Korszerű falut építenek a semmi közepén

24 ápr. 2015 Administrator

A faluról a legtöbb városinak vagy az elmaradottság vagy az érintetlen romantika ugrik be, és persze mindkettőben van valami, azért réges rég nem ez a jellemző. És főleg nem ettől falu egy falu.

Csórompuszta-farmhouse

Azt viszont elég nehéz elképzelni, hogy milyen is egy ilyen kistelepülés korszerű kiadásban. Amelyiknek megvan minden „falufunkciója”, „falutulajdonsága”,  viszont él, s virul, és nem elavult technológiákkal és építészeti megoldásokkal van tele. Azért nehéz, mert nem nagyon van rá példa - adta hírül az Index.

A Hello Wood most egy baromi izgalmas kísérletbe kezd, amihez ráadásul önkéntesek jelentkezését várják! A Hello Woodnak évente van valamilyen, nem túl kötött témája. Két éve a Step closer! volt a jelszó (miszerint természet, ember és épített környezet bonyolult viszonya), tavaly meg az, hogy Play with Balance! Idén először nem elkülönült alkotások születnek majd, hanem közük is lesz egymáshoz, ugyanis egy falu születik majd Csórompusztán július 11 és 19 között.

Mielőtt a fanyalgók fanyalogni kezdenének, hogy minek az angol név, elárulom, hogy ez egy nemzetközi fesztivál, ahová már eddig is 25 országból érkeztek a vendégek, s a lista idén tovább bővülhet. Ahogy írják:

"Idén olyan meghívott workshopvezetők vesznek majd részt a munkában, mint az Invisible Studio és a Studio in the Woods alapítója, valamint a Cambridge-i Egyetem design-tanszékének munkatársa, Piers Taylor; az ArchDaily 2014-es Building of the Year díjának nyertese, a japán Katsuya Fukushima; illetve az izraeli székhelyű 72 Hour Urban Action alkotói csoport alapítói."

Ehhez a falutémához kicsit kötöttebb lett a feladat is. A szervezők első körben összeszedték, milyen funkciójú építmények kellenek egy faluba: a lakóhely mellett legyen kocsma, templom, bolt, piac, iskola stb. 

Azután ezekre lehetett tervekkel pályázni, hogy aztán azokat meg is valósítsák. Mégpedig építész- vagy művészeti, dizájnszakos hallgatók segítségével. 

Ha te is az vagy, te is jelentkezhetsz önkéntesnek!

Mégpedig május 16-ig. Itt keresd hozzá a részleteket és a jelentkezési lapot

Forrás

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek