Élettel teli élmények és kalandok sora a Nádas Pihenőparkban

02 okt. 2014 Vaskor István

Kalandpark, tófürdő, horgásztó, gasztronómiai különlegességek, esküvők, céges rendezvények: ezeket kínálja festői környezetben a Nádas Pihenőpark és Fogadó.

nadaspiheno3A Nádas Pihenőpark és Fogadó Budapesttől 30 km-re, a Ferihegyi repülőtértől autóval mindössze 15 percnyi távolságra, a 4-es főút mentén, öthektáros területen található. Nem meglepő, a zöldövezetben fekvő objektum természeti adottságainak, valamint változatos szolgáltatásainak köszönhetően méltán népszerű a vendégek körében.

nadaspiheno1Ha az ember betoppan ebbe a szemet-lelket gyönyörködtető miliőbe, hirtelenjében nem is tudja, hol kezdje az ismerkedést. Térjünk be hát elsőként a légkondicionált fogadóba, mely összhatásában is igazodik a környezet szépségéhez. Elegáns, panorámás, családias, meghitt. Hét tágas, a kor igényeinek mindenben megfelelő modern szoba – egy négyszemélyes és hat kétszemélyes – várja a vendégeket pótágyazási lehetőséggel, így egyszerre akár 22 fő elszállásolása is megoldható. Jó hír az idelátogatóknak, hogy 2015-ben a szálláshelyek és a szabadidős szolgáltatások bővítését is tervezik!

Sok-sok visszatérő vendég kedvelt helye a pihenőpark – legmodernebb technológiával felszerelt konyhájú – hangulatos étterme is. Itt a legváltozatosabb hazai és nemzetközi ízek készülnek, s ezeket az ételeket varázsolják a vendégek asztalára. Az már csak hab a tortán, hogy az étterem – mely minden nap 8-22 óra között tart nyitva – közvetlenül a horgásztó partján fekszik, így a kulináris élvezetek mellett csodálatos panorámát kínálnak a betérőknek.

nadaspiheno2A Nádas Pihenőpark és Fogadó mind zárt, mind szabadtéri környezetben ideális helyszínt biztosít céges és családi rendezvények – így esküvők –, konferenciák, termékbemutatók, sajtótájékoztatók lebonyolítására. A légkondicionált különterem – mely a 20 fős vállalati meetingtől akár 400 fős állófogadás lebonyolítására is alkalmas – természetes napfényben úszik a horgásztóra néző csodálatos panorámával. A rendezvények kiváló kiegészítője a 260m² alapterületű csónakház, mely a tófürdő és a kalandpark szomszédságában helyezkedik el. Ez minden közösségi program, így a csapatépítésnek is kiváló hagyományos disznóvágás remek helyszíne egyben.

S ha már esküvőt említettünk, essen szó a Nádas Pihenőpark és Fogadó exkluzív kínálatáról, egy igazi kuriózumról. Az itteninél meghittebb szabadtéri esküvői helyszínt ugyanis aligha találnának a házasulandók! Egy tóparti esküvő bizonyára mindennél felejthetetlenebb, hiszen a zöldövezetben történő esketésen mondhatja ki az ifjú pár a boldogító igent, és a fogadó ilyenkor is biztosítja a szálláslehetőséget – a nászéjszakázók számára is. Egy ifjú pár vendégkönyvi bejegyzése is a teljes megelégedettségről árulkodik:

Nagyon köszönjük, hogy ennyire nyitottan álltatok hozzánk! Minden kérésünket teljesítettétek, kifogástalan, magas szintű szolgáltatást kaptunk. Otthon éreztük magunkat nálatok, mert mindenki úgy leste a kívánságainkat, mintha elkötelezett személyes kapcsolata lenne velünk. A gratulációnál sokan külön megjegyezték, hogy mennyire csodás a helyszín és mennyire kedves mindenki. Az ételekről is ódákat zengtek. Igyekszünk vinni a jó híreteket és biztosan visszatérünk még hozzátok.”

nadaspiheno5A pihenőpark területén - ahol két nagy játszótér, strandröplabda pálya, csocsó, kártyaasztal és asztaliteniszezési lehetőség kínálja magát – a slágert a kötélpálya jelenti. Aki szereti a kihívásokat, annak kitűnő kikapcsolódást jelent az itteni kalandpark. Az elmúlt években igen nagy népszerűségnek örvend ez az adrenalin-sziget, hiszen rengeteg élményt és kihívást kínál. A Pest megyei kalandpark számára helyszínt adó fogadó területén a kötélpálya a fürdőtóra néz, így mászás közben a tájban is gyönyörködhetnek a kalandorok. Az „építők” gondoltak a gyerekekre, akinek külön pálya áll rendelkezésére. A kalandparkban az összes biztonsági eszköz – bukósisak, heveder, hám – rendelkezésre áll, a pályán pedig sok-sok feladat vár a jelentkezőkre a különféle függőhidaktól az egyensúlyozó próbákig.  Akiknek pedig az említett kínálatok kipróbálása után marad még idejük és energiájuk, azok benevezhetnek a parkból induló és a környékbeli erdőket átszelő lovas kocsikázásba.

S akkor ismerjük meg a park vizeit! A már említett horgásztó a pecások igazi paradicsoma! A stégekkel és szaletlikkel „felöltöztetett” nagy tavat csak a fogadóban megszállók vehetik igénybe napidíj ellenében, ám az egyhektáros vízfelületen bőséggel kínálja magát a kárász, keszeg, amur, ponty, busa, csuka és süllő. A nagy fogás lehetősége tehát adott a csendes sport szerelmeseinek! Az üzemeltetők gondosan ügyelnek a víz minőségére, ezért csak lebomló etetőanyag használatát engedélyezik.

nadaspiheno6A csodás környezetben a Nádas Pihenőpark szolgáltatásainak kínálatát 2012-ben egy tófürdő kiépítésével bővítették. Aki természetes környezetben szeret strandolni, annak ideális a parkosított, gondozott területen lévő fürdőtó, ráadásul a strand kiépítésekor a felnőttek mellett a gyerekekre is gondoltak: külön elkerített részt alakítottak ki, ahol homokozó, játszótér és gyerek csúszda várja a legkisebbeket. Az aktív kikapcsolódás élményét két 45 méteres vízi csúszdával fokozták, így a nagyobb gyerekek és a felnőttek is megtalálhatják a módját a vízi „száguldásnak”. A parti stégek a faszerkezet által nyújtott természetességgel segítik a kikapcsolódást, hogy a vizet közel érezhessék magukhoz a fürdővendégek akkor is, amikor nem a tóban lubickolnak. Nyári időszakban a napfürdőzők napágyakat és napernyőket is igénybe vehetnek.

nadaspiheno4A pihenőpark személyzete igazán vendégszerető házigazdaként várja a hozzájuk betérő és kikapcsolódást kereső megfáradt vándorokat, felejthetetlen időtöltést biztosítva a látogatóknak.

További információk a Nádas Pihenőpark és Fogadó weboldalán találhatók.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek