Pálinkát és kolbászt kínálnak a Falusi Patikában

04 szept. 2015 Vaskor István

Röpke múltbéli időutazás a 19. századba korhű környezettel, falusi vendégasztallal, pálinkakóstolással: aligha kell ennél romantikusabb vidéki pihenés.

falusipatika1Ha pedig mindez a Tisza-tónál található, az maga igazi kaland a természet nyújtotta élményekkel, programok nagy választékával, ráadásul az év minden részében. Amikor a tiszaszőlősi Tisza-tó Vendégház tulajdonosai megálmodták a régi idők hangulatát idéző portát, már tudták, hogy Falusi Patika elnevezéssel bizonyára sok látogatót csábítanak majd a vendégházba.

A Tisza-tó Vendégházat egy

1850-es évek közepén épült módos parasztház

építészeti jegyeinek megőrzésével alakították ki, arra törekedve, hogy megmaradjon korhű hangulata, ötvözve azt a mai kor kényelmi követelményeivel. Először két apartmant adtak át rendeltetésének – melyek közül az egyik akadálymentesített, azaz abban mozgáskorlátozottakat is fogadnak –, majd további fejlesztéseik eredményeként a vendégház hét darab kétszemélyes, fürdőszobás szobával bővült. Ezek közül az egyik gyermekszobával bővített, így jelenleg összesen 25 vendég elszállásolására van lehetőség.

falusipatika2A Tisza-tó Vendégházban pihenők akár Szentendrén is érezhetik magukat, azzal a különbséggel, hogy míg a skanzenben csak megszemlélhetik, itt belekóstolhatnak a vidéki romantikába, a korhű bútorok és használati tárgyak ugyanis lehetővé teszik számukra a 19.  századi falusi mindennapok megismerését. Ehhez az életérzéshez társul a falusi vendégasztal szolgáltatás keretében helyi különlegességek, így például a

karcagi birkapörkölt vagy a tiszai halászlé

elfogyasztása, további helyben termelt alapanyagokból készült kuriózumok kóstolása, nem utolsó sorban pedig a ház felújított pincéjében a pálinkakóstoló programokon történő részvétel.

falusipatika3De hogy kerül a pálinka az asztalra? Nos, a vendégház tulajdonosai Tiszaszőlősőn és Tiszaörsön bér- és kereskedelmi pálinkafőzdét üzemeltetnek, s jó „árukapcsolásként” hozták létre a 2012-től látogatható Falusi Patika Látvány Pálinkafőzdét. Az itt készült minőségi pálinkákat kóstolhatják meg a pince programjain a vendégház lakói, de a látványfőzdében előzetes egyeztetés alapján, családi, baráti, céges közösségeknek is lehetőségük nyílik a több évszázados múltra visszatekintő, hagyományos pálinkafőzési technológia megtekintésére és a nemes nedü kóstolására is.

S hogy még mindig ne kívánkozzék el a vendég a szálláshelyről, annak a házat körülölelő, ezer négyzetméter területű, rendezett kert lehet az okozója, melyben a hatvan négyzetméteres, kemencés kerti pavilon kínálja magát sütésre, főzésre. A vendéglátók igény esetén beszerzik a helyi alapanyagokat, vagy akár

profi szakácsot is biztosítanak a megkívánt ínyencségek elkészítéséhez.

Miközben a felnőttek a kulináris élvezeteknek hódolnak, a gyermekek – jó idő esetén – a nagy udvarban és a homokozóban tölthetik idejüket. S ha netán még ez sem elég, a két darab, egyenként 10 férőhelyes, fűthető kültéri fadézsa télen-nyáron felejthetetlen élményt biztosít, miként a 8 személyes finn szauna használata is.

falusipatika4Mindezek ismeretében szinte természetes, hogy a Tisza-tó Vendégház a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének szakmai ajánlására megkapta a legmagasabb Nemzeti Tanúsító Védjegyet, a négynapraforgós minősítést.

Maga a Tisza-tó nyújtotta lehetőségek természetesen a vendégház kínálatában is szerepelnek. Így szolgáltatásaik között megtaláljuk,

a Tisza-tavi motorcsónakos és hajós kirándulást,

a túrakajakozást és a horgászási lehetőségeket is. Mindezeken túlmenően a kerékpározás szerelmesei körbekerekezhetik a tavat a vendégházban bérelhető túrakerékpárokkal, igényelhetnek lovas kocsis vagy hintós kirándulást, valamint terepjárós kalandozást a kiskörei vízi erőmű környékére.

falusipatika5A téli időszak slágere a vendégház két éjszakás, három napos disznótoros programja, mely a hely szellemének megfelelően magában hordozza a vidéki élet romantikáját, a Falusi Patika szellemiségét. Megéri beleszippantani ebbe is!

További információk a Falusi Patika weboldalán és Facebook-oldalán érhetők el.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek