Extrém szaunatúra és a puszták romantikája Akác-tanyán

13 okt. 2014 Vaskor István

Távol a város zajától, megfeledkezve a mindennapi rohanásról, az Újlengyel melletti Akác-tanyán az élet garantáltan visszatér a természetes kerékvágásba.

akactanya1Akác-tanya nem csupán a csend és a nyugalom szigete, hanem hazai viszonyok között kuriózumnak számító turisztikai csemege.Történetesen ugyanis, ha Finnország elérhetetlen lenne bárki számára, de szeretné élvezni az ezer tó országának hangulatát, akkor itt jó helyen jár! Akác-tanyán kicsiben megtalálja a „Suomi-feelinget”, ötvözve a magyar vendégszeretettel és a puszta varázsával.

Akác-tanya története jó tizenhat évvel ezelőtt kezdődött, amikor a finn-magyar házaspár, Eero Paakkola és Mucsi Katalin két lovat vásárolt üzlettársuknak születésnapi ajándékba. A kedvencek rövid időn belül nagyon népszerűek lettek, ezért sok finn barátjuk látogatott gyakran hozzájuk. Az állatok iránti szerelem, a lovaglás iránt megnövekedett igény rövid időn belül megsokszorozta az akkor még a pusztavacsi farmon lévő állomány létszámát, közben pedig Újlengyel határában megkezdődött Akác-tanya – mely a fővárostól 50 kilométerre fekszik, és az M5-ös autópályáról könnyen megközelíthető – szálláshelyeinek kialakítása. A házaspár által megálmodott turisztikai komplexumban ma már minden egy helyütt várja a látogatókat: a vendégházak, a finn szaunák, s a lovaglási lehetőségek is – mert a farm is ideköltözött.

akactanya2A pompás környezetben több szálláslehetőség közül választhatnak a megfáradt vándorok, hiszen egyszerre körülbelül 50 fő elszállásolását tudják megoldani Akác-tanyán.

Nagy faházukban hét szoba és otthonos közös helyiségek várják vendégeiket az alsó és felső szinten is nagy terasszal. Az alsó szinten található kis konyhával egybeépített nappali kiválóan alkalmas kisebb céges rendezvények, képzések vagy meghitt családi programok lebonyolítására is.

Négy kisebb faházukban hét kétszintes, 2-4 személyes apartmanok várják a nyugalomra vágyókat, a tanya rönkháza pedig elsősorban táborozóknak épült, de kiválóan alkalmas kisebb-nagyobb családok, baráti társaságok elszállásolására is. Lakóautókkal érkezők is megpihenhetnek a komplexum területén, számukra tágas parkolót alakítottak ki a házak közelében.

akactanya3A vendégek akár teljes, illetve félpanziós – svédasztalos – ellátást is igényelhetnek, és a fogadó kellemes hangulatú ebédlőjében és teraszán fogyaszthatják el az ízletes, házias, magyaros jellegű, illetve finn ételeket. A konyha személyzete igyekszik kielégíteni az igényeket, akár laktózmentes, gluténmentes, vegetáriánus vagy egyéb speciális étkezési szokásokról legyen szó. Amint az idő engedi, a konyha kiköltözik a búboskemencés grillteraszra, ami kedvelt színhelye különböző családi, céges és hagyományőrző rendezvényeknek is, mint például a kenyérsütés és a kolbásztöltés.

Akác-tanyán szabadidős programok sokaságát is kínálják, hiszen a környék számos látnivalóval kecsegtet, és kiváló túrázási lehetőségeket biztosít akár gyalog, akár kerékpárral indulunk neki.

S talán ezen a ponton elérkeztünk oda, vajon miért is említettük az ezer tó országának hangulatát? A lovaglás, lovas kocsikázási lehetőségek szerepét mára már átvette a Sauna Boulevard, ami jelenleg négy szanuából és két dézsából áll. Ezekben olyan finn szaunázási szokásokkal ismerkedhetnek meg a vendégek, melyeket örök emlékként őriznek majd. Az érdeklődőket négy féle szauna várja: hagyományos, fafűtéses szauna, vályogszauna – melynek külseje agyagból, pelyvából és lótrágyából készült –, mini jurtaszauna és egy eredeti finn füstös szauna és jurta, ahol a szaunaestéken a grillezés kerül főszerepbe.

akactanya4A füstös szauna az egyik legősibb finn szaunatípus: a fakunyhónak kéménye sincs, a füst csak kisebb füstnyílásokon távozik, miután átjárta az épületet. Ennek köszönhetően a levegő belül kellemes füstaromával telített, de bemenni csak azután szabad, ha már csak az aroma van bent, a füst már eltávozott! S mi a különlegessége? Amíg a füstös szauna felmelegszik – ez közel 12 órai folyamatos fűtést igényel – addig átsül, illetve megfüstölődik a szaunában a vacsora – például a márványsajttal töltött lazacfilé, vagy éppen a sertésoldalas, a tarja, csülök és más finomságok – amit akár a jurtában is elfogyaszthatnak a vendégek a tábortűz mellett.

Akác-tanya népszerű szolgáltatása a szaunamesterek által vezetett extrém szaunatúra, melyet kipróbálni szintén felejthetetlen élmény. A program délelőtt 11 órakor a fafűtéses finn szaunában kezdődik, „betétprogramként” testradírozással, hidratálással, csoportos és egyéni virgácsolással, különböző felöntésekkel, frissítő dézsafürdővel, közben pedig finom ebéddel és vacsorával. Este következik a nap fénypontja, a füstös szauna és a melegvizű sós dézsa hajnal 2-ig történő használata nassolásokkal, jókedvvel, karaoke versennyel fűszerezve, amikor akár előkerülhet a szabadtűzön sütött óriáspalacsinta is. A sós dézsa a Sauna Boulevard gyöngyszeme, ahonnan kellemesen lehet csodálni az augusztusi csillaghullást éppúgy, mint a szilveszteri hóesést.

akactanya5Igazi finn élmény ez, magyaros kiszerelésben! Maga az Akác-tanya pedig valódi kikapcsolódás testnek és léleknek is. A tulajdonosok és munkatársaik mindenkit szeretettel várnak, érkezzenek bármely évszakban, pihenni, túrázni, szaunázni – céggel, családdal, vagy barátokkal. Itt garantáltan megtalálják a nyugalmat, a felfrissülést, a kikapcsolódást.

További információk az Akác-tanya weboldalán vagy Facebook-oldalán találhatók.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek