Mezítlábas egészség

12 máj. 2013 Csehek Katalin

mezitlab2Aki elektromos vezetékekkel dolgozik, az jól tudja: nem szabad leföldelve lennie, mert akkor megrázhatja az áram, s akár végzetes is baleset történhet.

Ha baleset történik, áthalad rajta az áram, mert a test is vezeti az áramot.  Ezek a nyugati tudomány által rég felismert tények. Ezen az ismereten alapszik a kínai orvoslás évezredes tudománya is, az akupunktúra. Jól tudjuk ma már azt is, hogy az idegrendszerünk elektronok mozgatásával működik.

Munkások gyakran használnak egy kis elektromos szenzort mielőtt belefúrnak a falba, amit végig szoktak húzni a falon, hogy megnézzék, hol lehet feszültséggel töltött az elektromos vezeték. Ezzel az egyébként komputer boltokban olcsón beszerezhető kis szenzorral remekül demonstrálhatjuk, hogy a mi testünk is antennaként viselkedik. Egészen egyszerűen, ha magunkhoz közel húzzuk, és eltávolítjuk, a kis készülék gyorsabban vagy lassabban csipog. Ha elektromos feszültséggel töltött mezőben állunk, a test is feltöltődik feszültséggel, míg ha földeljük magunkat, az elektromos feszültség is csökken, mert áthalad rajtunk.

Ezért például orvosi műtőben nagy figyelmet fordítanak arra, hogy csak leföldelt beteget műtsenek. Nehogy a felhalmozódó feszültség extra stresszként hasson a beteg testére. Az elektronikai területen dolgozók is mindig leföldelten dolgoznak, nehogy a testükben felhalmozódott elektromos feszültség megrongálja a chipet vagy software-t.  A Föld számunkra a legnagyobb elektromos tárgy, aminek részei vagyunk. Elektromos feszültsége energizálja a körülöttünk lévő tárgyakat, így minket is. Ez teljesen normális – mondja Clint Ober, aki 30 éves kábel televíziós karrierjét követően James Oschman biofizikussal ma a Föld elektromos feszültségének testünkre gyakorolt hatását vizsgálja.  

mezitlab1Az emberek természetes körülmények között leföldelve éltek, vagy mezítláb vagy bőrtalpú cipőkben jártak. Így testükbe könnyen utat találtak a Föld szabad elektronjai. Az utóbbi 50 évben azonban, mióta a műanyag talpú cipők elterjedtek, le lettünk földelve. Új megfigyelés, hogy az elektronok úgy viselkednek, mint az antioxidánsok. Az immunrendszerünk által előállított szabad gyököket semlegesítik, kitisztítják a testből. A szabad gyökök, ezek a reaktív oxigén fajták ugyanis elektron hiányosak, amik földelés során magukhoz vonzzák a testbe áramló szabad elektronokat.

A mezitláb fűben, homokban vagy vízben járás tehát rendkívül előnyös az egészségünkre. Sőt a földelve való alvás is. Dr Stephen Sinatra, kardiológus és Földelés szakértő azt mondja, hogy a véráramlást segíti, ezáltal a vérnyomást csökkenti a Földdel való szabad kapcsolat:

- a fehérvérsejtek száma és a billirubinszint normalizálódik,
- a fájdalomküszöb emelkedik,
- a kalcium- és foszfor- háztartásra való előnyös hatásának köszönhetően kedvező a csontriktulás gyógyításában és megelőzésében,
- csökkenti a vér glukóz szintjét, ezáltal előnyös a cukorbetegség kezelésében,
- csökkenti a szabad tri-iodothironint és növeli a szabad thiroxint, ezáltal jobb pajzsmirigy működést biztosítva.
 Forrás:  naturahirek.hu

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek