Balatoni Borkalauz: minden szőlőtőke egy család sorsát hordozza

29 jún. 2015 Administrator

Sokat beszélnek arról, hogy hogyan lehetne a balatoni szezont meghosszabbítani, hiszen a tó és környéke számtalan értéket rejt, amelyek nem csak – vagy főleg nem – nyáron mutatják meg igazi arcukat az ide látogatók előtt.

badacsony1Az egyik ilyen kitörési pont a borászat, amely az elmúlt másfél évtizedben rengeteget fejlődött, és elindult a minőségi borok termelése irányába. Mégsem foglalta el még méltó helyét a magyar borkedvelők térképén, többek közt azért sem, mert néhány pincétől eltekintve nemigen ismerték az itt dolgozó borászokat. Ezt a helyzetet ismerte fel a SailingBooks.hu, a Balatoni Borkalauz kiadója, s éppen a szezon kezdetére jelentkezett új kötetével, amely rengeteg fotóval, térképpel és számos érdekes háttértörténettel mutatja be a Balaton-környéki borászatokat.

Anekdoták, történetek, borászok

A szerzők ügyeltek arra, hogy a bor azért divatos és piedesztálra emelt termék, mert a fogyasztók azonosulni tudnak a nedű előállítójával – a borásszal. Ezért igen komoly munkát fektettek be könyvükbe – minden borásszal illetve a pincék vezetőivel egyenként beszélgettek, s az interjúk alapján készült a kötet. Ez érződik a személyes hangvételen, amely az olvasó számára komoly nyereség: az anekdoták, történetek alapján könnyen választhat magának szimpatikus borászatot vagy borászt, akivel egy-két pohár mellett szívesen eltársalogna.

bbor2A kötet ugyanis útiköny, ám olyan útikönyv, amelynek mottójául ezt választották:

Minden pohár borban ott van a borász lelke.

Minden dűlő egy történetet rejt. 

Minden szőlőtőke egy család sorsát hordozza…

Ennek a mottónak eleget téve a Balatoni Borkalauzból a szakmai adatokon kívül nagyon sok mindent megtudhatunk a borászokról, családjukról, hátterükről és életfelfogásukról is. A szerzők közel negyven balatoni borászatot és legjobb boraikat mutatják be, méghozzá útvonalakra felfűzve. A kötet akár útikönyvként is használható: ha egy esős nyári vagy egy szép őszi napon kedvünk támad egy jó borozgatásra valamelyik balatoni pince hűvösén, könnyen választhatunk kedvünkre való borászatot.

bbor1A szövegeket P. Nagy Ildikó és Náray Vilmos írta, a borászportrékat és a pincéket bemutató képeket Pórszász Áron és Mag Andrea készítette. A borokat Németh Richárd, a Wine Flow bloggere mutatja be, értően, a maga könnyen felismerhető stílusában. A kötet modern formavilága Takács Viktória értő munkáját dicséri.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek