Páncélos vitézek a Medvesi Fotós Maratonon

15 okt. 2014 Administrator

A múlt hét végén rendezett Medvesi Fotós Maratonon a fotósok túrákon, kivilágított várakban, vagy éppen darus kocsiból is készíthettek felvételeket. 

fotósKözép-Európa egyik kevéssé ismert, de történelmi, természeti, tájképi és ipartörténeti emlékekben bővelkedő tája a Medves-vidék, mely a határon átnyúló Novohrad – Nógrád Geopark központi területének tekinthető. A Novohrad – Nógrád Geopark Nonprofit Kft. és a Karancs – Medves Természetvédelmi Alapítvány tavaly rendezte meg első ízben a Medvesi Fotós Maratont annak érdekében, hogy ezeket az értékeket minél többen megismerhessék. A szervezők célja az elsősorban amatőr és profi fotósoknak szóló nemzetközi programjukkal az volt, hogy az itt készült felvételek segítségével minél többen megismerhessék ennek a tájnak a karakterét, hiszen a résztvevők hazatérve saját honlapjaikon, közösségi felületeiken lényegében maguk ennek a tájnak a népszerűsítését segítik. A sok látnivaló között akár páncélos vitézeket is megörökíthettek a lesipuskások a térségi erődítményekben.

A három napon át tartó programon 350 fotós vett részt. Az alábbi felvételek a rendezvényen készültek. Gratulálunk!

fotosmaraton-001

fotosmaraton-002

fotosmaraton-004

fotosmaraton-005

fotosmaraton-007

fotosmaraton-008

fotosmaraton-009

 

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek