Pálinkáról is szól majd a dal a villányi Vörösborfesztiválon

30 szept. 2014 Administrator

Színes programokat, kiváló borokat, pálinkákat kínálnak az érdeklődőknek a villányi Vörösborfesztiválon október 3-5. között a baranyai kisvárosban.

borfesztvillany1Villány legnagyobb, több mint két évtizede hagyományosan október első hétvégéjén megtartandó boros eseményének résztvevőit ezúttal huszonhét borászat, továbbá pálinkaházak, sajtárusok, kézművesek, éttermek és a helyszínre kitelepülő vendéglősök is várják - olvasható a város honlapján.

Borokat a belvárosban felállított standoknál és a pincéknél egyaránt lehet kóstolni. A termelők nemcsak az elmúlt években készült primőr vagy nagy évjáratú különleges, hanem újboraikból is töltenek a vendégek poharába.

Az alkalmanként 20-50 ezer embert vonzó háromnapos fesztivál programjai között lesz borrendi avatás, szüreti felvonulás és számos koncert is. Színpadra lép Villányban Geszti Péter és a Gringo Sztár, a KFT, Odett, a Besh o droM, a Budapest Voices, a Kerekes Band, a Köztársaság Bandája és a Nihil Chips is. Éjszakánként utcabál és DJ-k szórakoztatják a látogatókat.

A szervezők minden korosztály számára változatos programokkal készülnek: a legkisebbeket a Zengő együttes interaktív műsorára invitálják, de lesz történeti játékpark, kézműves vásár és kézműves foglalkozás is, a fesztivál ideje alatt pedig (bor)korcsolyapálya is üzemel majd a városban.

A résztvevők közlekedését fesztiválbusz, fesztiválvasút és "megerősített" vasúti járatok könnyítik meg Pécs és Villány között – írta az MTI.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek