Vidéki hangulat csónaktúrával és pelyhes paplanokkal Túrkevén

27 okt. 2014 Vaskor István

Alighanem Túrkeve egyik legújabb ékköve a gyönyörű környezetben magasodó épület, melynek homlokzatán távolról látszik a „csalogató”: Madarász Vendégház.

madarasz2Az üzemeltető-tulajdonos, Madarász Károly 2011-ben nyert pályázati támogatást a szálláshely kialakítására, mely régóta dédelgetett álma volt. Ma már büszkén mondhatja, hogy a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének szakmai ajánlására a 2014. nyarán átadott vendégház megkapta a legmagasabb Nemzeti Tanúsító Védjegyet, a négynapraforgós minősítést. Mindezt nem véletlenül: a porta közvetlen környezetével, belsőépítészeti kivitelezésével, berendezéseivel és szolgáltatásaival minden tekintetben megfelel a mai kor igényeinek.

Madarász Károly nem mellesleg gazdaember. A 38 éves, háromgyerekes férfi állattartással és tenyésztéssel, valamint növénytermesztéssel is foglalkozik. A tanyáján lévő jószágok, a csodálatos alföldi táj, a természet kínálta lehetőségek mind hozzájárultak, hogy „belecsapjon” a falusi vendéglátásba.

madarasz3- Amikor megterveztük a vendégházat, többfunkciós épületet álmodtunk meg – mondja Madarász Károly. – Természetesen a minőségi szálláshely kialakítása volt a fő cél – mert ilyen volumenű nincs jelenleg Túrkevén –, és ehhez párosítottuk egy helyi közétkeztetést is kiszolgáló konyha létrehozását, valamint a ház belső közösségi terének étteremként, illetve rendezvények lebonyolítására is megfelelő kialakítását. Arra is ügyeltünk, hogy a házat körülölelő terület alkalmas legyen akár nagyobb csoportok programjainak lebonyolítására és a szabadidő kellemes eltöltésére.

A Madarász Vendégház valóban kényeztető eleganciával várja a hozzájuk betérőket. Egyszerre tizenhat szálláshelyet tudnak biztosítani, de pótágyakat is biztosítanak igények szerint. A nyolc tágas, fürdőszobás szoba közül négy az udvarról nyílik – köztük az egyik akadálymentesített –, míg a másik négy az emeleti részen – köztük az egyik két ágyas apartmannal – található. A régi falusi idillre emlékeztető egységes, faragott fabútorok, a nagymamáinknál megismert pelyhes (tollas) párnák és paplanok a lélek melegét is szolgálják a vendégházban. A földszinten találjuk a 80 fő befogadására alkalmas közösségi teret, mely étteremként is szolgál.

madarasz1- A konyha és az étterem is nagy szerepet kapott terveinkben – folytatja a ház gazdája. – Túl azon, hogy szeretnénk bekapcsolódni Túrkeve közétkeztetésébe, a nálunk megszálló vendégeknek teljes ellátást kínálunk. Állatokat tartunk, növényeket termesztünk, hús- és tejfeldolgozással is foglalkozunk. Így minden adott, hogy minőségi, friss alapanyagokból, saját konyhánkon készítsük el a vidék ízeit, legyen az házi sajt, vaj, túró, kolbász, lekvár, szörp, valamint a főtt és sült ételek, vagy éppen a kemencében készült fogások.

Akárhonnan nézzük, kiváló árukapcsolás ez, mely a tulajdonos és családjának vendégszeretetén alapul. S ha már gazdálkodnak, mi sem természetesebb, hogy programkínálatukban tanyájuk megtekintése, állatsimogatás – lovak, szarvasmarhák, kecskék, juhok, nyulak, szárnyasok – fogatozás, lovaglás is szerepel. Mivel sportlovakat tenyésztenek, oktatást nem vállalnak, de a nyerget már biztosan megülő vendégeik vágtázhatnak nagyokat a környéken.

- Szolgáltatásaink sokrétűek, és azokat folyamatosan bővítjük – említi Madarász Károly. – A vendégház udvarán – melyen zárt parkoló áll a gépkocsival érkezők rendelkezésére – a közeljövőben gyermekjátszóteret alakítunk ki, s a szabadban létrehozandó fedett, üvegfalas épületben szabadidős játékok – darts, csocsó, pingpong, lengő teke – jelenthetnek majd elfoglaltságot a lazább kikapcsolódásra vágyó vendégeknek. Tervezünk egy udvari, dézsás „csobbanót”, ahol a földszinti szobák legvégén lévő szaunából érkezve hűthetik le magukat vendégeink. Térítéses szolgáltatásként masszázst, pedikűrt, manikűrt és csontkovácsolást is biztosítunk vendégeinknek.

madarasz4Programból természetesen a házon kívül sem lesz hiány. Folyamatos lehetőségként kínálják a hét végi disznótorokat, melyeken péntektől vasárnapig minden látogatójuk megismerkedhet a tanyájukon történő disznóvágás hangulatával, jókat falatozva és kortyolva Madarászék ízeiből. Fogattal viszik túrázni az érdeklődőket a Kőrös-Maros Nemzeti Parkba, vagy éppen csónaktúra keretében kalauzolják el az érdeklődőket a Berettyó folyón Gyűrűzugig, ahol szarvasmarháik legelnek: utóbbi akár egész napos program is lehet, közbeiktatva egy hangulatos bográcsozással.

Túrkevén a gyógyfürdőt is ajánlják látogatóiknak, akiket fogattal visznek a fürdőhöz, illetve a minden év január-februárjában sorra kerülő böllérfesztivál és a májusi juhászfesztivál programjaihoz kapcsolódva kínálják szolgáltatásaikat. Vadászati lehetőséget is biztosítanak igény szerint, ajánlják a közeli túzok rezervátumot, sajt-, tészta- és lekvárkészítő tanfolyamokat kínálnak, valamint a kolbászkészítés rejtelmeivel is megismertetik a látogatókat. A vidéki élet népszerűsítése jegyében terveznek gazda- és gazdaasszony-képző tanfolyamokat, melynek vezetésébe – miként a vendégház működtetésébe, mindennapjaiba – bekapcsolódik a tulajdonos édesanyja és édesapja is.

madarasz5Madarász Károly és családja jól tudja, hogy a vendégházuk és tanyájuk által kínált szolgáltatások kiváló terepei baráti közösségeknek, vállalati tréningeknek, családi összejöveteleknek, nyugdíjas- és osztálykirándulásoknak. Ezért – bár természetesen szeretettel várnak mindenkit –, bíznak abban, hogy sok-sok közösség együttesen zengi majd be a jövőben a házat és környékét, és viszi majd a Madarász Vendégház jó hírét szerte az országban és a határokon túl is.

Bővebb információ a 06-20-380-1200-as telefonszámon és az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen kapható.

Fotók: Fábián Attila

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek