Kevesen vannak, akik 27 unokával büszkélkedhetnek. A kilencven esztendős Angyalné Esztike néni elmondhatja: 10 unoka és 17 dédunoka imádott nagymamája.

- Sokaknak tágra nyíltak már a szemei, amikor megtudták, hogy közel harminc unokám van – fogadott otthonában Angyal Ferencné Esztike néni, majd rögtön elővette a családi fényképeket a szekrényből. – Nézze, kedvesem: itt vannak a gyerekek, ez itt Erika, ő pedig a kicsi Benedek, mindig gyönyörködöm bennük. Sokszor mondom Benikének, hogy zsákban hozza a meleget és ezen mindig nagyokat nevet. Nem teszek kivételt, egyformán szeretem mindegyiket, mind egyformán fontos. A születésnapokkal azonban már gondban vagyok ennyi unokánál – simította meg a képeket.

- A gyerekekre nagyon oda kell figyelni, hiszen gyorsan telik az idő, hamar felnőnek. Igyekeztem sokat tanítgatni őket, a legjobban azt szeretik, amikor mesélek arról az időről, amikor még iskolás voltam. A másfél éves kisunokám gyakran kér: „Dédi, üljél csak le és meséljél!”. Ugye, hogy nem lehet egy ilyen kérést visszautasítani? – mosolygott.

Esztike néni szereti a társaságot, és rendkívül jó humorérzéke is van!
- Képzeljék, majdnem annyi fogam van, mint unokám – mesélte. – Kilencven esztendősen még csak két fogam hiányzik, a többi mind eredeti. Amit a gyerekek nem tudnak elrágni, azt én könnyedén elfogyasztom. Nem tudom, hogy mitől maradtak meg a fogaim, mindenesetre nagyon szeretem az itteni artézi vizet, sokat iszom belőle. Ha egy összejövetelen megkérdezik, hogy mit iszom, mindig az a válaszom, hogy minden jöhet, ami „a” betűvel kezdődik: a bor, a sör, a pálinka. Persze csak viccelek! Az viszont igaz, hogy nagyon szeretek táncolni, mulatni. Sokszor mondják a nyugdíjas klubban, hogy kezdjem el a nótát. „Valamikor a kis kertünk, tele volt virággal...”– zendített rá remegő hangon Angyal néni.

Esztike néni idén március 27-én ünnepelte kilencvenedik születésnapját. Az eseményen, ahol Nagy Szilárd polgármester is köszöntötte, jelen volt egy-két kivétellel az összes unoka.

- Mózeskosárban volt a legapróbb csemete, sírtam sokat, hogy milyen szépen megterítettek az unokáim – folytatta a tüneményes idős hölgy. – Marhahús volt, pörkölt, savanyúság hozzá, sok finom sütemény és italok. Elfogott a sírógörcs, amikor megláttam a tortám. Ketten hozták be a közel egyméteres süteményt! Akármerre mentem itt a községben, mindenki megállított, nem győztem fogadni a jókívánságokat. Tudja, kedvesem, születésem óta itt élek Kengyelen, ismernek sokan. Annak idején is népes családban éltem.

- Nyolcan voltunk testvérek, de már csak hárman vagyunk. Juszti volt a legidősebb, ő 1921-ben született, én másodikként huszonháromban, a következő testvérem huszonötben és így tovább. A legfiatalabb öcsém, András harminchetes születésű – sorolta a néni, miközben a családi fényképeket nézegette. – No, de lefőtt a kávé, és itt egy kis sütemény, hagy' kínáljam meg. Az Isten áldja meg magukat! – búcsúzott Angyal-néni.

Angyal Ferencné Esztike néni az Őszirózsa Nyugdíjasklub oszlopos tagja. A klub tagjai bejárták az egész országot, mely során előadták műsorukat. – Ellátogattunk sok szép helyre, Gyulára és Hajdúszoboszlóra pedig már olyan, mintha hazamennék – mesélte a néni. – Minden hétfőn a klubba járok, ott is ünnepeltük a kilencvenedik születésnapomat. Nézzék ezt a rengeteg virágot, mind nekem hozták! Kiraktam ide az ajtó elé, hogy gyönyörködhessenek benne azok, akik elhaladnak a házunk előtt – mutatta a nagy halom virágot a néni.

Forrás: szoljon.hu