Fába faragott érzések és a szeretet bilincse

18 ápr. 2013 Müller Orsolya

fafarago1Nyulasi József nem egyszerűen szobrokat farag, hanem gondjait, bánatát, örömét meséli fába, így osztja meg embertársaival azokat intésül és okulásul.

Kiemelkedő elismerésben részesült a tavalyi augusztus 20-i nemzeti ünnepen Nyulasi József. A nyárádi származású fafaragó népművész jelentős hagyományátörökítő és értékteremtő tevékenységéért a Néprajzi Múzeumban Népművészet Mestere díjban részesült. Nyulasi József meghatottan, örömmel vette át a kitüntetést, úgy fogalmazott, talán a legszebb pillanat volt az életében. 

- Valósággal úgy szálltam oda, ahol átadták ezt a kitüntetést, csodálatos, méltó helyre, a Néprajzi Múzeumba. Életem legnagyobb és legszebb élménye volt. Sok mindenre kötelez ez a cím. Bár eddig is kötelezett a lelkiismeretem, a környezet, ahonnét engem eleresztettek, köteleznek azok, akik még mindig rajtam tartják a bilincset, azt a bilincset, ami ideköt: a szeretet bilincsét.

 Nyulasi József 1946. március elsején született egy hétgyermekes család negyedik sarjaként. Kisiskolásként Nyárádon fedezte fel tehetségét Szalay László festőművész tanára. A fafaragás mesterségét és szeretetét pedig édesapjától leste el.

fafaragó3- Én egy nagy családban születtem. Akkoriban minden játékunkat édesapánk fából faragta. Gyerekkoromban teheneket őrizgettem egy régi agyagbányánál. Egy oldalra kinőtt galagonyaágat letörtem, amely hasonlított egy kutyafejre. De olyan volt ez a fej, mintha fájna neki valami, hát elővettem a bicskámat és odafaragtam az ujjaim nyomát, mintha én szorítanám a nyakát annak a szegény állatnak. És akkor az ottani malomtulajdonos elküldte a Szabad Földnek, hogy ez egy kilenc éves kisfiú faragása. A későbbiek pedig úgy alakultak, hogy Nyárádra került iskolaigazgatónak Szalay László festőművész. Így aztán ő vezette a kezemet az évek során, s közben nagyon sokan biztattak a faluban is.

Nyulasi József saját bevallása szerint eleinte szobrásznak készült. Aztán mire leérettségizett, egyre többet faragott fát, s azóta is a fa megmunkálásának szerelmese.

- Valójában szobrász szerettem volna lenni. De úgy éreztem, hogy ebben a modern világban, ahol mindent leegyszerűsítenek, nem találom a helyem. Az érzelmeket nem lehet leegyszerűsíteni. Így aztán egy picit sértődötten hazatértem, és úgy döntöttem visszafelé nyúlok, onnan várom a segítséget. És rengetegen segítettek és biztattak. Szeretném kiemelni Kis Ilonát, aki néprajzzal foglalkozott, rendkívül sok támogatást kaptam tőle.

fafarago2Nyulasi József több évtizedes fafaragó tevékenysége során kisebb emlék- és ajándéktárgyakon kívül bútorokat, használati tárgyakat, ékszereket, fali díszeket, valamint számtalan szobor-kompozíciót, emlékművet, síremléket és kopjafát alkotott. Művei mind szülőföldje környékén, mind hazánk különböző vidékein, de Európa több pontján is megtalálhatók. Köztéri kompozíciói a nemzeti emlékezetet szolgálják, oktató tevékenysége is a hagyományőrzést szolgálja.

- Nagyon mélyen érintett legbelül az az emlékmű, melyet az egykori tanítóképzőben végzett tanárok, pedagógusok kérésére készítettem. Amely ma is a Pápai Gazdasági Szakképző Iskola székhelyintézményének épülete előtt magasodik. A Tanítók emlékműve avatásán Gábosiné, nyárádi tanítónőm odajött hozzám és könnyes szemmel azt mondta: hadd fogalmazzam meg én, mit készítettél. És elmondta, hogy az a batyu, a tudás batyuja, amit aztán nekünk kell feltölteni, az elbocsátó iskola jelenik meg az emlékműben. Nagyon elérzékenyültem. Ugyanerre gondoltam, amikor kifaragtam.

- Jelenleg dolgozik valamin?
- Zircen még nincs alkotásom és éppen onnan kerestek meg régi barátok, akiknek nem tudtam nemet mondani. A fejemben már kész a terv. Egy '48-as emlékművet kell készítenem a településnek. Most már csak abban erősítem magam, hogy tudjak naponta annyit állni a faragás mellett, amennyit szükséges.

Nyulasi József alkotásai felölelik a magyar népművészet teljes repertoárját, a magyar történelmi események egy-egy szeletét. A fafaragó népművész magas színvonalú népi iparművészeti tevékenysége méltóvá teszi a Népművészet Mestere díjra.

Forrás: papa-ma.hu

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek