Vadászház a szabolcsi földvár tövében

12 nov. 2014 Vaskor István

Áll egy szép vendégház Szabolcs községben, a honfoglalás-kori földvár történelmi környezetében: elsősorban vadászok háza ez az év minden szakaszában.

nimrod1Szabolcs községet a közgondolkodás elsősorban nemzeti emlékhelyként, mint az 1092. évi Szent László király által összehívott országgyűlés szimbólumát tartja számon, de a történelem őrzője a helyi református templom és maga a magyarság történetének örök mementója, a Szabolcsi Földvár.

A Gávavencsellői Nimród Vadásztársaság szabolcsi vadászháza még 1985-ben épült, de az idő vasfoga alaposan kikezdte. A társaság az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program támogatásával egy Leader-pályázat keretében felújította a házat, mely a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének szakmai ajánlására megkapta a legmagasabb Nemzeti Tanúsító Védjegyet, a népnapraforgós minősítést. Az elismerés nem a véletlen műve: valóban gyönyörű az épület, kívül-belül megfelel a kor követelményeinek.

Ilku Béla, a vadásztársaság elnöke régi motoros a szakmában. Közel harminc éve – gyermekkori természetszeretete és erdőjárása gyümölcseként – lett a vadász társadalom tagja. 1992-ben tette le a hivatásos vadászvizsgát, egy évvel később pedig vadászmesternek választották. Ma elnökként a maga egyszerűségével, nagyszerű emberi tulajdonságaival, a vadászat iránti alázattal irányítja a társaságot.

nimrod3- A Gávavencsellői Nimród Vadásztársaság nyolc település – Gávavencsellő, Rakamaz, Tímár, Szabolcs, Balsa, Tiszabercel, Paszab, Búj – összefogásával alakult – mondta az elnök. A földtulajdonosok birtokait vadászterületként, azok hozzájárulásával használjuk. Ma a 13 ezer hektártól is nagyobb területünkkel az egyik legnagyobb vadásztársaság vagyunk Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. 53 tagunk van, köztük fiatalok. Tudja, az élet hozza magával, hogy az apákat fiaik is követik a vadászatban, így folyamatos az utánpótlás. Zsolt fiam is már gyerekkorában elkísért engem a vadászatokra, így ma már ő is tagja a társaságnak.

nimrod2- Igazi közösség lehet az Önöké, ahol fiatal és a rutinos vadászok jól kiegészítik egymást.
- Társaságunk olyan – a vadat és vadászatot szerető – vadászokból áll, akik a magyar vadásztársadalom által képviselt értékeket tisztelik, hagyományait őrzik és átörökítik azt az utókor számára. Mi többnyire saját területünkön vadászunk, hiszen területünk gazdag a vadállományban: vaddisznó, fácán, kacsa, szarvas, őz bőséggel akad, ezért vendégvadászok, köztük ismert személyiségek is megfordulnak nálunk. Csak egy példa: többször vadászott társaságunk területén a Mirage repülőgépgyár tulajdonosa is! Olykor egyébként mi is elmegyünk meghívásos vadászatra az ország más területeire.

- Nyilván a vendégvadászok gyakori jelenléte is indokolttá tette vadászházuk felújítását.
- Ez volt az egyik motiváció, s persze az épület erősen leromlott állaga. Sikeres pályázatunknak köszönhetően alakítottuk ki az öt fürdőszobás szobából, tágas, jól felszerelt konyhából és akár ötven fő befogadására is alkalmas társalgóból álló vendégházat, melyet 2013 őszén ünnepélyes keretek között adtunk át rendeltetésének. „Antikolt” szobabútoraink igazi falusi hangulatot árasztanak, miként a környék csendje és nyugalma is.

nimrod4- Bárki igénybe veheti a vendégházat?
- Természetesen igen, de elsősorban vadászok igénylik nálunk a szálláshelyet. Nem is véletlen ez, hiszen vadászterületünknek szinte a közepén áll a vendégház, innen kiindulva bármely irányba elindulhatnak a sporttársak szerencsét próbálni. Innen indulnak a közös vadászatok és a vendégházban rendezzük a társaság programjait, köztük közgyűléseinket is.

- Gondolom, a társaság tagjai jókat falatoznak olykor-olykor…
- Vadászember szereti a finom étkeket. Ma is igazak Arany János versének szavai: „Halat, s vadat, s mi jó falat, szem szájnak ingere” – s náluk van mindkettő, ráadásul saját forrásból.

nimrod5- Ha nem vadászni érkezik a vendég, milyen programokat ajánlanak számára?
- A szabolcsi földvár, a református templom és a Mudrány-kúria Szabolcs községben megtekinthető. Sok a látnivaló a környéken is: a Tisza és holtágai, a tiszaberceli Bessenyei Emlékház,, a paszabi Szőttes Népművészeti Ház, a Nagy-Morotva vízi tanösvény és a Tokaji borvidék könnyen és gyorsan megközelíthető és mindegyik tartalmas kikapcsolódást kínál.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek