolt kedvező hatásait már régebbről ismerjük, ám ugyanilyen jó tudni a növénnyel kapcsolatos hiedelmekről, szokásokról is.

fokrecept3Az alábbiakban tekintsük át a néphagyományokból maradt, a fokhagymával összefüggő legfontosabb „babonás tudnivalókat.”

Fokhagymafonatokat erősítettek a bejárati ajtók közelébe a gonosz lelkek távoltartására. A fokhagymafüzérek felakasztása konyhákban még ma is élő szokás.

A bölcsőbe fokhagymát, mosófát, bicskát, rózsafüzért, imakönyvet, az anya menyasszonyi fátylát szokták beletenni, hogy ne bántsák a kicsit a boszorkányok (vajon a gyermek még belefért a bölcsőbe?).

Kedd és péntek gonoszjáró napoknak számítottak. Ezzel magyarázható a következő tilalom és előírás: kedden és pénteken nem volt szabad a legényeknek lányokhoz menni. Aki ilyenkor ment volna, annak fokhagymát dugtak volna a zsebibe.

Ha valakit mégis bántanak a boszorkányok, a fokhagymával háromszor keresztet kell rajzolni a homlokára.

Ha párna alá egy-két cikket tesznek, vagy az ágy lábát megkenik vele, a szagától elriadnak a szellemek;

Ha az istálló ajtaját bekenik vele, a szépasszonyok (értsd: boszorkányok) nem nyergelték fel a lovakat.

A háziállatokat rontástól óvták vele: például tehén ellésekor az istállóajtó fölé vagy a tehén szarvába dugták a fokhagymát (?!).

fokrecept2Sebre újhold péntekén ötféle anyagot kell összekeverni: lisztet, cukrot, sót, fokhagymát és tejfölt. Össze kell gyúrni és azzal megkenni a sebet.

Fejfájásra a háztetőről mohát kellett szedni, megfőzni, és ha megfő, három fej fokhagymát kell összetörni, és meg kell inni.

Búzavetéskor a gazda a kebelibe szokott fokhagymát tenni, hogy sűrűbb legyen a búza, nehogy megbabonázzák.

Régen a karácsonyi asztalra helyezett vagy a karácsonyi vacsoráról eltett fokhagyma (ekkor általában mézbe mártogatva ették, gyakran a vacsora kezdő fogásaként) különösen fontosnak számított.

A franciák meglehetős óvatossággal kezelték a nyers fokhagymát: bekenték vele a salátás tálat, vagy a séf rálehelt az edényre, miután elrágcsált egy gerezddel.

Ráadásként álljon itt a bátyai fokhagymás bor receptje: mivel Bátya környékén nemigen terem meg a szőlő, a fondorlatos gazda kitalálta, hogy tud fokhagymából bort csinálni. Ősszel elülteti a fokhagymát, aztán tavasztól kapálja, gondozza, végül júniusban felszedi és megszárítja. Amikor megtisztította, fölfonja, és elcseréli borért.

Forrás: bozotmives.hu

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek