Vendégváró Revlanda a zalai présházak ölelésében

06 jan. 2015 Lantos Tivadar

Zalaszentgróttól 7 kilométerre található egy mesébe illő, provence-i tájat idéző kis település, Zalaszentgrót-Csáford. Csodálatos szőlőhegyek, régi hangulatú présházak, teljes nyugalom és csend teszi ezt a vidéket varázslatossá.

revlanda1Mindez azonnal magával ragadja a szemlélődőt. Mint ahogyan Greschik Gábort is megbabonázta a hely szelleme. A szerszámok és építőipari segédanyagok gyártásával, forgalmazásával foglalkozó cég ügyvezető igazgatója nem gondolta volna, hogy egyszer földtulajdonossá válik a Balaton-felvidéken, sőt, vendégházat működtet majd. A Revlanda Vendégház 2013-ban épült a környék hangulatának megfelelő stílusban és a FATOSZ által a legmagasabb, négynapraforgós minősítést kapta meg.

- Részben a cég dolgozóinak van itt szálláslehetősége, de a fennmaradó időt, amikor senki nincs a házban, szeretnénk célszerűen kihasználni, másoknak is megmutatni a vendégház és a környék különlegességeit. Nem reklámoztuk, nem vertük nagydobra, mégis sokan találtak ránk. Vevőink, megrendelőink közül is sokan voltak már itt vendégségben. Összefogás eredményeként a környékbeli borászok, akiknek nincs szálláshelyük, ajánlanak bennünket – mondta el Greschik Gábor, akinek személyes kötődése is van a helyhez, anyai nagyanyja született Zalaszentgróton.

revlanda2A Revlanda Vendégház kívülről elegáns présház hangulatát árasztja. Beljebb lépve a hálószobákat átjárja a melegség és a romantika: fenyő hajópadló, kellemes hangulatú bútorok, és apró virágmintás függönyök az ablakokon. Innen csodálatos kilátás nyílik a zalai dombokra. A fürdőszobák exkluzív fürdőkabinnal felszereltek. Hangulatos fény és zene mellett van mód a felfrissülésre. A közös helyiségek, a konyha és a társalgó ideálisak az összejövetelekre. A konyha teljesen felszerelt és tágas, a vidéki hangulatot idéző kiegészítők pedig élménnyé teszik a közös főzést. A társalgóból a teraszra lépve a szemet gyönyörködtető szőlőhegyek, és a borospince vastag tölgyfa ajtaja ölelnek körül, remek hangulatot adva egy meghitt esti beszélgetéshez, egy pohár kellemes zalai bor társaságában.

revlanda3- A környék ugyan csendes és zavartalan, de a közelben rengeteg lehetőség adódik a kikapcsolódásra. Mindig más itt a klíma, mint az ország többi vidékén. Mindig zöldebb, még a száraz nyarak esetén is. A kehidakustányi fürdő például 10 percre van tőlünk, Zalacsányban pedig most építenek egy gigantikus golfpályát. Pihenésre, kikapcsolódásra, aktív pihenésre alkalmas a környék – teszi hozzá Greschik Gábor.

Greschik Úr maga is szívesen tölti kevés szabadidejét családjával a vendégházban, gyerekei (az egyik négy, a másik hat éves) imádják a helyet.

revlanda4- Túl sokat nem tudok sajnos itt lenni, de a téli pihenőidőben egy-két napra biztosan birtokba vesszük a portát. A ház korszerű, energiatakarékos megoldásokat tartalmaz (mint amilyen a pelletes kazán), ugyanakkor csak természetes anyagokat használtunk fel az építkezés során.  Minden szomszéd melegen ajánlja saját borait, érdemes őket megkóstolni, mert finomak. Nagyon barátságosak, és a vendégekkel is előzékenyek a környékbeliek – mondja el Greschik Úr.

Céges rendezvényeket kevésbé lehet tartani a Revlanda Vendégházban, mert a méretei nem teszik lehetővé.

– Rendszeresen megválasztjuk az év dolgozóját, az értékesítők és a belső dolgozók közül, s akire a legtöbben szavaznak, megkapja egy hét végére a teljes házat, így barátokkal és rokonokkal is tölthet kellemes napokat itt – teszi hozzá a tulajdonos.

revlanda5Az igényesen berendezett vendégház ízlésesen visszafogott, nem hivalkodó. Az eredeti, 100 éves, vályogházból épült présház is megmaradt a telken, amely a régmúlt hangulatát hordozza magában. A világ zajától távol, egy lassabb, nyugodtabb környezetben, a présházak ölelő karjaiban, a fehérborok hangulatába felejthetetlen élmény a pihenés.

További információk a vendégház weboldalán érhetők el.

(x)

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek