Porrogszentkirály és a turizmus: kicsinyke falu nagy lépései

09 nov. 2014 Vaskor István

Miként lehet egy alig háromszáz lelkes kicsinyke faluban turizmust „csinálni”? A választ a Somogy megyei Porrogszentkirályon ismerik és gyakorolják.

porrog4szkiralyA sok évszázad viharát túlélő település mai arculata őrzi a múlt jegyeit. Sok vakolatdíszes parasztház, nyitott kéményű „füstös konyhás” ház – ami tájházként funkcionál – látható a településen, ám mellettük megférnek a mai, korszerű épületek, így alkotva szép faluképet.

A Csurgótól 5, Nagykanizsától 25, míg a Dráva folyótól 14-15 kilométerre fekvő Porrogszentkirály és környéke bővelkedik természeti szépségekben. A Duna-Dráva Nemzeti Parkhoz tartozó és a falut körülölelő erdők látványa minden évszakban melengető látvány, miként a számos növényritkaság és az állatvilág gazdagsága is. A közelben, Őrtilosnál folyik össze a Mura és a Dráva. A közeli Kaszói Erdészet területén pedig az őslápos tó és az erdei kisvasút kápráztatja el a látogatót.

Ezekre a természeti látványosságokra is lapozott a 2010-ben alakult Porrogszentkirályi Turisztikai és Szabadidő Egyesület, mely egyebek között a falu turisztikai fejlesztését, programok szervezését és rendezését, a településen található építészeti és természeti értékek megőrzését tűzte képzeletbeli zászlajára.

porrog1oregtolgyHelyi összefogás eredményeként, a turizmus fejlesztésének egyik első megnyilvánulásaként alakították át szálláshellyé az 1857-ben épült egykori iskolát. Kulcsszerepe volt ebben az idén immár negyedszer megválasztott polgármesternek, Szlávecz Károlynénak, aki ötletgazdaként és faluvezetőként is szorgalmazta az Öreg Tölgy Vendégház kialakítását.

A négy szobás, emeletes faágyakkal berendezett, 24 fő befogadására alkalmas szállás – mely szükség szerint pótágyakkal is bővíthető – elsősorban osztálykirándulások és ifjúsági csoportok kedvelt helye, ráadásul az udvarán sátorozni is lehet. Nem véletlen hát, hogy az elmúlt években sok nyári tábor idején volt hangos az éledő fiatalok zajától a környék. Minden szobához külön fürdőszoba és WC tartozik, a teakonyha, a társalgó és az étkező pedig még komfortosabbá teszi az akadálymentesített szálláshelyet. A két volt osztályterem boltíves egybenyitásával családi, baráti és céges rendezvények ideális terét alakították ki, melyekből akadt is néhány az elmúlt időszakban.

porrog2oregtolgyAz épület körül nagy füves udvar és salakos sportpálya található, melyen egyaránt lehet teniszezni, kosár- és kézilabdázni, focizni, más sportversenyeket rendezni. Az udvaron madármegfigyelő és biciklipálya szolgálja ki az érdeklődők igényeit, de közeli kerékpártúrákhoz bérelhetők is a járgányok.

A turisztikai egyesület nem érte be ennyivel! Bővíteni szerettek volna, és egy sikeres pályázatuk eredményeként idén januárban adhatták át a Szentkirály Vendégházat, mely a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének szakmai ajánlására megkapta a legmagasabb Nemzeti Tanúsító Védjegyet, a négynapraforgós minősítést. A mai modern kor igényeit mindenben kielégítő portán 4 nagy alapterületű, egyenként 3 személy befogadására alkalmas apartmant alakítottak ki. Egy új pályázat elnyerése kapcsán került sor a parkosításra, és egy kemencét, grillezőt és bográcsozót „lefedő” filagória kialakítására, valamint a térkövezésre.

 A Szentkirály Vendégház az Öreg Tölgy Vendégházzal szemközti területen épült fel, így a vendégek bármikor használhatják a „szomszédban biztosított” sportolási lehetőségeket is.

porrog3oregtolgyA Porrogszentkirályi Turisztikai és Szabadidő Egyesület nem csupán szállást biztosít a megfáradt vándoroknak és a táborozóknak, hanem igény szerint kirándulásokat, kerékpártúrákat is szervez. Bár nem étkeztetnek, de vendégeik kérésére helybe szállítják a finom falusi étkeket és a helyi és környékbeli termelők portékáit is. Az újonnan elkészült kemencében szívesen sütnek-főznek kemencés ételeket vagy a bográcsozóban készítenek ételeket. Az már csak hab a tortán, hogy a falu közmunkaprogramja keretében zöldség- és gyümölcstermesztéssel foglalkoznak, így a vendégek szezonálisan bekapcsolódhatnak a szilvalekvár főzésébe, a savanyúságok készítésébe, majd fogyasztásába is.

porrog5szkiralyTovábbi információk Porrogszentkirály weblapján érhetők el.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek